Fel a fejjel! - Gyermekétkeztetési Alapítvány

Napló

Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Telnek, múlnak a napok, és a helyzet változatlan. Még most se kaptam visszajelzést a tanfolyamra. A hűtő ilyenkor már üres, hónap végén, és a számlák is befizetetlenül sorakoznak a szekrényen. Bence hét napja lázas, de holnap már megy iskolába, ha nem lesz lázas, hogy ne maradjon ki sokat, mert most a nyolcadik a legfontosabb, hiszen most van továbbtanulás. Már kapott két ötöst, amire büszke vagyok. Bízom benne, hogy továbbra is jól fog tanulni. Most van abban a korban, hogy kamasz, látom rajta sokszor, de próbálok vele türelmes lenni. Akinek volt már kamasz fia, az tudja, hogy milyen nehéz velük. Most nem akarja a gyógyszert bevenni, menne iskolába lázasan, és még van ilyen sok kis apróság, amibe nem egyezik a véleményünk. De hát ilyen a kamaszkor, majd csak átvészeljük valahogy. Bárcsak ez lenne a legnagyobb gond, hogy Bence kamaszodik. De sajnos ennél nagyobb gond is van, itt a hideg, és tüzelőről is kellene gondoskodni. Adósság-adósság hátán van, fel kell venni újabb kölcsönt. Nem is tudom, hogy lábalunk ki ebből a bajból. Ezért jó lett volna a tanfolyam, legalább az alatt a két hónap alatt megvettem volna a fát, és nem kellene újabb hitelt felvenni. De már reményem sincsen, már az is elfogyott.

Még az almaszedés sem indult be, hogy legalább ott keresnék egy kis pénzt. Nem tudom, miről lehetne még lemondanunk, mert már nincs miről. Enni alig jut nekünk felnőtteknek, ruha nincsen (most ragasztottam meg a cipőmet), üdülni sohasem voltunk. Amiről pedig nem lehet lemondani az a mosás, és a tisztálkodás. Rengeteg a mosópor, szappan, WC papír, mosogatószer, sampon, stb., ami kell havonta, nekünk egy kész vagyon, amit erre költök. De a tisztaságról nem lehet lemondani, és Bence sem járhat koszosan iskolába.

További jó munkát, és örökké hálás leszek a támogatásért! Köszönöm!

Tisztelettel:

                        Szécsiné Erika

Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Ezt nem gondoltam volna, hogy ennyire összejönnek a dolgaim. De csak szépen sorban: jelentkeztem egy hirdetésre, újságkézbesítőt kerestek kis falumban. Nem is igazán bíztam benne, hogy esélyes lehetek rá. De megkaptam az állást, úgyhogy október 1-től napilap kézbesítő is lettem. A munka szerintem nehéz. Hajnali órákban kell házhoz vinnem az újságot. Szerencsés esetben már öt órakor itt van a futár az újsággal, és útnak is indulok. Egy hétig, míg a betanulási időm volt, az elődömmel együtt róttuk a sötétben az utat, hogy mindenkihez eljusson az újság, és kora reggel olvashassa.

Ez a tevékenység nem számít munkaviszonynak, megbízásos szerződés csupán. És a pénz is nagyon kevés, de a semmitől azért több. A nincsnél többet jelent, bár most nagyon kiütöttem magam. Nagyon sokat vállaltam, betanulni az újságkihordást, és a napszámot sem hagytam abba. Fél hétre végeztem az újsággal, és hétkor kezdtem a napszámot, vagy almát szedtünk, vagy krumplit válogattunk. Este ötkor, mint egy hulla, úgy kerültem haza. Azért írom múlt időben, mert ma nem voltam, de holnap kezdem újra.

Ma a lányomat vittem fogszabályozásra, összejött a pénz, a 65.000 Ft, amit nekem kellett érte fizetni, november 11-én megyünk az első próbára, majd 16-án fogjuk megkapni, vagyis akkor már véglegesen felrakják a kislányomnak.

Az őszi munkák is egyre sorakoznak. A hajnali fagyok, a dér egyre jobban emlékeztet a tél kezdetére. Lassan mindent be kell takarítani. A cékla szinte teljesen kint van a földből, a paprikák megpirosodtak, a paradicsomot megviselte a dér és elszáradt, a zöldbabot leszedtem, a krumpli felválogatva a pincében. A kukorica szinte teljesen kibujt a suskóból, a hétvégén remélem, letudjuk törni és a padláson tovább száradhat.

Szóval van munka bőven. Remélem, a napszám is kitart még ebben a hónapban. Nagyon nagy szükségem lenne rá. Azzal nyugtatom magam, hogy majd pihenek télen.

El is búcsúzom, legyen mindenkinek csodaszép a napja, a hete, élvezze ki a napsütés utolsó lehetőségeit, még néha hatalmas ereje van a napnak.

Üdvözletem küldöm minden olvasómnak:

Juhászné Mária

NAPLÓ

Tovább a család bemutatkozójához | Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Egész héten napszámba jártam. Volt még egy szüret, de leginkább almaszedés.

