Fel a fejjel! - Gyermekétkeztetési Alapítvány

Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Beköszöntött az ősz, sajnos szó szerint! Szinte egész héten zuhogott az eső, annyira visszazuhant a lakás hőmérséklete, hogy péntekig bírtuk, akkor már muszáj volt befűteni. Tavalyról maradt egy pár napra való fa, azzal kihúzzuk egy darabig.
Miklós megkezdte 8. osztályos tanulmányait, és meglepő módon az első hetek tetszenek Neki. Új történelem tanárt kaptunk, aki - imáink meghallgatásra találtak - végre férfi. Talán Neki sikerül egy kis fegyelmet produkálni.

Nekem csütörtöktől műszakot kellett váltanom, mert az egyik kolléganőm lebetegedett, így én most délelőttös vagyok. Ugyanezen a napon üzenetet küldött a behajtó cég, miszerint esedékes lesz hamarosan a törlesztő részlet. Fáj is miatta a fejem, mert ha megszakadok, akkor sem tudok még 5 forintnyi összeget sem befizetni! Megint itt maradt egy pár csekk a múlt hónapról, tüzelőt egyelőre nem tudunk venni, a nagyobb gyereknek még mindig nincs munkája, szóval nem könnyű!
Olvastam az újságban, hogy nem igazán jó a szőlő termés az ország más részein sem, az eső pedig további károkat fog okozni, és sajnos nem engedi időben megkezdeni a szüretet. Ez a helyzet a mi megyénkben is, már mehettem volna dolgozni (szüretelni), ha nem esik folyton az eső.
Szóval így csordogálnak a napjaink, egyik olyan, mint a másik. Közben akad egy kis oda nem illő betegség, amit kénytelen vagyok elviselni, mert én nem eshetek ki a munkából. Gyógyszer híján vagy rendbe jövök, vagy nem, de mivel én vagyok a családfenntartó, mindent el kell viselnem.

Tisztelettel:

                        A Dózsa család

Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Beköszöntött a szeptember, és nem mondhatom, hogy túl sok pozitív változást hozott.

Szerdán tanévnyitó ünnepség volt az iskolánkban, sok diák ekkor látta először a teljesen kész, felújított épületet. Nem mentem el az eseményre, mert már délutános műszakban dolgozom újra, és nagyon rövid a délelőtt. A hétfői és keddi nap után olyan fáradtan értem haza, hogy ülve elaludtam, pedig ez velem nem szokott gyakran előfordulni. Miklós szépen szerepelt, ügyesen köszöntötte a kis elsősöket. Beszéltem az osztályfőnökével, és elmondtam, hogy még nem sikerült a 8-os füzetcsomagot beszerezni, amint tudom, pótolom. Szerdán átutalták a fizetésemet, így nem kellett a gyereknek szégyenkeznie a felszerelés hiánya miatt, mert az volt az első, hogy ezeket megvettük.
A maradék pénz még a csekkeket sem futotta ki, cipőre és nadrágra (mert ezeket Miklós kinőtte) pedig már egyáltalán nem jutott. A nagyfiunk azóta is jövedelem nélkül van, a vállalkozó nem hívta vissza, és mivel a nagy nyári munkáknak vége van, a közeljövőben nem lesz rá szükségük.

Csütörtökön bementem a városba, amit csak futott a pénz, mindent kifizettem (villany, jelzálog, stb.), és most várom, hogy lehessen végre menni a szőlőbe, az lesz most az egyetlen pénzforrás, ha az időjárás közbe nem szól, mint már annyiszor az idén!
Az iskoláról teljesen lemondtam, már megszokhattam volna, hogy soha nem sikerül semmi! Egyelőre marad az állás vadászat, fiammal közösen figyeljük a hirdetéseket, és a szomszéd néni is minden nap áthozza nekünk a friss napilapot. Talán még akad egy tanfolyam, amiről nem marad le a gyerek, és ez is növeli az esélyeit a későbbiekben. Azt azért hozzá kell tennem, hogy kezd az optimizmusom elhagyni, ahogy a tél közeledtével egyre tornyosulnak a fejem fölött a hullámok, és nem látom azt, hogy jó irányban fognak változni a dolgaink. Sajnos a családtól semmiféle segítséget nem kapunk, nekem ugye csak apukám él már, csak a férjem szüleire támaszkodhatnánk, de Őket nem érdekli, mi van velünk. Nem messze laknak tőlünk, falun belüli viszonylatban sem, mégis lassan egy kerek éve lesz, hogy a nagyi "megnézte az unokáit". Azt gondolom, senki nem fogja a szememre vetni, hogy nem Ő lesz az első ember, akivel megosztom életünk élményeit vagy kudarcait.

