Fel a fejjel! - Gyermekétkeztetési Alapítvány

Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Nehéz ez az élet! Azt hittem, egyre könnyebb, és egyszerűbb lesz minden, de sajnos egyre jobban el vagyok foglalva és fáradva. Még szerencsére mindig tart a napszám, körülbelül még egy hétig. Hajnal négykor kelek, fél öt körül érkezik meg az újság, ezt kb. hét órára kézbesítem ki, majd fél nyolcra megyek a napszámba, ez ötig tart, a héten egy napot sem tudtam napszámba menni, mert az előfizetési díjakat kellett "begyűjtenem". Nem sok sikerrel, sajnos nagyon sok ember nem tud fizetni, én várok, amíg várhatok, de aztán valószínű meg kell szüntetnem az előfizetését.

A gyerekeim nagyon aranyosak, kedvesen viselkednek, és nagyon megértőek, és a lényeg, nagyon sokat segítenek. Nélkülük nem lehetne ennyi mindent tennem, de tudják, hogy együtt-egymásért mindent könnyebb.

Nagyon sok olyan embernek ismertem meg az életét a napszám alatt, akikről teljesen mást gondoltam, mint ami valójában van. Sajnos rá kell jönnöm, hogy senkiről nem gondolhatok csak úgy valamit, amíg nem győződtem meg róla, hogy mi is az igazság. Nagyon jó lecke ez nekem. Sok-sok erőt kapok emberektől, akiknek még az enyémtől is rosszabb a sorsa, mégis vidáman tudják élni az életüket. Valahogy tudomásul veszik, hogy "nekik ez jutott".

Kívánok mindenkinek kellemes őszi napokat, és történjen minden a lehető legjobban a számotokra!

Üdvözlettel:

Juhászné Mária

Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Napjaink telnek, ahogy telnek. Hétvégén voltunk anyukámnál segíteni. Kopasztottunk, meg minden. Kisebbik lányom sok ötöst hozott haza, aminek nagyon örültünk. Nagyobbik lányunk is hozott azért haza jó jegyet igaz, nem ötöst, hanem négyest, de az is nagyon jó, mert elég erős az iskola neki. Férjemnek még mindig nagyon fáj a keze, alig bírja ezt a nehéz fizikai munkát, de még van neki kitartása. Nekem is van kitartás a munkakeresésben, még. Ha eddig nem is sikerült, majd fog. Próbálok pozitívan gondolkodni. Sajnos a lakáskölcsön törlesztői problémánk nem oldódott meg, és azt hiszem nem is fog. Próbáltunk segítséget kérni több helyről, de nem sok sikerrel jártunk. A problémáink fokozatosan gyűlnek, de mi tehetetlenek vagyunk, bár akaratunk nagy, de mindhiába. Azért úgy döntöttem, próbáljunk pozitívan gondolkodni, és hátha ez segít.

Üdvözlettel:

                        Vincze Zoltánné

Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Reményekkel telve indult a hetünk, a nagyfiamat állás interjúra hívták végre! Minden szép és jó volt addig, amíg nem esett szó a munkabérről. Folyamatos műszakban dolgoznak a cégnél, 12 órában, 3 napos váltásokkal. Tehát 3 nap munka, 3 nap pihenő, hétvége és ünnepnapok nélkül, 72 ezer forintos nettó bérért. Nagyon le volt törve a gyerek, mikor hazajött, tetszett a munkahely, meg úgy az egész, de mi 25 km-re élünk a várostól, a dolgozó bérlet 17 ezer forintba kerül, plusz helyi járat bérlet, mert ez a cég a város végén van, és busszal kell járni.

Miklós hétfőn még itthon maradt, nem érezte jól magát reggel, de kedden már elengedtem iskolába. Ugyanezen a napon véradás volt az iskolában, mindig itt bonyolítják már évek óta. Elterveztem, hogy én is adok, de délutánra olyan rosszullét tört rám, hogy nem mertem bevállalni, hisz a munkámat emellett el kellett végeznem. Nyomott volt a kudarc miatt a hangulatunk, de úgy csütörtök magasságában ismét hívták a gyereket, ugyanettől a cégtől, az iránt érdeklődve, hogy mégis mennyi az a bér, amennyiért elvállalná a munkát? Mondott a fiam egy összeget, amit nem tartott irreálisnak az Ő szakmájában, ígéretet kapott, hogy ha az ügyben változás történik, keresni fogják.

