Fel a fejjel! - Gyermekétkeztetési Alapítvány

Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Nagy a forróság, semmi különös nincs velem, élek, teszem a dolgom, a kertem az elég szomorú látványt nyújt, olyan, mint aki egész évben nem tette a dolgát rendesen. A sok eső miatt a sárgarépám teljesen "kicsattogzott", a krumplim hajt kifelé a földben, a hagyma a kamrában van, a  bab is a fagyóban van, és a vászon-zsákban szárad, már ami száraz volt, de nem termett annyi sem, amennyit elvetettem, az igaz, egész nyáron használtunk is belőle. És zöldbabként is sokat raktam el, de kicsit több szárazat vártam, a hagymával is így vagyok. Lehet telhetetlen vagyok, de az ezelőtti években így volt, de annyival érjük be, amennyi van.

A paprikám sem a legsikeresebb, sok lett a zöld húsú paprikám, ami nem a kedvencem, és a pritaminpaprika is csak most kezd pirosodni. De remélem hosszú ősz lesz, és lesz ideje beérni is!

Ma hajnalban tudatosult bennem, hogy mennyire rövidebbek már a napok, vagyis később világosodik, majdnem sötét volt, mikor útnak indultam az újsággal, pedig szokottidőben indultam. Szóval kezdődik a sötétség.

De a fecskék csodaszépek, annyira készülnek az indulásra, sokan ülnek a villanyvezeték drótján, és gyülekeznek, vannak eldugottabb csendesebb utcák, itt rengeteg van. A gólyák is  szerintem már útra keltek, legalábbis én már napok óta nem láttam őket.

Párás, ködös a reggel, az emberek akik mennek dohányt törni, elcsigázottan hajtják a bringát, váltás ruhát és esőkabátot is visznek magukkal, mégis csurom vizesek, ha elkezdik a munkát. Ez egy nagyon nehéz munka, és persze alig fizetnek érte, mert az a "szag" már eleve nem jó, és az, hogy vizes, és ahogyan egymásra kell simítani a dohányleveleket, és ahogyan a kocsit megrakják, majd a szárítóba teszik, az egy külön "szakma", mert mindennek fogása van.

Most kicsit jobb a helyzetük a napszámosoknak is, mert be kell őket jelenteni, mert meg kell lenni bizonyos óraszámnak, hogy megkapják az állami támogatást. Bár, hogy a dohány termelésre miért adnak állami támogatást, azt nem tudom...

Azt sem tudom, hogy egyáltalán miért adnak állami támogatást a mezőgazdasági munkákra, ez olyan felesleges, hiszen ezelőtt is úgy volt, hogy "egyik év vitte a másikat", most meg ha van termés, ha nincs a biztos pénzt akkor is megkapják a gazdák, úgyhogy lehet még jobb is nekik anyagilag, ha nincs termés...

Ami nekem még furcsa, hogy nincs koordinálás, mindenki azt termel, amit akar, most  befürödtek a káposztát termelők, mert nagyon sokan azt termelnek, legalábbis itt a mi falunkban, az egyik "őstermelő" el tudja adni a káposztáját, 5 FT/kg-os áron, nem tévedés, öt forint, és ezt is el kell szállítania, legalább 50-km-re, ez tényleg ráfizetés!

Voltam segíteni kopasz barackot szedni (nektarint) ezt megvették a termelőtől 100 FT/kg-ért, de ebből hogyan lesz a boltban, 390 Ft??? ezt kellene valahogy rendbe tenni, legalábbis az én kis eszem szerint…

De elég is belőlem már, feleslegesen gondolkodom bármi ilyesmin, mert eldönti, aki fent él a Fővárosban, és azt sem tudja, hogy vidéken mi és hogyan van, sőt lehet dohány-levelet sem látott még, mégis eldönti, leszabályozza, és azt hiszi így van rendben....mert pár okos tanácsadója ezt "sugallja" neki...