Tisztelettel:

                           A Dózsa család

Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Ez is csak olyan dolgos hét volt, mint a többi. Nem történt semmi említésre méltó esemény, folydogált minden a megszokott csöndes medrében. A Budapesti emlékeken elmerengve kezdtem el hétfő reggel a munkát, és szinte nem is érzékeltem, hogy elszaladt a délelőtt, csak a fáradságból jöttem rá, hogy egy teljesen más helyen jártam gondolatban, és rutinból végeztem a feladatomat.
Kedden telefonáltam a bank behajtó cégének - annak, amelyik mostanában újra megkeresett telefonon is és személyesen is, de nem voltam otthon - és kaptam egy tízezer forintos csekket, amit mielőbb be kellene fizetnem, hogy a bank lássa a fizetési hajlandóságot. Szinte lehetetlennek tűnik ez a kérés, mert pont most nem vagyunk abban a helyzetben, hogy akár ezer forint plusz kiadást is vállalni tudjunk.
A nagyfiamat sajnos még nem hívták vissza dolgozni, az egyszerűsített szerződés időtartama lejárt, és úgy néz ki, egyelőre nincs igény a munkájára. Ez nem volt valami hosszú távú segítség az anyagi helyzetünket tekintve, és csak a jó Isten tudja, mikor talál másik munkahelyet a gyerek. Én is keresem tovább a lehetőséget, hogy másik helyre tudjak menni, de nem könnyű. Most iskolába is mehetnék, de sajnos ahhoz állandó délelőttös műszakba kellene járnom. Már próbálkoztam egy helyen, de eljárás folyik a cég ellen, mert nem fizettek a dolgozóknak, és Ők perelnek. Még jó, hogy a  munkaügyis hölgy volt olyan aranyos, és felvilágosított, különben lehet, hogy gondolkodás nélkül itt hagytam volna a mostani munkámat, annyira vágyom arra, hogy végre tanulhassak, és olyan munkát végezhessek, amit elismernek és megbecsülnek.
Két nap múlva kezdődik az iskola, Miklós 8. osztályos lesz. Ő köszönti az első osztályosokat, pénteken hoztam haza a szövegét. Nem mondanám, hogy repesett az örömtől, jó időbe fog telni, mire újra visszatér a régi kerékvágásba, és fontos lesz Neki a szereplés, az érvényesülés. Remélem, időben átutalják a fizetésünket, mert még semmit nem szereztem be a felszereléséből. Iszonyú sok fizetnivalónk van, háromszor ennyi havi jövedelemre lenne szükségünk, hogy mindent kifusson.

Tisztelettel:

