Napló
Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez
A helyzetünk változatlan. A gyerekek járnak iskolába, jó jegyeket hoznak, szerencsére nem betegek. Csak a nagylányomnak a vesecisztájával járunk a vizsgálatra, meg a kisfiammal vérképre, de jól vannak. Jönnek a hidegek, ami nem jó, mert drága a fűtés. A vízzel, villannyal együtt már alig marad élelemre. Nehéz az életünk, és ezzel nem vagyunk egyedül, ettől ez még nem vigaszság.
Köszönettel:
Déri Ferencné
Tisztelt Gyermekétkeztetési Alapítvány!
Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez
Ismét eltelt egy hét, voltunk oviban, de a hétvégére lebetegedett a kisfiam. A lányok voltak egész héten.
A kisfiamék voltak kirándulni, én is ott voltam velük, mert ezen a napon nem kellett bemenni **********-ig az oviba, csak ********-ig. Az óvónéni átvette a kisfiam, én pedig egy másik kisgyerek kezét fogtam. Jó volt, vele ment, sokat sétáltak. Délután elmentünk vásárolni, mert üres volt a hűtő, kellett egy kis felvágottat venni. A kislányom segített, tolta a bevásárlókocsit.
Úszni nem ment a csoport, így mennie kellett oviba a fiamnak, apja vitte. Délutáni alvással akarnak próbálkozni vele az oviban, aggódom, mert éjjel így sem jó alvó, ha meg délután aludna, akkor éjfélkor is fent lenne.
Én ezen a napon mentem vérvételre, valamint az önkormányzattól kaptunk két zacskó krumplit.
A villanyszámla is megjött, a lakástörlesztést is levonták. Megvolt a negyedéves fűtésleolvasás, de szerencsére itt „csak” 13 ezret kell ráfizetni. Sokkal rosszabbra számítottam, de már ennek is örülni kell!
Üdvözlettel:
Tolnainé Hajnalka
Napló
Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez
Semmi változás nem történt az életünkben. A bevásárlás megtörtént, ez úton is szeretném megköszönni az egész család nevében a támogatást. Bence mindig örül ilyenkor, mert az Ö igényei vannak kielégítve. Ilyenkor van neki joghurt, túró rudi, egy chips, vettünk húst, így most van mit ennie.
Imádja a húst, mindegy milyen módon készítem el. Most rászokott a kockasajtra, hogy rántsam ki neki, és egy kis törött krumplival, és uborkával laktató. Mindig kitalálok valami újat, így gazdaságosabb, és laktatóbb, mert a doboz sajtot, ültő helyében megette estére kenyérrel. A tejfölt is imádja, és mindenre tenni kell bőven. A tejet szintén nem győzöm, kásának, palacsintának, most kakaónak télen. A felvágott és a vaj pedig nélkülözhetetlen a hűtőből, mert az kell minden nap a suliba tízóraira. Nagyon jó étvágya van hála Istennek. Most csirkecombot sütök neki, tejfölösen nokedlivel. Mi pedig a tegnapi habart habot esszük. Csak így tudom beosztani a húst, hogy jusson neki. Három alsó combot megsütök, és ezt kétszerre megeszi. Egyszer nokedlivel másodszor vagy kenyérrel, vagy krumplival. Így kétszer is eszik egy nap főtt ételt. És ezt Önöknek, az Alapítványnak és a Támogatóknak köszönhetem. Most életvidám, és úgy néz ki, jobb az egészségi állapota. A gyerekorvos mindig megdicséri, hogy milyen szépen fejlődik. Sokat nyúlt, és most jó az étvágya is. Minden nap megpróbálom úgy beosztani, hogy joghurt, túró rudi is jusson, és valami hús. Így erősítem az immunrendszerét. Most olvassa a kötelező olvasmányt, ez jó kikapcsolódás. Nagyon szépen köszönöm a segítséget, és az Isten áldja meg minden jótevőnket. Mindig nézem a TV-ben a vörösiszap áldozatait és, hogy mennyi jó ember van, hogy segít rajtuk. Ha tudnék én is szívesen segítenék nekik. Sajnálom nagyon őket, és bízom a jó Istenben, hogy segít majd nekik, és talpra tudnak ismét állni. Együttérzek a családokkal, akik elvesztették hozzátartozójukat, őszinte részvétem! Tartsanak ki, azt kívánom!
Tisztelettel:
Szécsiné Erika
Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez
Nehéz ez az élet! Azt hittem, egyre könnyebb, és egyszerűbb lesz minden, de sajnos egyre jobban el vagyok foglalva és fáradva. Még szerencsére mindig tart a napszám, körülbelül még egy hétig. Hajnal négykor kelek, fél öt körül érkezik meg az újság, ezt kb. hét órára kézbesítem ki, majd fél nyolcra megyek a napszámba, ez ötig tart, a héten egy napot sem tudtam napszámba menni, mert az előfizetési díjakat kellett "begyűjtenem". Nem sok sikerrel, sajnos nagyon sok ember nem tud fizetni, én várok, amíg várhatok, de aztán valószínű meg kell szüntetnem az előfizetését.
