Fel a fejjel! - Gyermekétkeztetési Alapítvány

NAPLÓ

Tovább a család bemutatkozójához | Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Egész héten napszámba jártam. Volt még egy szüret, de leginkább almaszedés.

Egyébként semmi érdekes nem történt a héten. Reggel elvittem Robikát az óvodába (szerencsére nem beteg, bár sok hiányzó van a csoportjában), utána irány dolgozni. Amikor ott végeztem, elmentem édesanyámhoz elrendeztem a dolgait, majd haza és itthon főzés, takarítás stb. Minden napra jut valami feladat.

Fél négy körül szoktam menni Robikáért, és utána vele folytatódik a nap általában az Ő kívánsága szerint. Persze ha van még valami más program, akkor meg lehet vele beszélni a dolgokat. Minden nap rá tudok csodálkozni valamiért az én "nagy" kisfiamra. Mindig meglep valamivel. Nemrég például egyedül beágyazta az ágyát. Igaz, hogy össze-vissza állt minden, de ő csinálta egyedül.

A hétvége is "nyugisan" telt. Itthon volt a húgom a párjával *************-ról. Velük találkoztunk. Sokat beszélgettünk és hamar el is ment a szombat, vasárnap.

Üdvözlettel:

Bíró Klára

Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

A hetek telnek, oly gyorsan, hogy észre sem vesszük. Sikerült egy kevés fát vennünk, igaz, anyukám segítségével. Kifizette a fát nekünk, mert már nem bírta elnézni, hogy nem tudtunk fát venni, részletben majd kifizetjük Neki. Újabb állásra jelentkeztem, és jövő héten behívnak egy állás interjúra. Nagyon remélem, hogy sikerrel járok, mindent bele fogok adni. Nagyon kell nekem ez az állás. Ráadásul nagyon tetszik, mert kötetlen munkaidőben lehet dolgozni és így a családra is volna időm. Sokat esik az eső mostanában, ami nem igazán jó minden csupa pocsolya, kint nem lehet semmit csinálni, pedig még volna egy pár dolog, amit meg kéne még csinálni.

Üdvözlettel:

                        Vincze Zoltánné

Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Lemaradtam az írással, de most pótlom, mert nagyon sokfelé kellett szaladgálnunk.

Most szeptember elején kezdtük az óvodát, és a bölcsödét. Persze nem volt olyan könnyű minden, mert a védőnőtől kezdve mindenkinél meg kellett jelennünk, hogy az összes papírt benyújtsuk az indulásra. Most már a nagyobbik fiú három hete jár oviba, a kisebbik pedig két hete a bölcsibe. Elég könnyen ment a beszoktatás, de minden tiszteletem a csoportban dolgozóknak, akik nagyon ügyesen és kedvesen fogadták a gyerekeket.

Barnabás fiam a harmadik nap után már se elköszönni, se puszit adni nem akart, annyira szaladt be játszani.

Mikor megkérdeztem tőle, hogy nem is köszönsz? Csak annyit mondott:

-Jajj, Anyu, sietek! Nála nem volt semmi gond, sem az alvásnál, semminél. Nagyon szeretik az oviban, és szófogadó, nem úgy, mint itthon.

Kisebbik fiú, Tomika is nagyon szeret bölcsibe járni, bár ő még reggelente egy kicsit sírdogál.

Itthon Ő is megváltozott, sokkal rosszabb lett, de gondolom más is így van vele. Olyan nagy dolgok nem történnek nálunk, mert sajnos korlátozottak a lehetőségeink. Leginkább itthon vagyunk, és bent játszunk, olyan nyugis kis család formájában. Persze, mint mindenhol, az én fiaim is veszekednek, de ez is pillanatnyi állapot.

Most, hogy ilyen rossz az idő, a mese a sláger, de sokszor szoktunk festegetni, só-gyúrmázni.

Ennyit tudtam írni, jövő héten újra írok, remélem, történik valami érdekes, kis történetbe illő esemény.

Tisztelt Gyermekétkeztetési Alapítvány!

Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez 

A hét kicsit nehézkes, és most, hogy hét közepén járunk, már nagyon kiborult, és fáradt vagyok.