                        A Dózsa család

Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez
 

Ennek a nyárnak a legmozgalmasabb hete áll mögöttünk. Hétfőn ment a férjem az orvosi bizottság elé, ami reméljük, nem volt újra hiábavaló vesződség. Délután óriási vihar kerekedett, Csaba fiam este fél hétre ért haza a munkából. Nagyon meg voltunk ijedve, mert nem értük el telefonon, és ilyenkor csak a legrosszabbra gondol az ember. Hála a gondviselésnek, nem történt baja a brigádnak, mindenki épségben hazajutott a családjához!
Szerdán megjelent a banki behajtó cég embere, de sajnos nem tudtam vele személyesen beszélni, hiszen dolgoztam, de hagyott telefonszámot, amin föl kell majd hívnom, hogy újra kezdjük az egyezkedést a fizetési feltételekről. Nem tudom, mindez hová fog vezetni, ugyanis a dolgozó fiam csütörtökön rossz hírrel és lógó orral jött haza, mert egyenlőre nem kell mennie dolgozni - nincs szükség több emberre - majd szólnak neki, ha változik a helyzet. Ez ugye a mi esetünkben több hetet is igénybe vehet, ami az anyagi helyzetünkre nézve katasztrófa. Így sem értük még utol magunkat, most iskolakezdés előtt pedig újra ott vagyunk, ahonnan indultunk.
Közben a barátnőmmel összeegyeztettük az utazás időpontját, és péntek reggel el is indultunk, én és a gyerekek. Eljöttek értünk egészen ******ig, máskülönben nem tudtuk volna anyagilag fedezni az utat. Nagyon jól éreztük magunkat, rengeteg programot szerveztek nekünk, nem volt időnk unatkozni. Nagyon hálás vagyok az egész családnak, mert olyan élménnyel ajándékoztak meg minket, amiből az év hátralévő részében "táplálkozhatunk".
Vasárnap késő délután érkeztünk haza, jó fáradtan a több órás utazás miatt, és holnap  - vagyis hétfőn - már vár a munka. Tíz nap múlva kezdődik az iskola, az utolsó simításokat végezzük az épületben, hogy minden rendben legyen az évnyitóra.

Tisztelettel:

                        A Dózsa család

Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez
 

Egy teljesen átlagos hét áll mögöttünk, sok munkával. Két hét múlva kezdődik az iskola, és készre kell addigra takarítani az egész nagy épületet. Délelőttös műszakban dolgozom, egészen szeptember 1-ig, akkor vissza kell állni az eredeti délutános munkarendbe. Egész nap sikálok, súrolok, ablakot pucolok, délután pedig itthon a főzés, mosás, takarítás. De hát ez nem újdonság, örülni kell, hogy van munka, és család, akiről gondoskodhatunk!
Hétfőn a férjem kontrollvizsgálatra ment a felnőtt ideggondozóba, és megint új gyógyszert kapott.
Miklós hamar megunta az edzést, már elég régen volt az unokatestvérénél. Hamarosan az utolsó évet kezdi az általános iskolában, hihetetlen, hogy már 14 éves lesz! Főleg azért, mert nagyon kicsi a korához képest. Még mindig nincs 150 centi sem, sokan alsósnak nézik.
Még mindig nem tudtam széthordani az önéletrajzomat, nem tudok most arra költeni, hogy utazgassak. Csütörtökön hívott a barátnőm, aki pest mellett lakik, és meghívott engem és a két gyereket egy hosszú hétvégére. Bízom benne, hogy el tudunk menni, mert jó lenne egy kicsit világot látni, és kikapcsolódni. Sajnos, az olyan családok, mint mi is, nem engedhetik meg maguknak, hogy egy moziba, vagy évente legalább egyszer strandra elvigye a gyerekeit. 19 éve nem voltam moziban, strandon pedig a 20 éves házasságunk alatt egyszer, mikor a nagy fiam 3 éves volt. Miklóst még nem sikerült ilyen élményekkel megajándékoznunk, de szerencsésnek mondhatom magam azért, mert nem haragszik érte, hisz teljesen tisztában van a helyzetünkkel. Azért szomorú, hogy az egész életünk úgy telik el, hogy dolgozunk látástól vakulásig, fizetjük a számlákat, reggeltől estig egy merő rohanás az élet, és annyi öröm sem jut, hogy az ember a gyerekeivel szórakozzon egy picit!
De elég az önsajnálatból, hisz nagyon kivételes ajándékot kaptunk azzal, hogy ebben a programban helyet kaptunk, és segítséget a megélhetéshez! Köszönet érte mindenkinek!