A gyerekeim nagyon aranyosak, kedvesen viselkednek, és nagyon megértőek, és a lényeg, nagyon sokat segítenek. Nélkülük nem lehetne ennyi mindent tennem, de tudják, hogy együtt-egymásért mindent könnyebb.
Nagyon sok olyan embernek ismertem meg az életét a napszám alatt, akikről teljesen mást gondoltam, mint ami valójában van. Sajnos rá kell jönnöm, hogy senkiről nem gondolhatok csak úgy valamit, amíg nem győződtem meg róla, hogy mi is az igazság. Nagyon jó lecke ez nekem. Sok-sok erőt kapok emberektől, akiknek még az enyémtől is rosszabb a sorsa, mégis vidáman tudják élni az életüket. Valahogy tudomásul veszik, hogy "nekik ez jutott".
Kívánok mindenkinek kellemes őszi napokat, és történjen minden a lehető legjobban a számotokra!
Üdvözlettel:
Juhászné Mária
Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez
Napjaink telnek, ahogy telnek. Hétvégén voltunk anyukámnál segíteni. Kopasztottunk, meg minden. Kisebbik lányom sok ötöst hozott haza, aminek nagyon örültünk. Nagyobbik lányunk is hozott azért haza jó jegyet igaz, nem ötöst, hanem négyest, de az is nagyon jó, mert elég erős az iskola neki. Férjemnek még mindig nagyon fáj a keze, alig bírja ezt a nehéz fizikai munkát, de még van neki kitartása. Nekem is van kitartás a munkakeresésben, még. Ha eddig nem is sikerült, majd fog. Próbálok pozitívan gondolkodni. Sajnos a lakáskölcsön törlesztői problémánk nem oldódott meg, és azt hiszem nem is fog. Próbáltunk segítséget kérni több helyről, de nem sok sikerrel jártunk. A problémáink fokozatosan gyűlnek, de mi tehetetlenek vagyunk, bár akaratunk nagy, de mindhiába. Azért úgy döntöttem, próbáljunk pozitívan gondolkodni, és hátha ez segít.
Üdvözlettel:
Vincze Zoltánné
Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez
Reményekkel telve indult a hetünk, a nagyfiamat állás interjúra hívták végre! Minden szép és jó volt addig, amíg nem esett szó a munkabérről. Folyamatos műszakban dolgoznak a cégnél, 12 órában, 3 napos váltásokkal. Tehát 3 nap munka, 3 nap pihenő, hétvége és ünnepnapok nélkül, 72 ezer forintos nettó bérért. Nagyon le volt törve a gyerek, mikor hazajött, tetszett a munkahely, meg úgy az egész, de mi 25 km-re élünk a várostól, a dolgozó bérlet 17 ezer forintba kerül, plusz helyi járat bérlet, mert ez a cég a város végén van, és busszal kell járni.
Miklós hétfőn még itthon maradt, nem érezte jól magát reggel, de kedden már elengedtem iskolába. Ugyanezen a napon véradás volt az iskolában, mindig itt bonyolítják már évek óta. Elterveztem, hogy én is adok, de délutánra olyan rosszullét tört rám, hogy nem mertem bevállalni, hisz a munkámat emellett el kellett végeznem. Nyomott volt a kudarc miatt a hangulatunk, de úgy csütörtök magasságában ismét hívták a gyereket, ugyanettől a cégtől, az iránt érdeklődve, hogy mégis mennyi az a bér, amennyiért elvállalná a munkát? Mondott a fiam egy összeget, amit nem tartott irreálisnak az Ő szakmájában, ígéretet kapott, hogy ha az ügyben változás történik, keresni fogják.
Mondanom sem kell, hogy meg sem fordult a fejünkben, hogy még azon a napon visszaszólnak, és pénteken már mehetett volna orvosi vizsgálatra, de közben elvállalta Miklós osztályának, hogy a 23-ai műsorukat felveszi, hogy legyen emlékük a közös szereplésről. Ezért hát a hétfőben maradtak, és reményeink szerint mihamarabb munkába állhat! Üröm az örömben, hogy honnan fogom a bérletekre összeszedni a pénzt így hó végén?
Mint minden más feladatnak, ennek a megoldása is rám vár, de majd kitalálok valamit! Bízom benne, hogy a nagyszülők ezúttal nem hagynak cserben, most az unokájuk boldogulása forog kockán, és persze a miénk is!
Tisztelettel:
A Dózsa család
Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez
Nehezen tudom már szavakban leírni azokat, amik velünk történnek. A jó múlt héten, amikor egy reggel gyermekemet iskolába vittem, egy édesanya odajött hozzám, és megkérdezte, miért vagyok mindig olyan elkeseredett? Mondtam, hogy ez jó kérdés, de számtalan okot tudnék rá válaszolni! Következő héten hétfőn megyek megint MRI-re, és talán utána már „eldől”, hogy mit szeretnének kezdeni velem az orvosok! Őszintén bevallom, hogy félek, mert nem tudom, hogy ha megint rossz eredményeket fogok kapni, hogyan fogom feldolgozni! A szervezetem folyamatosan épül le, és a probléma „fő” okát még mindig senki sem tudja.