Mondanom sem kell, hogy meg sem fordult a fejünkben, hogy még azon a napon visszaszólnak, és pénteken már mehetett volna orvosi vizsgálatra, de közben elvállalta Miklós osztályának, hogy a 23-ai műsorukat felveszi, hogy legyen emlékük a közös szereplésről. Ezért hát a hétfőben maradtak, és reményeink szerint mihamarabb munkába állhat! Üröm az örömben, hogy honnan fogom a bérletekre összeszedni a pénzt így hó végén?

Mint minden más feladatnak, ennek a megoldása is rám vár, de majd kitalálok valamit! Bízom benne, hogy a nagyszülők ezúttal nem hagynak cserben, most az unokájuk boldogulása forog kockán, és persze a miénk is!

Tisztelettel:

                        A Dózsa család                      

Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez 

Nehezen tudom már szavakban leírni azokat, amik velünk történnek. A jó múlt héten, amikor egy reggel gyermekemet iskolába vittem, egy édesanya odajött hozzám, és megkérdezte, miért vagyok mindig olyan elkeseredett? Mondtam, hogy ez jó kérdés, de számtalan okot tudnék rá válaszolni! Következő héten hétfőn megyek megint MRI-re, és talán utána már „eldől”, hogy mit szeretnének kezdeni velem az orvosok! Őszintén bevallom, hogy félek, mert nem tudom, hogy ha megint rossz eredményeket fogok kapni, hogyan fogom feldolgozni! A szervezetem folyamatosan épül le, és a probléma „fő” okát még mindig senki sem tudja.

Az is kiderült, hogy szemüveg is kell, mert messzire már nem látok, de egy szemüveg is több tízezer forint lenne. Párom munkahelye sajnos ideáig nem vált be, jelenleg is keressük az újabb és újabb munkahelyet. Kissé elkeserítő, hogy ígéret bőven van a munkáltató felöl, de ez sokszor csak ígéret marad!

Gyermekünk továbbra is igen jó tanuló, ideáig csakis 4-es, 5-ösökkel büszkélkedhetünk!

Most az iskola a kolontári gyermekeknek gyűjt, és mi is itthon minden olyan használható dolgot összeszedtünk, amit egy bajba jutott gyermek még fel tud használni! Boldogan láttam, ahogyan a gyermekünk önzetlenül adta a csomagba azokat a dolgokat is amik a kedvencei, amiket szeret. És amikor megkérdeztem, hogy nem sajnálja-e, azt mondta: Anya, nekem van mit ennem, hol laknom, segíteni akarok, add oda nyugodtan! Jó érzés volt látni, hogy nem irigy, jó szíve van, de tanáraitól hallottam, hogy osztálytársaival is ugyan ilyen. Egy isteni gyermek!

A mi naplónk

Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez 

Én a mama vagyok:

Tegnap jöttem haza a kórházból. Bent voltam több, mint egy hétig. Már nagyon muszáj volt, mert már így is túlhaladtam az időt egy hónappal, mivelhogy három havonta kéne ezt a kezelést megkapni, és így is túlmentem, majdnem egy hónappal. De már nem halaszthattam tovább, mert már éreztem, hogy legyengülök, fogy az erőm. Már kezdtem étvágytalan lenni, fáradékonyabb voltam sokkal, szédültem. De legközelebb ilyet nem teszek, mert sokat romlott az állapotom emiatt. Már nem egy infúziót kaptam naponta, hanem kettőt, és még a vénásat is mellé. De most már hála az Istennek itthon vagyok. Kicsit jobban is vagyok, jobb az étvágyam is, csak nagyon meg vagyok fázva. A kórházban nem volt valami meleg, nem volt jó a fűtés, csak próbafűtéseket csináltak, még nem működött.

Na de hát nem azért, mintha itthon is lenne mit betenni a tűzhelybe.

Még nem volt lehetőségünk tüzelőt venni a télre. Még mindig törlesztem a tavaszi árvíz adósságaimat, pont a tüzépnek is, amit felvettem anyagra. A kiadásaink épp ezért nem csökkentek, hanem növekedtek. Áldja meg Önöket a jó Isten, hogy segítenek rajtunk!