Tisztelettel:
                      A Dózsa család

Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Nagy izgalommal indultunk az új hétnek, hisz a nagy fiam munkás ember lett! Este fölhívott a leendő főnöke, és elmagyarázta, hogy hol fog dolgozni, és mi lesz a feladata. Azt is mondta, hol kell reggel az autót várni, mert sajnos változott a helyzet, és nem ott kezdett, ahová eredetileg irányították. Az ácsokhoz került, ahol elég kemény, embert próbáló munka folyik, még egy tapasztalt "vén" rókának is, nem egy zöldfülűnek!
Napi 12 órát van oda - ha az utazást is beleszámoljuk -és 3500 forintot fizet Neki a vállalkozó. Szerdán a zuhogó eső miatt visszajöttek, arra a napra semmit nem kaptak, pedig már 9 óra is elmúlt, mire hazaértek. Annyira sajnálom szegénykémet, mert van egy kis tériszonya, amit nem mer mondani a brigádvezetőnek, és 4-5 emelet magasan dolgozik egész nap kinn az álláson. Szerdára mindkét karja pecsenye pirosra égett, a pala össze-vissza vagdalta a tenyerét, de férfiasan tűri.
A nyári étkeztetés keretén belül - mivel augusztus hónapban leáll a főzés az iskola konyháján - konzerveket, tésztát, májkrémet, és leves porokat kaptak a gyerekek az Önkormányzat Gyermekvédelmi részlegétől. Persze ez már csak Miklóst érinti, mert már csak Neki jár a gyermekvédelmi kedvezmény.
Pénteken Miklós végre el tudott menni újra edzeni az unokatestvéréhez, mert volt egy kis szabadideje a tesójának. Hétfő reggel jön haza, és már "beharangozta", hogy augusztus vége felé amatőr versenyre szeretnének nevezni, ami valahol ****** mellett kerül megrendezésre. Bízom benne, hogy kitart a lelkesedés addig!
Szombaton Csaba születésnapra volt hivatalos, ahonnan csak vasárnap reggel jött haza. Nagyon üres volt a lakás a fiúk nélkül egész hétvégén, teljesen elveszettnek éreztem magam nélkülük.
Még előttem áll egy több oldalas nyomtatvány kitöltése, mert holnap akarja a férjem benyújtani a rokkant nyugdíj iránti kérelmet, de minden ilyen feladat is engem terhel.

 Mindenkinek jó pihenést kívánok a nyár hátralévő részére!
 
 Üdvözlettel:

                        A Dózsa család

Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Picit mozgalmasabb hetünk volt, mint az előzőek! Kedden a nagyfiúnknak vissza kellett jelentkeznie a munkaügyi központba, és hivatalosan is regisztrált álláskereső lett, megkapta a "kék kiskönyvét" is.
Szerdán újra telefonáltam a vállalkozónak, akivel már többször beszéltem a gyerek miatt, és legnagyobb meglepetésemre felpörögtek az események. Csütörtökön személyesen is találkoztunk, és innentől már zöld volt az út! Találkozót beszéltem meg a nejével (Ő az adminisztrátor), és pénteken már meg is csinálták a papírokat. Úgynevezett egyszerűsített szerződés keretében foglalkoztatják majd, segédmunkásként, és hetente hosszabbítják a szerződést, 26-án kezd, és nagyon izgul. Én is! Az építőipar nem egy könnyű munka egy 19 évesnek, de ennek is nagyon örülünk. Bízom benne, hogy segítik az idősebbek, és nem fogják kihasználni.
A 20 ezer forintot nem tudtam befizetni határidőre, egyszerűen nem tudtam ekkora összeget kölcsönkérni senkitől. Valószínűleg hétfőn fognak újra keresni telefonon, amikor is közlik majd, hogy polgári peres eljárást indítanak ellenem.

Üdvözlettel:

A Dózsa család

Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Újra egy olyan hét áll mögöttünk, amikor nem történt túl sok dolog. Hétfőn telefonált a behajtó cég képviselője, újabb fizetési határidőt kaptam. Július 23-ig esedékes a húszezer forintot befizetni, persze most sem mertem semmit ígérni, mert mire is?!
Rengeteg fizetnivaló lesz augusztusban, és a nagyfiunk még munka nélkül van. Egy másik fejvadász céghez is elküldtük az önéletrajzokat, és felhívtam telefonon egy céget is, innen is várjuk a visszajelzést. Kedden van visszarendelve a munkaügyi központba, most fogják kiállítani a kiskönyvét.
A hirtelen jött nagy meleg miatt nem járnak a szőlőbe, így nekem sincs plusz keresetem. A két gyereknek feltétlenül cipőt kellene venni, Miklós szinte az összes nadrágját kinőtte, mióta edz, de olyan kevés az összjövedelmünk, hogy mire mindent kinyögök, soha nem futja ki az összes csekket - gyakorlatilag egy forintom sem marad. Hála az Önök segítségének, kétszer tudok nagybevásárlást csinálni, de még nem tudtam megszabadulni a bolti hiteltől, így hónapról hónapra ide is tartozunk.
Fogalmam sincs, miből lesz tüzelőnk, és nyugtatgathatom magam azzal, hogy ezzel még ráérek foglalkozni, meg hogy addigra úgyis lesz munkája a gyereknek, de tudom, hogy sajnos ez nem így van! Itt Észak-Magyarországon sokkal nehezebb minden, és ha nincs szülői háttér, meg sok segítőkész ismerős, akkor vége.