Voltam tegnap templomban is, a közömbösségről beszélt a Lelkész nőnk, próbálta megértetni velünk, hogy csak rajtunk áll, hogy a percek, órák, napok, évek milyen gazdagok, milyen mélyek, mennyi közöttük a feledhetetlen, mennyi az üres. Meg kellene értenünk, hogy mindannyian arra születtünk, hogy bő termést hozzunk, maradandó, örök értékű termést. Sokszor azt gondoljuk, hogy minél több élményt, eseményt, sürgést-forgást és tennivalót sűrítünk bele a napjainkba, annál gazdagabb az életünk. Ha mindent akarunk és lehetőleg egyszerre és kifogástalanul. Pedig mindez tesz zaklatottá, türelmetlenné, nyugtalanná bennünket, a habzsolás ellenére is megmarad bennünk a hiányérzet. Nagyon nehezen tudunk rádöbbenni, hogy mi is hiányzik az életünkből, a csönd, a békesség, a megnyugvás, az odaadó figyelem. Többet kellene figyelnünk a gyermekeinkre, és időt kellene hagyni arra az örömteli együttlétre, amit csak a gyerekkel lehet megélni, hogy rácsodálkozunk minden madárra, szép virágra, különös felhőre, örüljünk a lepkének, a bogaraknak, a kerítés tetején szunyókáló cicának. Sok-sok fontosnak ítélt dolgot el kell tudnunk engedni, hogy ezekre is időnk maradhasson. És el kell hinnünk, hogy így is lehet élni, hiszen a fontos dolgok így megmaradnak bennünk és a gyerekeinkben is. És azt hiszem ez a lényeg. Szeretet adni és kapni, viszonozni életünk során. Szóval nagyon kellemes volt elgondolkodni a templomban is.

Ma az ebéd tejfölös krumplileves és grízes tészta volt, a gyerekeim szerencsére jó étvágyúak, és mindent elfogyasztanak, így kicsit egyszerűbb az életünk, és természetesen hála és köszönet az Alapítvány támogatásáért, mert e nélkül bizony nagyon nem tudom mit is tehetnék az asztalra, hiszen ezen a vidéken nagyon nehéz a megélhetés.

Olyan jó érzés arra gondolni, hogy vannak emberek, akik áldoznak erre a célra, és vannak emberek akik szívügyüknek tekintik mások támogatását, a jó Isten áldása legyen minden emberen, akinek ezek a célok a fontosak, és tesznek érte, hiszen ezt a munkát nem lehet úgy végezni, hogy ez "munkahely". Ezt csak szívvel-lélekkel lehet tenni, és jóindulattal, hiszen sok ember nem hiszi el, míg nem éli át, hogy egyik napról a másikra akár földönfutó is lehet. Hozhat az élet olyan akadályokat, gondokat, amiket nem tud egyedül, segítség nélkül megoldani, és máris kész az, hogy akár mindene oda is lehet.

Itt van például a svájci frankos hitel, sajnos nekem is van, és alig bírom a törlesztőrészt fizetni, pedig nem nagy összeget vettem fel, de kezdtem 14.000 Ft-tal a részletet és most 22.000 Ft-nál tartok. Lehet valakinek ez nevetségesen kevés összeg, de nekem, akinek kevés a jövedelme, hatalmas pénz, hiszen ha elgondolom, hogy nem keresek ennyit az újság kézbesítéssel, pedig minden nap hajnalban kelek, és végzem a munkámat, minden nap, szombaton és vasárnap is, mikor még a legtöbb ember békésen alszik, 4-kor kelek és negyed 5-kor már az utcán vagyok, és 7-re végzek is. De van akiknek még ettől is nehezebb, pl. a futár, aki hozza a lakásomhoz az újságot, Ő már 2-kor indul, hogy időben ideérjen az újsággal. És ott vannak a kenyeret kiszállító sofőrök, velük is nap mint nap találkozom, már jó ismerősként váltunk is néhány szót, legtöbbször az időjárásról, vagy arról, hogy milyen sötét van már, lassan ősz lesz, és lassan tél, és újra itt a mínusz 20 fok, mikor rám fagy a zúzmara, esik rám a hó, csúszik az út. De az eső sem jobb, attól már a havat is jobban szeretem, pedig valamikor szerettem az esőt is, olyan jó volt nézni az ablakból. Szóval vannak életek, sorsok, de egy a fontos, egészségesek vagyunk és élünk, és együtt vagyunk. Lehet ez most olyan fellengzősen hangzik, de ez az egy dolog ami fontos az életemben, hogy a gyermekeimet felneveljem, és adjak meg mindent, amit csak megtudok nekik adni, hiszen a gyermek a szülő felelőssége, minden szinten, és mindig...