Járunk *******-ra  a logopédiai oviba a 6.45-ös vonattal, így korán kell keltenem a fiam reggelente. Most a héten késnek a vonatok is. A lányokat Anyukám hordja a helyi oviba. Ott is naponta kérdezik, hogy miért nem megy oda a fiam. Nem akarom, mert egy hét próbaidő után nem menne a dolog, ők a bentlakásosra akarnák tenni. Abból nem kérek, inkább küszködök. Nagyon jó ez az ovi, már mondja a fiam a „szia” szót, és próbálja az evést végigülni.

A sok járástól fáj a lábam, bár nem sajnáltatni akarom magam, de kegyetlen, hogy nem kapunk támogató szolgálatot, kapacitás hiánya végett. Állítólag az Önkormányzat próbál keresni egy nyugdíjas sofőrt.

Alig van ruhájuk is, főleg nadrág, sapka, majd ha lesz, menni akarok a Vöröskereszthez válogatni, mert elfogadom a használt ruhát.

Ebben a hónapban a víz-fűtésre is 10 ezer forinttal kevesebbet fizettem be, majd a negyedéves elszámoláskor kiderül, hogy rá kell-e fizetni. A fogyasztástól függ, de így is alig marad élelemre.

22-én megyünk a szemészetre is, ha kell szemüveg, az is nagy kiadás lesz.

Tönkrement a tévénk is, amit a ******-i mamánktól kaptunk. A mosógépünk is rozsdás, attól félünk, nehogy letörjön a teteje. Az ablak is rossz, nagyon hideg van. Nem tudom, miért ver a sors ennyire, pedig még a légynek se tudnánk ártani.

Szeretnék más autista szülőkkel is kapcsolatba lépni. Most mindenkitől azt hallom, hogy „intézet”, ezzel „támadnak” a környéken is, hogy jobb lenne mindenkinek. De én ellátom őket, a tőlem telhetőt megteszem!

Most ismét olvasok egy könyvet (késő este) Nappali álmodozók a címe. Idézek belőle:

„Egy autista nem kell a társadalomnak,- ezt a szemünkbe mondják, úgy tűnik a társadalom nem akar róluk tudomást venni, sem az életüket elviselhetőbbé tenni. Másként viszonyulnak az egészséges és a problémás emberekhez. A betegeket lenézik, a magatehetetleneket megbélyegzik. Megalázás. Megalázás. Megalázás. Már nem kérek belőle!” Ez egy idézet a könyvből, de részünkre is igaz. Még az, „ Azt senki sem kérdezte, hogy miben segíthetne! Kőkemény világ ez! A jövő? Az sincs megoldva. Egyszerűen nem tudom mi lesz a fiunkkal, ha mi már nem leszünk!” „Nem sajnálatot és nem könyöradományt kérek, hanem segítséget! Csak azt, ami járna, s azt, amit elvettek tőlünk, az emberi méltóságot!” Ezt írja a könyv, és sok mindenben igaz!

Üdvözlettel:

                        Tolnainé Hajnalka

Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Elég mozgalmas hét áll mögöttünk, nemcsak sok minden történt, de rengeteg idegességet is "megettem". Hétfőn mennem kellett volna az endokrinológiai szakrendelésre, kontroll vizsgálatra, de nem akartam az utolsó fillérjeinket útiköltségre költeni, ezért ahogy hazaértem munkából, fölhívtam a doktornőmet, és megkérdeztem a véreredményt. Még kissé alacsony a TSH-m, de már alakul. Újra föl lett emelve a gyógyszeradagom, a rendelőbe pedig már csak februárban kell újra jelentkeznem.
A férjemnek is ezen a napon kellett visszajelentkeznie a munkaügyi központba. A nagyfiunkat is megkereste levélben a központ, mert tanfolyamok indulnak októberben, és jelentkezhet, ha tanulni szeretne. Őt az ECDL érdekelné, meg is kérdeztük, mik a feltételek, és ha biztosan meg lesz annyi ember, amennyivel elindulhatnak, Neki lesz helye. Persze közben az állásokat is nézzük folyamatosan, eddig még sikertelenül.
Kedden szemészeten voltunk Miklóssal, és új szemüveget írt föl a doktornő. Csekély 15 ezer forintnyi összegbe fog kerülni, mert keretestől cserélni kell az egészet. Este telefonált az a néni, akivel a szőlőbe járt a nagyfiam, hogy szerdától megint lehet menni, és Ő kapott is az alkalmon. Olyan jól jött össze a dolog, hogy egész héten kitartott a munka, sőt szombaton és vasárnap engem is elvittek dolgozni. Nagyon örültünk, mert ahogy számolgattunk, ennivalóra vagy csekkre egy forint sem jut majd, de talán a szemüveg ára meglesz.
És ahogy már nálunk lenni szokott, csütörtökön telefonált a másik bank behajtója (nem az, aki egy pár héttel ezelőtt csekket is küldött), és bár nagyon együtt érzően, de nyomatékosan megkért, hogy az én érdekemben mondja, de mindenképpen kaparjak össze 20 ezer forintot október 8-ig, mert nem tudja tovább tologatni az aktáimat. Ez az utolsó határidő, és mivel sajnos változtak a jogszabályok, közjegyzőhöz kell továbbítani az anyagomat, Ő pedig bíróságra ad kb. 3 napon belül.

Tehát a szemüveg árát muszáj lesz befizetni a banknak, ha nem akarok nagyobb problémát a már meglévőnél. Így megint húzhatom az időt egy kicsit.
A gyerekem még hétfőn megy a szőlőbe, de én már nem tudok, hisz délutánra mennem kell dolgozni. Kedden jelentkeznie kell majd a Munkaügyön, és szerdára előreláthatólag elfogy a munka megint. Ez az átka az idénymunkának, rövid ideig örülhet neki az ember, utána jó darabig megint semmi. Egy gyermekkori ismerősömmel összetalálkoztunk szüret közben, és a párja talán be tudja a fiamat segíteni egy *******-i munkahelyre. Persze tapasztalatból mondom, hogy nem szabad előre inni a medve bőrére, mert nálunk semmi nem sikerül elsőre! Reménykedni azért szabad, sőt muszáj, mert anélkül az ember elveszik!

Tisztelettel:
                     A Dózsa család

Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez 

Mostanában gyakran felteszem magamnak azt a kérdést, hogy: Mit akar még tőlem az élet?

Rengeteg lelki és fizikai szenvedésen megyek át, és sokszor már felnézek az égre, és azt kérdezem: Mit veszel el tőlem még Uram? Most, hogy egy kicsit se legyen nyugvásunk, közölte velünk a főbérlőnk valószínű, hogy eladja a lakást, amiben lakunk, úgyhogy 95%, hogy költöznünk kell! Csak, hogyan, hová, azt még nem tudom! Borzalmas időszak van mögöttünk, de úgy látszik még rosszabb áll előttünk! A teljes kilátástalanság, és létbizonytalanság őrjíti meg az embert. Mi már nem is tudjuk mi az a gondtalan hónap!

Gyermekünk jó tanuló lett, és már két hét iskolai kezdés után két darab ötössel és egy darab négyessel büszkélkedhet. Ahogy múlnak az évek, ő továbbra is megmaradt jó gyereknek! Már gyermekként megtanult felnőttként beszélni, gondolkodni, és főleg viselkedni!

A nehézségeink miatt sajnos már nincs gyerekkora, és ez rossz érzés! Sokszor, ha szomorú vagyok megkérdezi: Mi bánt Anya? Már gyermekként odafigyel a legkisebb gondra is!

Jövő héten kellene megint mennem a helyi kórházba vizsgálatokra, de már nem látom értelmét, házi orvosom bíztat, menjek és csináljam végig! De már elfáradtam, belefáradtam, és a küzdelembe, hogy egyszer jobb és talán könnyebb lesz, mára már feladtam!