Üdvözlettel:

A Dózsa család

Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

A hétfői napunk azzal telt, hogy bejártuk az egész várost, mert olyan sok elintéznivalónk volt. Most már tényleg megkaptuk a védettséget az ÉMÁSZ-tól, így újra 120 napunk van arra, hogy az elkésett csekkeket pótoljuk. A telefonszolgáltatónknál is voltunk, itt is számlákat rendeztem. Aztán újra elmentünk a munkaügyi központba, de megint csak egy új időpontot kaptunk.

A szabadságom első napjai esősen indultak, azt gondoltam, ilyen egyszerűen nincs! De aztán a hét közepére igazi nyár lett, nem kellett a négy fal közt kuksolni. Csütörtökön visszamentünk a munkaügyi központba, csak azért, hogy egy új időpontot adjanak. Július 20-án végre a kék kiskönyvet is kiállítják a gyereknek, és onnantól már csak 3 havonta kell visszajelentkeznie. Közben elküldtük a fejvadászcégnek e-mailben az önéletrajzokat -az enyémet is - és várunk, hogy visszajelezzenek.

Pénteken szétszedtük a konyhai ülősarkot, mert teljesen szétrohadt a párától, és a sarokban lecsapódott víztől. Most sokkal kisebb lett az egész, de kiment az a dohos szag, és egy kicsit nagyobb lett a hely is. Szombaton falunap volt, és elmentem a sógornőmékkel és a fiúkkal egy kicsit kikapcsolódni. Sokat nevettünk, mindig nagyon jól érezzük magunkat velük. Szó esett arról is, hogy a sógornőm kisebbik fia beajánlja a gyereket a munkahelyén, talán Neki hamarabb sikerül állást keríteni, mint a Központnak. Igaz, hogy segédmunkásként, a szamárlétra legaljáról kezdené, de a semminél bármi jobb! Vasárnap meglátogattak a kis keresztlányomék, már régen jártak nálunk. Most született meg a negyedik gyerekük, a három nagyobb igazi tünemény, imádom Őket!

Észre sem vettük, úgy elszaladt az idő, annyi mondanivalónk volt, hogy mindjárt este hét óra lett! A szokásos esti rutin után ültem neki, hogy a hét eseményeit gyorsan leírjam, és már fél tíz is elmúlt. Holnap korán kell kelnem, mert letelt a szabadság, és öt óra körül indulok dolgozni.

Üdvözlettel:

                      A Dózsa család

Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Ez a hét végre mozgalmasabban alakult, mint az előzőek. Hétfőn orvosnál voltam, a szokásos kontrollvizsgálatra mentem. Az eredményeim még mindig nem jók, túl magas a TSH a véremben, ezért újra gyógyszeradagot emeltek. A férjemnek ugyanezen a napon a munkaügyi központba kellett mennie, a szokásos háromhavi visszajelentkezés miatt. Ezen a napon érkezett meg az Önkormányzat határozata a gyermekvédelmi kedvezmény egy éves meghosszabbításáról is.
Kedden a Magyar Vöröskereszt jóvoltából cukrot és lisztet kaptunk, aminek nagyon örültünk! Szerdán vizsgázott a nagyfiunk, immár utoljára, és 74%-os eredményt ért el, ami jegyben négyeses osztályzatnak felel meg. Ő kissé le volt törve, úgy jött haza, hogy: "Anya, nem sikerült túl jól a vizsgám.". Én ekkor még nem láttam a bizonyítványát, és kettesre saccoltam, ha már így mondta. Aztán amikor vigyorogva az orrom alá dugta a dokumentumot, nagy kő esett le a szívemről, hisz messze túlszárnyalta a vágyaimat! Nagyon büszke vagyok rá, és bár érettségi nélkül, de két szakmával vághat újult erővel a munkakeresésnek. Egy fejvadász céget hívunk segítségül, talán Ők profibbak, és jobban kiismerik magukat a „multik” terén.
Pénteken hazajött Miklós látogatóba, azzal az indokkal, hogy már nagyon hiányoztunk Neki. A hónap közepéig nem is megy vissza, mert az unokatesójának sok munkája van, és nem szereti sokáig egyedül hagyni. Jött is velem dolgozni, egész délután be sem állt a szája! Rengeteget nevettünk, jól kihúztuk a műszakot, este fél nyolc után értünk haza. A következő héten itthon leszek szabadságon, reméljük, jó időt fogunk ki. Beszéltem a főnökasszonyommal, Nekik is van szőlőjük, és megígérte, hogy ad egy kis munkát. Nagyon jó lenne egy kis mellékes, mert gyorsan el fog szaladni a nyár, és jön a szeptember, vele pedig a beiskolázás, a fűtési szezon, és még ki tudja, mit hoz a jövő? Szerintem addigra eljutunk arra a szintre, hogy a bank elkezdi vonni a munkabérem 33%-át, és ha a gyerek mégsem tud segítséggel sem elhelyezkedni, akkor vége! Nem látom a kiutat, persze ez nem azt jelenti, hogy föladom, csak még tanácstalan vagyok ez ügyben.


Tisztelettel:
                      A Dózsa család

Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Még mindig egy helyben toporgunk, nem jutottunk semmire munkaügyben. A szőlőben a munkálatok egyelőre befejeződtek, majd szeptemberben indul a szüret, addig semmi további tennivaló nincs.

A tanévnek vége, túl vagyunk az évzárón, Miklós oklevelet kapott a közösségi munkájáért. Már ma (vasárnap) összepakolta a nagy sporttáskáját, és elment az unokatestvéréhez. Szeretné a nyár nagy részét ott tölteni, mert itthon nem igazán érzi jól magát. Az apja nem örül neki, de én nem bánom, hogy nem unatkozik itthon.

A helyzetünk egyelőre nem akar változni, mindannyian attól várjuk a csodát, hogy a gyerek kenyérkereső legyen. Ha már ketten keresnénk, egy kicsit jobb lenne.

Sikerült a nyomtatványokat megszerezni a védett fogyasztói státusz és a gyermekvédelmi támogatás ügyében, és úgy gondolom, meg is kapjuk mindkettőt, csak még határozatot nem kaptam róla.

Én ebben a hónapban még végig dolgozom, szabadságra csak később megyek, mikor már befejezik az akadálymentesítést az iskolánkban.

Tisztelettel:

                        Dózsa család

Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

A fiamnak sikerült 7-én bejelentkezni a munkaügyi központba, mint pályakezdő álláskereső. Jól gondoltuk, 1996 óta mindenféle támogatást megvontak a pályakezdőktől, így az együttműködés során, ha véletlenül munkát talál a gyerek, a munkáltatót tudják majd támogatni. Egyébként csak egy év után kérhetünk az Önkormányzattól méltányosságból rendelkezésre állási támogatást, amit most az apja is kap.

14-én vissza kell mennünk, és megpróbálunk valami tanfolyam után nézni. Ígéretet kaptam attól a vállalkozótól, akivel egyszer már beszéltem munkaügyben, hogy biztosítja a gyereknek a gyakorlati helyet, amennyiben mondjuk szobafestővé képzi át magát. Per pillanat ez az egyetlen reményünk, mert eddig minden más próbálkozás eredménytelen volt.

Most a végső vizsgákra készül a gyerek, jövő hét szerdán lesz a CNC szó és írásbeli, utána pedig a gyakorlati vizsga. Miklósnak is az utolsó hete lesz vakáció előtt, és sikerült két tantárgyból is javítania.