De búcsúzom! Szép napokat kívánok, és köszönöm, hogy olvastátok ezt a bejegyzésemet!

Puszi, szeretettel:

Juhászné Mária

Tovább a család bemutatkozójához | Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

A nagy kánikula miatt nem bírtuk a panelban, így kimentünk *********-ra az ********* forráshoz sátorozni és ott öt napot töltöttünk el.

Régről van egy felfújható medencénk, és abban pancsoltak a gyerekek, és jómagunk is. A bevásárlást minden nap én magam oldottam meg, meg vittünk magunkat konzerveket, ami nem romlandó.

Nagyon jól éreztük magunkat.

Szép napot:

Szász József

Tovább a család bemutatkozójához | Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Lassan vége a nyárnak. Ma ment volna a fiunk az új iskolával a gólya táborba, de mivel sikerült négy órásba elmennem dolgozni, így a bejárásra elment a tábor ára. Szerencsére megértette, hogy most a munkahely fontosabb, pedig a szívem szakad meg, amikor valahová szeretnének elmenni, vagy valami apróságot szeretnének, és azt kell mondanom, hogy most nincs rá lehetőség. De azért valami jó is történt a héten, az egyik ismerősünk hozott egy pulykát, amit megpucolva és szétporciózva eltettünk a fagyasztóba. Kb. 10 kg-os, így egy darabig van húsunk. Két nagyon jó baráti házaspár pedig egy újabb lángos és kenyérsütő versenyre vitt el, ahol pedig elég jó helyezéseket értünk el, itt is liszttel jutalmazták a teljesítményünket, így süthetünk finom süteményeket. A társaság is jó volt, a programok is kiválóak. Szerencsére nagyon jó barátokra találtunk, akikre nagyon sok mindenben számíthatunk.

Üdvözlettel:

Márton Zoltánné

Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Megint voltam napszámban, más emberek nem mennének napszámba sem, mert elég érdekes ez a gazda is, pont augusztus 20-án szedeti le a bodzát, pedig megtehette volna már máskor is. Vagy később is, vagy előbb is, és még holnap is megyek. Igaz nem sokáig fog tartani, csak kb. 11-ig, de annyira dilis vagyok, hogy kérték menjek már, és megyek. Bár abban is reménykedem, hogy szólnak, ha körtét, szilvát és almát kell szedni is, nem sok termett nekik sem, de ahhoz a kevéshez is szólnak, és kapok is belőle, és ez már jó. És valahogy úgy vagyok vele, hogy  jövőre hátha több minden terem majd, és akkor keresek egy kis pénzt is. Nem úgy mint az idén.

Ma volt egy házaspár is a napszámban, olyan szívfacsaró volt nekem nézni, hogy a férfi állandóan kímélte a feleségét,  amikor csak tehette ment mellé, és segített neki szedni a bodzát. Pedig nem is élnek túl jól, a férfi mégis a tenyerén hordja...

Na, nem ezért kellene nekem a férfi, hogy dolgozzék helyettem, hanem az összes többiért. A kedves szavakért, csak úgy egy ölelésért, egy pusziért, csak úgy megfogná a  kezem, és nem lennék mindig egyedül.

És olyan kellemetlen érzés nekem az is, hogy sok-sok kétértelmű ajánlatot el kell viselni, mert nincs férfi,aki meg tudna védeni ettől. Csupán a jelenlétével, vagy azzal az egyszerű ténnyel, hogy vagyunk és együtt…

Olyan jó lenne néha egy érintés, egy simogatás, csak úgy, de nem folytatom már. Hiszen gondolom hasonló érzésekkel küzdenek mások is, akik egyedül élnek.

Ma még örültem is, hogy reggel elkészítettem a húsokat, és a lányom és Anyu csak berakta a sütőbe, és elkészítették a rántott húst a fiamnak. A másik hús csak tepsiben sült hús volt, vele sült krumplival. Leves nem is volt. És a holnapi napom is furcsán alakul. Mikor hazajövök, tárcsán sütök lapcsánkát majd, és a gulyáslevest odakészítem reggel, mielőtt elmegyek....