Egyébként semmi érdekes nem történt a héten. Reggel elvittem Robikát az óvodába (szerencsére nem beteg, bár sok hiányzó van a csoportjában), utána irány dolgozni. Amikor ott végeztem, elmentem édesanyámhoz elrendeztem a dolgait, majd haza és itthon főzés, takarítás stb. Minden napra jut valami feladat.

Fél négy körül szoktam menni Robikáért, és utána vele folytatódik a nap általában az Ő kívánsága szerint. Persze ha van még valami más program, akkor meg lehet vele beszélni a dolgokat. Minden nap rá tudok csodálkozni valamiért az én "nagy" kisfiamra. Mindig meglep valamivel. Nemrég például egyedül beágyazta az ágyát. Igaz, hogy össze-vissza állt minden, de ő csinálta egyedül.

A hétvége is "nyugisan" telt. Itthon volt a húgom a párjával *************-ról. Velük találkoztunk. Sokat beszélgettünk és hamar el is ment a szombat, vasárnap.

Üdvözlettel:

Bíró Klára

Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

A hetek telnek, oly gyorsan, hogy észre sem vesszük. Sikerült egy kevés fát vennünk, igaz, anyukám segítségével. Kifizette a fát nekünk, mert már nem bírta elnézni, hogy nem tudtunk fát venni, részletben majd kifizetjük Neki. Újabb állásra jelentkeztem, és jövő héten behívnak egy állás interjúra. Nagyon remélem, hogy sikerrel járok, mindent bele fogok adni. Nagyon kell nekem ez az állás. Ráadásul nagyon tetszik, mert kötetlen munkaidőben lehet dolgozni és így a családra is volna időm. Sokat esik az eső mostanában, ami nem igazán jó minden csupa pocsolya, kint nem lehet semmit csinálni, pedig még volna egy pár dolog, amit meg kéne még csinálni.

Üdvözlettel:

                        Vincze Zoltánné

Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Lemaradtam az írással, de most pótlom, mert nagyon sokfelé kellett szaladgálnunk.

Most szeptember elején kezdtük az óvodát, és a bölcsödét. Persze nem volt olyan könnyű minden, mert a védőnőtől kezdve mindenkinél meg kellett jelennünk, hogy az összes papírt benyújtsuk az indulásra. Most már a nagyobbik fiú három hete jár oviba, a kisebbik pedig két hete a bölcsibe. Elég könnyen ment a beszoktatás, de minden tiszteletem a csoportban dolgozóknak, akik nagyon ügyesen és kedvesen fogadták a gyerekeket.

Barnabás fiam a harmadik nap után már se elköszönni, se puszit adni nem akart, annyira szaladt be játszani.

Mikor megkérdeztem tőle, hogy nem is köszönsz? Csak annyit mondott:

-Jajj, Anyu, sietek! Nála nem volt semmi gond, sem az alvásnál, semminél. Nagyon szeretik az oviban, és szófogadó, nem úgy, mint itthon.

Kisebbik fiú, Tomika is nagyon szeret bölcsibe járni, bár ő még reggelente egy kicsit sírdogál.

Itthon Ő is megváltozott, sokkal rosszabb lett, de gondolom más is így van vele. Olyan nagy dolgok nem történnek nálunk, mert sajnos korlátozottak a lehetőségeink. Leginkább itthon vagyunk, és bent játszunk, olyan nyugis kis család formájában. Persze, mint mindenhol, az én fiaim is veszekednek, de ez is pillanatnyi állapot.

Most, hogy ilyen rossz az idő, a mese a sláger, de sokszor szoktunk festegetni, só-gyúrmázni.

Ennyit tudtam írni, jövő héten újra írok, remélem, történik valami érdekes, kis történetbe illő esemény.

Tisztelt Gyermekétkeztetési Alapítvány!

Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez 

A hét kicsit nehézkes, és most, hogy hét közepén járunk, már nagyon kiborult, és fáradt vagyok.

Járunk *******-ra  a logopédiai oviba a 6.45-ös vonattal, így korán kell keltenem a fiam reggelente. Most a héten késnek a vonatok is. A lányokat Anyukám hordja a helyi oviba. Ott is naponta kérdezik, hogy miért nem megy oda a fiam. Nem akarom, mert egy hét próbaidő után nem menne a dolog, ők a bentlakásosra akarnák tenni. Abból nem kérek, inkább küszködök. Nagyon jó ez az ovi, már mondja a fiam a „szia” szót, és próbálja az evést végigülni.

A sok járástól fáj a lábam, bár nem sajnáltatni akarom magam, de kegyetlen, hogy nem kapunk támogató szolgálatot, kapacitás hiánya végett. Állítólag az Önkormányzat próbál keresni egy nyugdíjas sofőrt.

Alig van ruhájuk is, főleg nadrág, sapka, majd ha lesz, menni akarok a Vöröskereszthez válogatni, mert elfogadom a használt ruhát.

Ebben a hónapban a víz-fűtésre is 10 ezer forinttal kevesebbet fizettem be, majd a negyedéves elszámoláskor kiderül, hogy rá kell-e fizetni. A fogyasztástól függ, de így is alig marad élelemre.