Visszahívtam a bankot, aki a felszólításokat küldözgeti. Nagyon készséges volt az ügyintéző, akivel beszéltem, de ez nem változtat azon a tényen, hogy fizetésképtelen vagyok. Július 10-ig 20 ezer forint kezdő részletet kellene befizetni, ez lehetne a feltétele annak, hogy további kedvezményt kapjak. Mondanom sem kell, hogy szinte lehetetlennek tűnik ez a dolog, hisz most elsődleges gond a villanyhátralék rendezése. Most intézem a védett fogyasztói státusz meghosszabbítását, most járt le a gyermekvédelmi támogatás, ahhoz is be kell, hogy szerezzem a szükséges igazolásokat. Ilyenkor egész délelőtt ezek után rohangálok, és úgy megyek délutánra dolgozni. Este már alig bírok hazavánszorogni.

Nagyon félek a jövő hónaptól, mert akkor derül ki, hogy a kevesebb pénz mit fut majd ki.

Tisztelettel:

                    A Dózsa család

Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Sajnos semmilyen csoda nem történt ezen a héten sem, ellenben meggyűlt a bajunk a belvízzel. A véget nem érő esőnek köszönhetően elkezdett zúdulni a dombokról a víz a faluba, és mi közvetlenül azok alatt lakunk. A talaj már nem tudja elnyelni a rengeteg esővizet, és ahogy már lenni szokott, utat talál magának mindenhová. Hozzánk nem jött ugyan be, de a szomszéd néninek segíteni kellett elvezetni, és az árkot meg kellett mélyíteni.
 Nem ment el a nagyfiam beiratkozni az iskolába, nem tudjuk egy összegben befizetni a 70 ezer forintos éves tandíjat. Holnap bemegyünk a  regionális munkaügyi központba, és utánanézünk, mint pályakezdőnek, milyen lehetőségei vannak. Már beszéltem egy vállalkozóval, de sajnos jelenleg nem tud embert fölvenni, mert az esőzések miatt áll a munka, és sok munkást kényszerszabadságra küldött. Töröm a fejem, kinél érdeklődjek még, mert augusztus 24-ig lehetőség lesz a beiratkozásra, de ez csak úgy fog menni, ha kerítünk munkahelyet, és félrerakjuk.
Megint elkezdett bombázni bennünket a felszólításokkal az egyik behajtó cég, részletfizetési kedvezményt is kínál, de még így sem tudok felvállalni egy újabb részletet. Júliustól már csak a kisebb gyerek után jár a családi pótlék, majdnem 15 ezer forinttal lesz kevesebb a jövedelmünk. Alkalmi munka egyelőre nincs, az Önkormányzat nem akarja behívni a páromat, pedig több alkalommal beszéltem a jegyzőnkkel.
Rettegve várom, mikor kezdik letiltani a fizetésemből a tartozásokat! Akkor aztán tényleg bajban leszünk, hisz az eddigi naplóimból már biztosan kiderült, hogy magamon kívül senkire sem számíthatok!

Tisztelettel:

A Dózsa család

Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Aki a naplóinkat olvassa, talán sablonosnak tűnik, de annyira egyformák a nappalok, hogy nekünk sokszor úgy tűnik, egyetlen napba sűrűsödik az egész életünk. Kevés olyan esemény történik, amiről elmondhatjuk, kicsit változtatott a szokásos szürke hétköznapokon. Most ilyen volt a nagyfiam utolsó két vizsganapja, ami miatt izgulhattam! Gyönyörű szakmunkás bizonyítványt hozott, 81°%-ot teljesített a szakmai vizsgákon átlagban, ami 5-ös osztályzatnak felel meg. Nem győztem dicsérni, de sajnos az öröm nem tartott sokáig, mert utánajárt, milyen feltételek mellett iratkozhatna be érettségizni. Egy év levelezőn a "legolcsóbb" iskolában 70 ezer forintba kerül.
Egyszerűen nem tudom, mihez kezdjünk most, mert ha beiratkozik, és nem bírjuk majd fizetni, szégyenben marad. Munkahely egyenlőre kilátásban sincs, itt fog állni a gyerek egy fillér jövedelem nélkül! Tovább érdeklődünk, tapogatózunk - a munkaügyi központnál, önkormányzatnál - hogy pályakezdőként milyen lehetőségei vannak?
Az egész életemet arra tettem föl, hogy a fiaimnak olyan életet biztosítsak, amilyen nekem nem lehetett. Már az elején kudarcra volt ítélve ez a "projekt", hisz olyan problémák nehezítik a helyzetemet, amit előre nem lát az ember lánya.
Újabb pénzintézet rakott BAR listára a múlt héten, az adósságom - ami az én nevemen van - meghaladja az 5 millió forintot. Bár terveztem, nem mondhatok föl a munkahelyemen, mert akkor az otthonunk kerül közvetlen veszélybe. Így is, úgy is, de rajtunk már csak egy csoda segíthet!