Az is kiderült, hogy szemüveg is kell, mert messzire már nem látok, de egy szemüveg is több tízezer forint lenne. Párom munkahelye sajnos ideáig nem vált be, jelenleg is keressük az újabb és újabb munkahelyet. Kissé elkeserítő, hogy ígéret bőven van a munkáltató felöl, de ez sokszor csak ígéret marad!
Gyermekünk továbbra is igen jó tanuló, ideáig csakis 4-es, 5-ösökkel büszkélkedhetünk!
Most az iskola a kolontári gyermekeknek gyűjt, és mi is itthon minden olyan használható dolgot összeszedtünk, amit egy bajba jutott gyermek még fel tud használni! Boldogan láttam, ahogyan a gyermekünk önzetlenül adta a csomagba azokat a dolgokat is amik a kedvencei, amiket szeret. És amikor megkérdeztem, hogy nem sajnálja-e, azt mondta: Anya, nekem van mit ennem, hol laknom, segíteni akarok, add oda nyugodtan! Jó érzés volt látni, hogy nem irigy, jó szíve van, de tanáraitól hallottam, hogy osztálytársaival is ugyan ilyen. Egy isteni gyermek!
A mi naplónk
Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez
Én a mama vagyok:
Tegnap jöttem haza a kórházból. Bent voltam több, mint egy hétig. Már nagyon muszáj volt, mert már így is túlhaladtam az időt egy hónappal, mivelhogy három havonta kéne ezt a kezelést megkapni, és így is túlmentem, majdnem egy hónappal. De már nem halaszthattam tovább, mert már éreztem, hogy legyengülök, fogy az erőm. Már kezdtem étvágytalan lenni, fáradékonyabb voltam sokkal, szédültem. De legközelebb ilyet nem teszek, mert sokat romlott az állapotom emiatt. Már nem egy infúziót kaptam naponta, hanem kettőt, és még a vénásat is mellé. De most már hála az Istennek itthon vagyok. Kicsit jobban is vagyok, jobb az étvágyam is, csak nagyon meg vagyok fázva. A kórházban nem volt valami meleg, nem volt jó a fűtés, csak próbafűtéseket csináltak, még nem működött.
Na de hát nem azért, mintha itthon is lenne mit betenni a tűzhelybe.
Még nem volt lehetőségünk tüzelőt venni a télre. Még mindig törlesztem a tavaszi árvíz adósságaimat, pont a tüzépnek is, amit felvettem anyagra. A kiadásaink épp ezért nem csökkentek, hanem növekedtek. Áldja meg Önöket a jó Isten, hogy segítenek rajtunk!
Tisztelettel:
Özv. Takács Mártonné
Napló
Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez
Sokszor ott tartok, hogy feladom, mert nem sikerül semmi. Most valahogy ez az időszak van. Nem sikerült bejutnom a tanfolyamra, már 10.04-én elindult, és én nem mehettem, mert nem vagyok RÁT-os. Szóval semmi esélyem sehol, mert utánam nem jár állami támogatás. Sírtam sokat miatta, de most már belenyugodtam, valami szándéka van velem fent a jó Istennek, hogy nem jutottam be. Talán kapok valami állást. Most ebbe bizakodok, így bíztatom magam, mert ha nem bíznék bizony, már régen feladtam volna ezt a rongyos életet. Ruhánk még mindig nincsen, Bencét három pulóverben engedem reggel, mert olyan hideg van. Itt a környéken nem kérhetek, mert akkor Bencét kinevetik, kicsúfolják, hogy kinek a ruhájában jár. Kicsi a falu, és irigyek az emberek, minden kis dolgon napokig csámcsognak, és Bencét ennek nem teszem ki. Sajnos nem segített senki, így nincs is semmink.
Nekem a cipőm olyan, hogy folyik bele a víz, és a talpát csak a pillanatragasztó tartja. Annyi ragasztót rákentem, hogy egy ócska cipőt vehettem volna rajta. De egyszerre nincs még használt cipőre se pénzünk. A napokban megvolt az éves villanyóra olvasás, tudom, hogy sok lesz, már előre félek, mert van elmaradásom. Most is nappal nem fűtök, csak este, ha Bence hazajön olyan ½ 4 körül, akkor megy a hősugárzó, és este összeszedek holmi gallyat az udvaron, a kertben, és így fürdik melegben. Tüzelőre még nem jutott, és nem is tudom, mi lesz, hiszen hitelt-hitel hátára halmozunk, a rossz anyagi körülmények miatt. Munka sehol, se almaszedés, oda se kell annyi ember, mint tavaly, mert nincs termés. Mihez fogjon az ember? Valamelyik nap elmentem kukoricát mezgerelni, kb. 10-15 km-t gyalogoltam, és úgy összeszedtem egy zsákkal, biciklivel hazatoltam. Legalább a tyúkoknak legyen enni. Még megyek valamelyik nap, had legyen, és egy kicsit elfeledem a gondokat. Köszönjük! Megérkezett a támogatás, Bence örült, mert így ehetett ismét húst!
Tisztelettel:
Szécsiné Erika