22-én megyünk a szemészetre is, ha kell szemüveg, az is nagy kiadás lesz.

Tönkrement a tévénk is, amit a ******-i mamánktól kaptunk. A mosógépünk is rozsdás, attól félünk, nehogy letörjön a teteje. Az ablak is rossz, nagyon hideg van. Nem tudom, miért ver a sors ennyire, pedig még a légynek se tudnánk ártani.

Szeretnék más autista szülőkkel is kapcsolatba lépni. Most mindenkitől azt hallom, hogy „intézet”, ezzel „támadnak” a környéken is, hogy jobb lenne mindenkinek. De én ellátom őket, a tőlem telhetőt megteszem!

Most ismét olvasok egy könyvet (késő este) Nappali álmodozók a címe. Idézek belőle:

„Egy autista nem kell a társadalomnak,- ezt a szemünkbe mondják, úgy tűnik a társadalom nem akar róluk tudomást venni, sem az életüket elviselhetőbbé tenni. Másként viszonyulnak az egészséges és a problémás emberekhez. A betegeket lenézik, a magatehetetleneket megbélyegzik. Megalázás. Megalázás. Megalázás. Már nem kérek belőle!” Ez egy idézet a könyvből, de részünkre is igaz. Még az, „ Azt senki sem kérdezte, hogy miben segíthetne! Kőkemény világ ez! A jövő? Az sincs megoldva. Egyszerűen nem tudom mi lesz a fiunkkal, ha mi már nem leszünk!” „Nem sajnálatot és nem könyöradományt kérek, hanem segítséget! Csak azt, ami járna, s azt, amit elvettek tőlünk, az emberi méltóságot!” Ezt írja a könyv, és sok mindenben igaz!

Üdvözlettel:

                        Tolnainé Hajnalka

Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Elég mozgalmas hét áll mögöttünk, nemcsak sok minden történt, de rengeteg idegességet is "megettem". Hétfőn mennem kellett volna az endokrinológiai szakrendelésre, kontroll vizsgálatra, de nem akartam az utolsó fillérjeinket útiköltségre költeni, ezért ahogy hazaértem munkából, fölhívtam a doktornőmet, és megkérdeztem a véreredményt. Még kissé alacsony a TSH-m, de már alakul. Újra föl lett emelve a gyógyszeradagom, a rendelőbe pedig már csak februárban kell újra jelentkeznem.
A férjemnek is ezen a napon kellett visszajelentkeznie a munkaügyi központba. A nagyfiunkat is megkereste levélben a központ, mert tanfolyamok indulnak októberben, és jelentkezhet, ha tanulni szeretne. Őt az ECDL érdekelné, meg is kérdeztük, mik a feltételek, és ha biztosan meg lesz annyi ember, amennyivel elindulhatnak, Neki lesz helye. Persze közben az állásokat is nézzük folyamatosan, eddig még sikertelenül.
Kedden szemészeten voltunk Miklóssal, és új szemüveget írt föl a doktornő. Csekély 15 ezer forintnyi összegbe fog kerülni, mert keretestől cserélni kell az egészet. Este telefonált az a néni, akivel a szőlőbe járt a nagyfiam, hogy szerdától megint lehet menni, és Ő kapott is az alkalmon. Olyan jól jött össze a dolog, hogy egész héten kitartott a munka, sőt szombaton és vasárnap engem is elvittek dolgozni. Nagyon örültünk, mert ahogy számolgattunk, ennivalóra vagy csekkre egy forint sem jut majd, de talán a szemüveg ára meglesz.
És ahogy már nálunk lenni szokott, csütörtökön telefonált a másik bank behajtója (nem az, aki egy pár héttel ezelőtt csekket is küldött), és bár nagyon együtt érzően, de nyomatékosan megkért, hogy az én érdekemben mondja, de mindenképpen kaparjak össze 20 ezer forintot október 8-ig, mert nem tudja tovább tologatni az aktáimat. Ez az utolsó határidő, és mivel sajnos változtak a jogszabályok, közjegyzőhöz kell továbbítani az anyagomat, Ő pedig bíróságra ad kb. 3 napon belül.

Tehát a szemüveg árát muszáj lesz befizetni a banknak, ha nem akarok nagyobb problémát a már meglévőnél. Így megint húzhatom az időt egy kicsit.
A gyerekem még hétfőn megy a szőlőbe, de én már nem tudok, hisz délutánra mennem kell dolgozni. Kedden jelentkeznie kell majd a Munkaügyön, és szerdára előreláthatólag elfogy a munka megint. Ez az átka az idénymunkának, rövid ideig örülhet neki az ember, utána jó darabig megint semmi. Egy gyermekkori ismerősömmel összetalálkoztunk szüret közben, és a párja talán be tudja a fiamat segíteni egy *******-i munkahelyre. Persze tapasztalatból mondom, hogy nem szabad előre inni a medve bőrére, mert nálunk semmi nem sikerül elsőre! Reménykedni azért szabad, sőt muszáj, mert anélkül az ember elveszik!

Tisztelettel:
                     A Dózsa család