Üdvözlettel
A Dózsa  család 

Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Gyorsan elrepült a hét, nagyjából ugyan olyan hangulatban és időjárással, mint az előző. Persze nagyon fontos megemlíteni, hogy május 20-án elindultak a nagyfiam vizsgái. Mivel hivatalosan befejezte középiskolai tanulmányait, a bizonyítványt is megkapta, és igazán nincs oka szégyenkezni. Az átlaga négyes lett, példás magatartás mellett.
Elmondása szerint az első két vizsganap viszonylag jól sikerült, leszámítva a CNC gépre való programírást. Pont olyan tételt húzott, amivel tanulmányai során szinte nem is foglalkoztak. A következő héten ismét két nap a vizsgáké, a többit meglátjuk.
Miklós a három napos ünnepre ismét "lelépett", de nem baj, legalább addig sem unatkozik itthon a négy fal közt. A hét elején megázott, és kicsit meghűlt. Derekasan küzdött, nehogy a betegség miatt itthon kelljen maradnia.
Különleges esemény nem tarkította a hetet, a szokásos szürke, dolgos hétköznapokat nem zavarta meg semmi. Ugyanolyan ritmusban peregnek a napok, esélyt sem kínálva arra, hogy egy kicsit más lesz, vagy lehetne.


Tisztelettel
Dózsa család

Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Sajnos egy újabb esős hét áll mögöttünk, elmosva még a lehetőségét is annak, hogy egy kicsit helyrejöjjünk anyagilag. Nem tudtak a férjemék a szőlőbe menni, így semmi nem jött vissza a rengeteg kifizetett számla árából. Velünk egyébként elég gyakran eljátssza ezt a sors, mindig olyankor tesz keresztbe, mikor a legnagyobb szükség volna az áldásra. A három elmaradt áramszámlából csak egyet sikerült rendezni, hisz félre kellett tennem a vizsgadíj fennmaradó részét. Egy csomó be nem kalkulált apró-cseprő fizetnivaló is akadt, ami igencsak megviselte érzelmileg labilis lelkivilágomat. Segítség és támasz híján egyedül kell ezekkel a problémákkal szembenéznem, és megoldanom. Persze a drága nagy fiam itt van mellettem, de nem szeretem Őt zaklatni ilyesmivel, pedig mikor borul a bili, szinte mindig az Ő nyakába zúdul minden.
Túl van a próbavizsgákon, és nagyon büszke vagyok rá, mert átlag 4-es lett. Most egy rövid szünet következik, és május 20-tól élesben megy.
Az én hetem teljes egészében úgy zajlott - ahogy mindig is szokott - főzés, takarítás, és rohangálás az elintéznivalók után. A délutánjaimat pedig ugyancsak a monotonitás jellemzi, azzal a különbséggel, hogy a felújítási munkák a végéhez közelednek, és indul a ballagás előtti nagytakarítás.
Miklós második hétvégéjét tölti a sógornőm nagyobb fiával, pénteken iskola után átutazik három faluval odébb, és csak vasárnap este vagy délután jön haza. Most teljesen beleszeretett az asztalos szakmába - az a foglalkozása az unokatestvérének - és azzal foglalatoskodnak hétvégeken. Aztán fölfedezte a testépítést, most súlyokat emelget, és edz, reméljük, beindulnak a növekedési hormonjai.

    Tisztelettel:
                                   A Dózsa család