Tisztelettel:

                        Özv. Takács Mártonné

Napló

Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Sokszor ott tartok, hogy feladom, mert nem sikerül semmi. Most valahogy ez az időszak van. Nem sikerült bejutnom a tanfolyamra, már 10.04-én elindult, és én nem mehettem, mert nem vagyok RÁT-os. Szóval semmi esélyem sehol, mert utánam nem jár állami támogatás. Sírtam sokat miatta, de most már belenyugodtam, valami szándéka van velem fent a jó Istennek, hogy nem jutottam be. Talán kapok valami állást. Most ebbe bizakodok, így bíztatom magam, mert ha nem bíznék bizony, már régen feladtam volna ezt a rongyos életet. Ruhánk még mindig nincsen, Bencét három pulóverben engedem reggel, mert olyan hideg van. Itt a környéken nem kérhetek, mert akkor Bencét kinevetik, kicsúfolják, hogy kinek a ruhájában jár. Kicsi a falu, és irigyek az emberek, minden kis dolgon napokig csámcsognak, és Bencét ennek nem teszem ki. Sajnos nem segített senki, így nincs is semmink.

Nekem a cipőm olyan, hogy folyik bele a víz, és a talpát csak a pillanatragasztó tartja. Annyi ragasztót rákentem, hogy egy ócska cipőt vehettem volna rajta. De egyszerre nincs még használt cipőre se pénzünk. A napokban megvolt az éves villanyóra olvasás, tudom, hogy sok lesz, már előre félek, mert van elmaradásom. Most is nappal nem fűtök, csak este, ha Bence hazajön olyan ½ 4 körül, akkor megy a hősugárzó, és este összeszedek holmi gallyat az udvaron, a kertben, és így fürdik melegben. Tüzelőre még nem jutott, és nem is tudom, mi lesz, hiszen hitelt-hitel hátára halmozunk, a rossz anyagi körülmények miatt. Munka sehol, se almaszedés, oda se kell annyi ember, mint tavaly, mert nincs termés. Mihez fogjon az ember? Valamelyik nap elmentem kukoricát mezgerelni, kb. 10-15 km-t gyalogoltam, és úgy összeszedtem egy zsákkal, biciklivel hazatoltam. Legalább a tyúkoknak legyen enni. Még megyek valamelyik nap, had legyen, és egy kicsit elfeledem a gondokat. Köszönjük! Megérkezett a támogatás, Bence örült, mert így ehetett ismét húst!

Tisztelettel:

                        Szécsiné Erika

Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Örömteli várakozással indult a hétfő, hisz felvételi tesztet írt a nagy fiam a Munkaügyi Központban. Elmondása szerint elég nehéz volt, a kérdéseknek köze sem volt a számítógépekhez, inkább logikai jellegű feladatokat kellett megoldani. Óriási túljelentkezés volt, pótszékeket és asztalokat vittek a terembe, hogy mindenkinek legyen ülőhelye.

Miklós már a hét elején köhécselt és folyt az orra, de nem lázasodott be, ezért elengedtem iskolába. Az osztályfőnöke tartott attól, hogy a 23-ai ünnepségre betegszik le, ugyanis most a 8. osztály készült műsorral a jeles nap alkalmából. Az én fiamnak elég sok szövege van, a tanár nénije szereti szerepeltetni. Csütörtökön fogászati szűrésük volt, Neki szépek, és egészségesek a fogacskái, a két kis szuvas tejfoga meg majd magától kihullik. Pénteken aztán csak elvittem a házi orvoshoz, kapott igazolást, és ha hétfőig sem lesz láza, mehet suliba. Pénteken történt még egy nagyon váratlan esemény, hívták a gyereket attól a cégtől, ahová az egyik volt osztály társával vitték be az önéletrajzot. 18-ra hívták állás interjúra, nagyon szorítunk, hogy jól menjenek a dolgok. Sok minden függ most ettől a lehetőségtől, talán megváltoztatja az életünket.

Annak nem örülök, hogy a gyerekemen múlik a boldogulásunk, de ha sikerül, azon leszek, hogy mindenkinek jobb legyen!

Egyébként a helyzetünk nem változott, minden hónapban van valami plusz, amit nem kalkulálok be, most pl. a ballagási költségeket kezdték el szedni. Talán még korainak tűnik, de csak 500 forintjával fizetjük havi szinten, pont azért, hogy ne legyen megterhelő egyszerre. Aztán úgy el fog repülni az idő, hogy észre sem vesszük, és itt lesz ennek a tanévnek is a vége, és a "kicsi" fiam is középiskolás lesz!