Holnap a lányom születésnapra megy délután egy osztálytársához, a fiam meg a barátaival megy a *******-hoz fürdeni. Így remélem délután lesz időm pihenni is egy kicsit.

Bár mostanában sokat pihenek, olvasok, rejtvényt fejtek, és persze alszom, és elég sokat…

Augusztus 31-ére van időpontom a szemészetre, és akkor majd kérek egy időpontot a kontroll vizsgálatomra is, a nőgyógyászatra és az onkológiára, sok-sok furcsa tünetem van, és sokat vagyok fáradt is, bár tudom, hogy öregszem, és sokat is vállaltam, de akkor is ez elég rémes nekem, hogy sok apró kis jel van ami nem jóra utal nálam. Remélem, nem kezdődik elölről minden (daganatom), és tünetmentes leszek. Vagy csak valami kis apró gondom van, de nem tetszik sok minden magamon. Nem akarom még egyszer végigcsinálni. Bár nem én döntöm el, hogy mi és mikor és hogyan lesz, vagy legyen.

Kicsit  elszomorodtam, és elnézést, hogy megosztom a kétségeimet, tudom nem kellene terhelnem vele senkit, de olyan jó kicsit megkönyebbülni azzal, hogy elmondom, kiírom magamból...

Borzasztó meleg  van. Minden kiszárad, a járda mellett ültettem végig egy sor fehér őszirózsát, nagyon szép mutatós lenne, ha nem száradna ki, persze öntözöm, de az kevés. Egész nap süti a nap, és ha nem is szárad el, akkor is nagyon gyorsan el fog virágzani.

A kertben is minden pocsék, mindent öntözni kellene, de a víz olyan drága, hogy inkább nem locsolok, de azt meg végig nézni, hogy minden kiszárad, nem olyan nagyon jó érzés. Egész tavasztól dolgoztam, és most minden semmibe megy, de ez van.

A jövő héten megyek továbbképzésre a népszámlálással kapcsolatban, és utána még lesz egy vizsga is belőle. Remélem, fog sikerülni, és csinálhatom ezt is. Legalább emberekkel találkozom, és kizökkent ebből a depressziós hangulatból, és persze nem utolsó sorban egy kis pénzt is keresek vele, bár a pénzből csak karácsony körül lesz majd valami, de jó lesz az akkor is.

Bocsánat, ha kicsit szomorúra sikeredet ez a bejegyzésem, de mostanában sajnos ilyen a hangulatom. Kezdődik az iskola, sokat kellene vásárolgatnunk, a gyerekek kinőtték a ruháikat, a cipőiket, de most nincs rá pénzünk, és persze az iskolakezdéssel járó plusz kiadások is kemény fejtörést okoznak nekem. Füzetek, toll, ceruza, vonalzó, bérlet, táska és sorolhatnám. Tudom nem eget rengető kiadások lennének, de mire befizetem a számlákat, alig marad pénzünk, és abból a kevésből kell még ezt is kigazdálkodni.

Kérdeztem a munkahelyemen is, hogy nincs-e valami támogatás ilyenkor, de csak egyszerűen közölték, hogy nincs, semmit nem kapok, sem védőruhát, sem munkaruhát, kerékpárra még gondolni sem merek, hogy kérjek, még egy cérna kesztyűt sem adnak, pedig anélkül tiszta fekete lenne a kezem minden reggel az újságtól. Borzasztó, hogy egy jogállamban, egy munkahely mindent megtehet, hiszen olyan nagy a munkanélküliség, hogy a helyemre rögtön 20 embert is kapnának, aki szívesen végezné még ezt a munkát is, akár ilyen körülmények között is, szó nélkül. Persze teszem én is, csak úgy elgondolkodom, hogy hová jutottunk… 

Az Önkormányzat is hasonló gondokkal küszködik, még a gyermekvédelmi kedvezményt sem fizették ki, állítólag nincs rá pénzük... Hát csak a gond van mindenfelé…

Szebb napokat kívánok mindenkinek, aki értékes idejéből a bejegyzésem olvasására is áldozott! Üdvözlettel:

Juhászné Mária

Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

A gyerekek nagyon várják az iskolát, csak sajnos az anyagi helyzetünk kevés ahhoz, hogy minden  szükséges dolgot meg tudjak vásárolni a gyerekeknek. Az iskolára sajnos nem jut. Ez a segítség, amit kapunk Önöktől, nagyon jó, mivel nagyon kevés a havi bevételünk. Élelemre is kevés. A múlt héten volt egy kis lehetőségünk, hogy elmehettünk napszámba dolgozni, szedrezni. Ez jól jött, bár mindig lenne ilyen lehetőség. A gyerekek jól vannak, a kisfiúval megyünk kontrollra a héten. Jól van, hála Istenek, de vérképre járni kell. 