Sajnos még mindig nem találtam munkát! Bánt, hogy nincs munkám, egy haszontalan embernek érzem így magam. Nem látom értelmét a mindennapjainknak, hiszen semmi értelme a napoknak. Esténként azért imádkozok, hogy a következő nap jobb legyen, könnyebb legyen! Tényleg nem tudom, hogyha nem lenne az Alapítvány, mi lenne velünk, hiszen volt már egy jó pár olyan hónap, amikor csakis az a 25.000 Ft maradt meg élelemre. Itt a Gyermekétkeztetési Alapítványnál legalább látszik, hogy az a sok 1%, sok bajba jutott családhoz kerül!

NAPLÓ

Tovább a család bemutatkozójához | Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Végre elállt az eső és teljesült a kívánságunk, tudtunk menni dolgozni. Volt szüret és almaszedés is, minden napra jutott valami. Mivel mind a kétféle munka egy gazdánál van így nem kellett tervezgetni és gondolkodni, hogy hova menjek. Nagyon rendesek mindig úgy alakítják a munkát, hogy meg tudjuk oldani, ha van valami más dolgunk is.

Délutánonként, amikor Robikával hazaértünk az óvodából, akkor rendbe raktuk az udvart is. Most végre kész van, amit a rossz idő miatt eddig el kellett halasztanom. Persze van még munka (az mindig van), de az nem annyira sürgős, és lassan csinálgatjuk azt is.

A heti munka után a hétvége a pihenésről szólt. Voltunk kirándulni az erdőben és bicikliztünk is egy jót.

Most már elég korán sötétedik, és ezt Robika nagyon nehezen "tolerálja". Ő még szeretne kint maradni az utcán, de sajnos már nem lehet olyan sokáig, mint a nyáron. Próbálom esténként lekötni, ami nem mindig sikerül. Szeret barkácsolni, rajzolni és társasjátékozni is, de amikor nincs kedve, akkor csak a rosszaságon töri a fejét és azon, hogy engem bosszantson. Nagyon nehéz lesz vele a télen, mert elég eleven de azért találunk megoldást, biztos vagyok benne.

Üdvözlettel:

Bíró Klára

Napló

Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Beköszöntött az Ősz, bizony ma reggel is 4 fok volt nálunk! Most kellene a vastag ruha, kabát, ami sajnos nincs. Szeretném megkérni Önöket, akik olvassák a naplókat, vagy Támogatók, és tudnak segíteni valami vastag ruhával, segítsenek minket! A „kicsi” fiam 160 cm és 55-60 kg. 42-43-as cipő kellene, vastag, és 158-164-es vastag dzseki. Most két-három pulóvert adok rá reggel, és így megy suliba.

Az anyagiak pedig annyira szorítanak, hogy már nem tudok kihez fordulni, és bizony a hideg nem vár, amíg én szerzek pénzt (kölcsönt), hogy tudjak valamit venni. Elég szomorú, hogy így elszegényedtünk, és kérni kell. Higgyék el, én szégyellem magam a legjobban! Munka nincsen, a tartozások, számlák nőnek, és még a tanfolyamról sem jeleztek vissza, de remélem sikerül, mert ebben van az utolsó reményem.

Még egyszer nagyon szépen kérek mindenkit, aki tud, valami vastag ruhával segítsen rajtunk!

Én 60-65 kg között vagyok 165 cm magas és 38-as a lábam. Most egy olyan sportcipőt hordok, amit hetente ragasztani kell, belemegy a víz, és csupa sár lesz a zokni. Én csak a sportcipőt tudom hordani, mert évekkel ezelőtt műtötték a lábam, így sokszor fáj, és ez az egy a kényelmes. Eddig papucsot hordtam, az is jó volt itthon. Amíg 80-90 kg voltam, addig a barátnőim ruháit hordtam, Ők szívesen adták, de most, hogy betegeskedem, és több, mint két éve lefogytam, így az ő ruháik nem jók.

Nekünk bármi nagy segítség most, egy ruha, vagy egy kabát is. Az ennivalóról sokszor lemondok, de cipő nélkül, hogy menjek ha kell dolgozni, a boltba, vagy az orvoshoz? Már nincs, amiről le tudnánk mondani. Kérem szépen, ha tud valaki segítsen, mert nagyon hideg van reggelente! Köszönök minden támogatást, mind az alapítványtól, mind a Támogatóktól a család nevében! Köszönöm!