Tisztelettel:

                        A Dózsa család

NAPLÓ

Tovább a család bemutatkozójához | Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Eltelt egy újabb hét. Minden a régi. Még mindig járok almát szedni, igaz a héten nem voltunk minden nap.

Kihasználva a „szabad” napjaimat, itthon dolgozgattam és Édesanyámnak segítettem. A kertet és az udvart teljesen befejeztem, és a szobanövények is a téli helyükre kerültek.

Közben a védőnő szólt, hogy tudnék-e segíteni a gyűjtésben az iszapkárosultaknak. Boldogan mondtam igent, hisz ha másképp nem, így legalább a munkámmal hozzájárulok a megsegítésükhöz. Nagyon sok felajánlás érkezett, és meglepődve láttuk, hogy sok idős nyugdíjas és nehéz körülmények között élő ember is jelentkezett. Szomorú dolog, hogy ilyen megtörténhet, de most látszik igazán, hogy számíthatunk egymásra a bajban is. Ez vonatkozik az Önök alapítványára, és támogatóikra is; hiszen ez a lehetőség, amit mi is kaptunk, megkönnyíti jó néhány család életét. Köszönjük!

Üdvözlettel:

Bíró Klára

Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Újabb héten vagyunk túl. Nagyon elszomorodva láttuk a tévében az iszapkárosultakat. Borzasztó lehet most nekik, nagyon sajnáljuk őket. Segíteni nem tudunk sajnos, de együtt érzünk velük. Borzasztó, amin ebben az évben keresztülmegy Magyarország, vagyis mi emberek. Lányaim jól vannak hálaistennek, nekem ennél nagyobb öröm nem is kell. Sajnos az újabb munkahely-jelentkezéseim megint csak nem jártak sikerrel. Férjem nagyon ki van készülve a munkahelyén, sok helyen összeégette magát. Nagyon sajnálom szegényt, és én itthon tétlenkedem, mert nem tudok dolgozni. Ezért nagyon-nagyon szomorú vagyok! Kisebbik lányom kapott egy perzsa cicát, és nagyon örült neki. Egyik szomszéd néni adta Neki ajándékba, gyönyörű fehér cica.

Üdvözlettel:

                        Vincze Zoltánné

Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Újabb hetünk telt el lótás-futással. Mindig azt remélem, hogy egyre könnyebb lesz, de aztán valami mégis közbe szól. Nem rossz dolgok, hanem jók, de ugye gonddal-bajjal jár. Kezdem az elején, már tíz napja vagyok újság-kézbesítő. Nagyon nehezen szokom meg, egyre hidegebbek a reggelek, és ugye sietek, mert utána napszámba megyek. Az egyik helyen ahová jártam, befejeződött az almaszüret, a másik helyen ahová jelenleg is járok, nagyon sok munka van. Van alma, krumpli, karfiol, káposzta, nagytételben. Itt még vasárnap is dolgozni kell, vagyis hogy is írjam, nem kell, csak szólnak, hogy munka lenne vasárnap is. Aki nem megy, annak nem szólnak hétköznap sem. Szóval valahogy egyszerű az élet: munka, munka, és munka. Ha hazaérek, fáradt vagyok, este nyolckor pedig már el is alszom, még ülve is, de az is igaz, hogy négykor kelek reggel. Annyira jó érzés, hogy a gyerekeim nagyon sokat segítenek. Bevásárolnak, segítenek Édesanyámnak a főzésben és mindenben.

 Tovább a teljes naplóhoz

Napló

Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Nagyon nehéz a helyzetünk, továbbra sincs munka, így a jövedelem is kevés. Igen jól jön a támogatás, amit kapunk Önöktől. A gyerekek is nagyon várják, mert ilyenkor mindig velünk jönnek, hogy ők is vásárolhassanak. Ez nekik nagyon nagy öröm, nekünk meg nagy segítség. A kisfiú is jól van, de még mindig járni kell vele vérképre.

Köszönettel:

                        Déri Ferencné

NAPLÓ

Tovább a család bemutatkozójához | Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Nálunk semmi érdekes nem történt a héten. Még mindig járok almát szedni; a párom dolgozik a munkahelyén; Robika pedig az óvodában tölti a napjait. Esténként már be kell gyújtani, olyankor úgy érzem már tél van. Szerencsére nem beteg senki a családban, úgyhogy jól vagyunk.