Tisztelettel:

Déri Ferencné

Tovább a család bemutatkozójához | Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Lassan telt az elmúlt hét. Mindannyian kifáradtunk az előző hét nagytakarításában. Hamarosan kezdődik az iskola, amit Niki nagyon vár, hogy több időt tölthessen a barátaival és tanáraival. Edina nem igazán várja az ovit, Ő inkább itthon szeret lenni, mesézni, meg a napi kis kreativitásokat csinálgatni. Az némileg leköti ebben a hőségben. Nagy nehezen sikerült megoldani a bevásárlást is, igaz megcsúsztam a számla beküldésével, de sajnos mindig alkalmazkodnom kell másokhoz. Rengeteg ruhát kinőttek a gyerekek, és nem igazán fogom tudni Nekik pótolni, csak minimálisan. Niki kerékpárját se tudom újítani egy darabig, mert a bele való alkatrészek nagyon drágák, majd gyalog közlekedik a suliba. A hiteleim miatt folyamatosan keresnek, de most ismét, hogy nincs munkám, nem igazán tudok fizetgetni. Ismételten halmozódik, nem tudom mikor ér már véget, de nagyon remélem, hogy találok hosszú távú munkát, hogy megoldja a rengeteg kifizetnivalót, hogy ne a gyerekeimre maradjon, ha nekem valami bajom esne. Igaz, hogy szegények vagyunk, és nagyon nehezen nevelgetem, rendezgetem kis családi életünk, de azt nem szeretném, hogy még a gyerekeim is hitellel induljanak az éltnek, van még igaz jó pár évem, de nem tudom még a sors mit tartogat nekem, de remélem, hogy már csak jót.

Köszönöm segítségüket!
Tisztelettel:

Fülöp Ildikó és gyermekei

Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Ezen a héten vendég gyerekeink voltak, így próbáltam mindenben a sajátjaim és az Ő kedvükben járni. Megkapták a nagyszobát, ott kényelmesen elfértek mind az öten. Este sokáig tévézhettek és minden nap csináltam nekik valami finomat, amit tudom, a gyerekek kedvelnek. Pénteken menniük kellett haza, Edinám nagyon sajnálta, hogy elment a kis barátnője. Sajnos igen, vége a nyárnak, bár időjárásunkban még nem érezzük de elmúlt augusztus 20-a. Kezdődik az iskola, készülni kell rá, vissza kell szokni az időben lefekvéshez is.
Sajnálom, hogy az idén sem tudtam Őket sehová vinni, szegények Ők nem tudják, milyen a Balatonon, akár egy napot eltölteni, nem hogy nyaralni. Reménykedem benne, hogy talán leszünk egyszer mi is olyan anyagi helyzetben, hogy elmenjünk nyaralni, vagy akár az állatkertbe nézelődni.
Félek a téltől, fűteni kell, nem tudtam félretenni fára, félretenni... egyik hónaptól a másikig nem jövünk ki! Úgy lesz a kis szobában fűtés, hogy anyósom nevére kaptunk áruhitelre egy kis kályhát, mert a régi, ami volt az már csak a füstöt nyomta kifelé, meleget nem adott. Igaz fizetnünk kell rá két évet, de legalább nyugodtan alszom el este, tudom, nem fáznak a gyerekek. Feltéve, ha tudok vásárolni méreg drágán fát.
Mosógépem azóta sincs, most még nincs gond, kicsöpögnek a ruhák, de mire bejön az esős idő, meg kell oldanom, hogy legyen.
Elnézést, hogy naplóm tele van keserűséggel, köszönöm az Alapítványnak, és természetesen a támogatóinknak, hogy segítenek nekünk!
Üdvözlettel:

Varga Jánosné

Tovább a család bemutatkozójához| Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Ez a hét nagyon fárasztó volt. Egész héten a fát fűrészelte a párom és apám. Minden nap reggel nyolckor megkezdték, délután négyig, utána pedig fél tizenegyig hordtuk befelé a fát. Még a két lány is besegített, felváltva hordták a kis talicskájukat megpakolva fával. A pici lány az meg vagy medencézett vagy játszott a homokozóban, addig amíg be nem vittem Őket vacsizni, fürdeni aztán alvás volt hamar, és vissza tudtam állni pakolni én is. A szúnyogok meg jól összecsipkedtek minket, de nem baj, a lényeg az, hogy azt már a hó alól kell kiszedegetni, hanem száraz, fedett helyen van. Szombaton pedig pihenésképpen átmentünk családostul a párom szüleihez. Mivel Ők mind a ketten cukorbetegek, megnézték csak kíváncsiságképpen a párom vércukorszintjét, hát az eredmény már nem volt olyan vicces. Ugyanis 13,3-as eredményt mutatott. Ezért hétfőn megkezdi az orvoshoz mászkálást, ismét kér egy cukorterheléses vizsgálatot. Hát nem tudom, mi jöhet még ezek után. Nem elég, hogy így is meg kellett változtatni az étrendjét a műtét miatt, most meg ha kiderül, hogy még cukros is, hát nem tudom mi lesz. A gyerekek szerencsére jól vannak, Aliz már nagyon várja az ovit, hogy a barátaival találkozhasson.

Tisztelettel:

Pásztor Józsefné és családja

Tovább a család bemutatkozójához | Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Ez a hét is eltelt! Bográcsozott a család, hála az égnek sütöttünk, főztünk az Alapítványi pénzből.
Készültünk a faluba, hogy lesz olyasmi, hogy autótalálkozó és meglepetés, ha odamegyünk a helyszínre, de nem történt semmi. Férjem a fiammal egésznap estig jártak, hogy kezdődik-e valami, erre semmi. Szerintünk ez volt a meglepi, szomorú nemde?!
El voltunk a munkaügyön jelentkezni. Most már én is bérpótló támogatáson leszek.
Dóri nagyon örült a tortának, amit sütöttünk Neki Mónival. A tűzijátékot a tévében néztük.
Szomorúak vagyunk, mert az iskola itt van nemsokára, és még sehol nem tartunk. De tüzelőt sem tudunk venni.
Van még sok minden, csak leírni is hosszú!

Üdvözlettel:

A Révész család

Tovább a család bemutatkozójához | Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Készülünk a Falunapra, amit már XII. alkalommal rendezünk meg augusztus 20-án. A főzőversenyre már beneveztünk, Kakast főzünk, lecsós tésztával. Süteménnyel is készülünk, mert a ******* ******** Klub tagjai ezt ajánlják fel.

Az iskolakezdéshez még nem vásároltunk be, várjuk a RGYVK kifizetését, hogy el tudjunk ********-ra menni egybe mindent megvenni, mert *************-ban minden nagyon drága. Nem mindegy, hogy egy füzeten mennyit spórolunk meg. A gyerekek szerint gyorsan elszaladt a nyár.

Tisztelettel:

A Törjék család

Tovább a család bemutatkozójához | Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Hát ez a hét nagyon rossz volt. Augusztus 17-én reggel kaptam egy telefont, hogy a nagyapám meghalt az éjszaka. A sírástól nem láttam, és azt sem tudtam, hogyan mondjam el anyukámnak (mert az Ő apukájáról van szó), nagyon beteg volt már Alzheimer-kórban szenvedett, az utolsó stádiumban volt, de végül is szívelégtelenségben halt meg. Augusztus 18-án pedig az apukámnak az évfordulója volt, aki már 10 éve, hogy meghalt, de ezt soha nem tudom elfogadni, a mai napig várom, hogy belépjen az ajtón. Úgyhogy most intézkedni kell a temetés miatt. Sok mindent kell csinálnom, foglalkoznom, mert a temetés, a gyerekeknek jövő héten kedden kezdődik az iskola, meg az óvoda. Most én is egy kicsit megingtam lelkileg. Nagyon sok van rajtam, és nagyon nehéz, hogy mindenhol megfeleljek, mindet észben tartsak. Ez a hét a gyász hete, de a jövő hét sem lesz könnyebb.

Üdvözlettel:

A Nagy család