Döbbenten néztük a híradóban a vörösiszappal elöntött falukat. Rettenetes lehet azoknak az embereknek most. Jön a tél, és nem tudják mi lesz velük, hol fognak lakni-élni.

Amikor ilyet látok, akkor a mi gondjaink apró semmiségeknek tűnnek.

Üdvözlettel:

Bíró Klára

Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez 

Hétfőn háziorvosom közölte velem, hogy valószínűleg agylágyulásom van, azért vannak ezek a komoly rosszullétek. Az eddigi vizsgálati eredmények ezt mutatják, de pontosabbat e hó 18-ai vizsgálattól várnak. Még az sem kizárt, hogy vérrög van a fejemben. Borzalmasan magam alá kerültem, nemhogy szűnnének a problémák, hanem gyűlnek! A párom munkája az eddigi tapasztalataink alapján nem lesz „hosszú életű”! Sajnos úgy néz ki, ez sem fog összejönni. Én már azt mondom, hogy azt hiszem el, amit látok!

Sajnos az iskolában is elkezdődtek a gondok. Gyermekemet folyamatosan bántja lelkileg, fizikailag egy felső osztályos gyerek! Sajnos hiába szólok az illető gyereknek, vagy a tanároknak semmi haszna. Kisfiamat már igen megviseli ez a helyzet, éjszakánként felsír, rosszakat álmodik! Nagyon bánt, hogy az iskola ilyen közömbös a problémát illetően. Pedig már rengeteg panasz érkezett az igazgatóhoz amiatt a fiú miatt, mert másokat is ver.

Valószínű, hogy jövőre az albérletünkből is költöznünk kell, a tulajdonos eladja a lakást. Már most el vagyunk keseredve emiatt is, mert nem tudjuk, hogy fogjuk majd ezt is megoldani! Ma már egy albérleti váltás százezerről indul. Lakást pedig esélyünk sincs venni! Mit hoz még a jövő?

Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Fáradtan indult a hét, hisz dolgoztunk a hétvégén. Majdnem összejött a 20 ezer forint, amit október 8-ig kell befizetnem a behajtó cég számlájára. 4500 forinttal ki kellett pótolnom a fizetésből, így- mivel sajnos megint nem futotta ki a pénzünk az összes csekket-, Miklós szemüvegét nem sikerült kiváltani. Voltam bent az Ofotértnél érdeklődni, hogy mégis mennyibe fog kerülni, hát kb. ennyire számítottam! 14 ezer forintba fog kerülni, de csak az alap, semmi extra, egy pici karcmentes bevonat, hogy mégse menjen tönkre olyan hamar.

A nagyfiam még hétfőn is volt szüretelni, kedden a Munkaügyi Központban volt jelenése. Olyan szerencsésen alakult, hogy én is el tudtam ezen a napon menni Vele, a jelzálogot, és a többi csekket fizetni, és volt annyi időm, hogy elkísértem. Megbeszélték a tanfolyamra való bejutás esélyeit, a felvételi menetét. Holnap lesz a felvételi teszt írása, nagyon szorítok Neki!

Csütörtökön beszaladtam a bankba, és befizettem azt a bizonyos 20 ezer forintot, remélem, egy kis haladékot tényleg jelent nekem ez a gesztus.

Pénteken szüreti bál volt az iskolánkban, ezért nem lehetett takarítani a földszinten. Én voltam az a szerencsés, akinek a hétvégén is be kellett mennie dolgozni, úgyhogy szombaton megfőztem, kimostam, amit tudtam, mindent elvégeztem, mert a vasárnapom reggel 7-kor munkával indult. Nem is végeztem, csak délre, akkor értem haza.

Tisztelettel:

                        A Dózsa család

Napló

Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Telnek, múlnak a napok, és a helyzet változatlan. Még most se kaptam visszajelzést a tanfolyamra. A hűtő ilyenkor már üres, hónap végén, és a számlák is befizetetlenül sorakoznak a szekrényen. Bence hét napja lázas, de holnap már megy iskolába, ha nem lesz lázas, hogy ne maradjon ki sokat, mert most a nyolcadik a legfontosabb, hiszen most van továbbtanulás. Már kapott két ötöst, amire büszke vagyok. Bízom benne, hogy továbbra is jól fog tanulni. Most van abban a korban, hogy kamasz, látom rajta sokszor, de próbálok vele türelmes lenni. Akinek volt már kamasz fia, az tudja, hogy milyen nehéz velük. Most nem akarja a gyógyszert bevenni, menne iskolába lázasan, és még van ilyen sok kis apróság, amibe nem egyezik a véleményünk. De hát ilyen a kamaszkor, majd csak átvészeljük valahogy. Bárcsak ez lenne a legnagyobb gond, hogy Bence kamaszodik. De sajnos ennél nagyobb gond is van, itt a hideg, és tüzelőről is kellene gondoskodni. Adósság-adósság hátán van, fel kell venni újabb kölcsönt. Nem is tudom, hogy lábalunk ki ebből a bajból. Ezért jó lett volna a tanfolyam, legalább az alatt a két hónap alatt megvettem volna a fát, és nem kellene újabb hitelt felvenni. De már reményem sincsen, már az is elfogyott.

Még az almaszedés sem indult be, hogy legalább ott keresnék egy kis pénzt. Nem tudom, miről lehetne még lemondanunk, mert már nincs miről. Enni alig jut nekünk felnőtteknek, ruha nincsen (most ragasztottam meg a cipőmet), üdülni sohasem voltunk. Amiről pedig nem lehet lemondani az a mosás, és a tisztálkodás. Rengeteg a mosópor, szappan, WC papír, mosogatószer, sampon, stb., ami kell havonta, nekünk egy kész vagyon, amit erre költök. De a tisztaságról nem lehet lemondani, és Bence sem járhat koszosan iskolába.

További jó munkát, és örökké hálás leszek a támogatásért! Köszönöm!

Tisztelettel:

                        Szécsiné Erika

Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Ezt nem gondoltam volna, hogy ennyire összejönnek a dolgaim. De csak szépen sorban: jelentkeztem egy hirdetésre, újságkézbesítőt kerestek kis falumban. Nem is igazán bíztam benne, hogy esélyes lehetek rá. De megkaptam az állást, úgyhogy október 1-től napilap kézbesítő is lettem. A munka szerintem nehéz. Hajnali órákban kell házhoz vinnem az újságot. Szerencsés esetben már öt órakor itt van a futár az újsággal, és útnak is indulok. Egy hétig, míg a betanulási időm volt, az elődömmel együtt róttuk a sötétben az utat, hogy mindenkihez eljusson az újság, és kora reggel olvashassa.

Ez a tevékenység nem számít munkaviszonynak, megbízásos szerződés csupán. És a pénz is nagyon kevés, de a semmitől azért több. A nincsnél többet jelent, bár most nagyon kiütöttem magam. Nagyon sokat vállaltam, betanulni az újságkihordást, és a napszámot sem hagytam abba. Fél hétre végeztem az újsággal, és hétkor kezdtem a napszámot, vagy almát szedtünk, vagy krumplit válogattunk. Este ötkor, mint egy hulla, úgy kerültem haza. Azért írom múlt időben, mert ma nem voltam, de holnap kezdem újra.

Ma a lányomat vittem fogszabályozásra, összejött a pénz, a 65.000 Ft, amit nekem kellett érte fizetni, november 11-én megyünk az első próbára, majd 16-án fogjuk megkapni, vagyis akkor már véglegesen felrakják a kislányomnak.

Az őszi munkák is egyre sorakoznak. A hajnali fagyok, a dér egyre jobban emlékeztet a tél kezdetére. Lassan mindent be kell takarítani. A cékla szinte teljesen kint van a földből, a paprikák megpirosodtak, a paradicsomot megviselte a dér és elszáradt, a zöldbabot leszedtem, a krumpli felválogatva a pincében. A kukorica szinte teljesen kibujt a suskóból, a hétvégén remélem, letudjuk törni és a padláson tovább száradhat.

Szóval van munka bőven. Remélem, a napszám is kitart még ebben a hónapban. Nagyon nagy szükségem lenne rá. Azzal nyugtatom magam, hogy majd pihenek télen.

El is búcsúzom, legyen mindenkinek csodaszép a napja, a hete, élvezze ki a napsütés utolsó lehetőségeit, még néha hatalmas ereje van a napnak.

Üdvözletem küldöm minden olvasómnak:

Juhászné Mária