Tisztelettel:

                        Szécsiné Erika

Tisztelt Gyermekétkeztetési Alapítvány!

Tovább a család bemutatkozójához | Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

A Magyar Posta útjai kifürkészhetetlenek…

Tegnap visszakaptam a leveleimet „címzett ismeretlen” felirattal. Ezért most inkább néhány mondatban leírom, mi foglalkoztatott ez idő tájt. Természetesen az iskolakezdés. Kisfiam most lett első osztályos. Elgondolkodtató, hogy milyen sebességgel rohan az idő.

Ha belegondolok, olyan mintha nemrég szültem volna –pedig már 6,5 év eltelt azóta.

Szerencsére az iskolakezdés akadálymentes volt (az anyagiakat leszámítva), kisfiam már nagyon várta, hogy sulis legyen. Szeret iskolába járni (remélem ez így is fog maradni), nagyon aranyos tanító nénihez került – ez már fél siker! Minden nap örömmel újságolja, hogy mit tanultak, van már sok piros pontja, de egy fekete is becsúszott- természetesen magatartásból.

Ha ismerősök nem segítenek, nem is tudom, hogy oldottam volna meg az anyagi részét. Így is ráment „ingem-gatyám”, pedig a nagyobb dolgokat ajándékba kaptuk.

Kaptunk íróasztalt, széket, nagyon jó állapotú iskolatáskát.

Kisfiam egyedül jön-megy a suliba. Én sokkal hosszabbra terveztem az iskolába való kísérgetést, de Manókám kikönyörögte, hogy hadd járjon egyedül, mert Ő már nagyfiú. Engedtem, mert közel van az iskola, és úttesten nem kell átmenni. Boldoggá tesz a tudat, hogy ilyen „bátor”, korához képest önálló gyereket sikerült nevelnem. Ez nagy segítség nekem a munkám mellett.

Az elmúlt időszakban volt egy kis egészségügyi problémám, néhány napot kórházban töltöttem, de szerencsére semmi komoly. Szeretnék valami otthon végezhető munkát találni –néha az egyik barátnőmnél szoktam bújni a netet, de sajnos nem sikerült semmit. Tele vannak az oldalak olyan hirdetésekkel, amelyek mögött nincs tartalom, valós munka, hanem arról szól az egész, hogy vegyük el a szerencsétlen emberek utolsó forintjait is!

Felháborító!

Most néztem az órára, be kell fejeznem az írást, mert nem lesz kész az ebéd, mire hazatér a kisfiam.

Tisztelettel:

                        Tóth Anna

Napló

Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Tisztelt Alapítvány! Elnézést kérek, hogy később írok levelet Önöknek, de sajnos én is megbetegedtem, és még kórházban is voltam. A szegénység mellett a nehéz helyzetünkben, még a betegség is megvan. Szerencsére a gyerekek már jól vannak, járnak iskolába, már kezdik megszokni, és mindig megtanulják és megírják a leckéjüket. Jól viselkednek.

Köszönünk mindent Önöknek és a Támogatóknak!

Köszönettel:

                        Déri Ferencné

Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Hála a Jó Istennek, egész héten gyönyörű idő volt, ami kedvezett a szüreti munkáknak, a fiam egész héten tudott menni dolgozni. Az a másik munkahely - ahová bevitte az önéletrajzot - sajnos még nem jelzett vissza, így marad szükségmegoldásként az idénymunka!
A párom szerdán elment egy másik brigáddal dolgozni - kerek egy napig tartott - állítólag a jövő héten egy másik helyen lesz még mit csinálniuk.
Kedden vérvételen voltam, az aktuális két havi kontroll vizsgálatra kell mennem a jövő hét hétfőn, de talán ezt most kihagyom, mert nem akarom elbuszozni a gyerek nehezen megkeresett pénzét. Az apjának is menni kell a munkaügyi központba visszajelentkezni, Neki dupla annyiba kerül az útiköltség, mint nekem, és oda muszáj menni.
A hétvégén én is szerettem volna menni szüretelni, de addigra elfogyott a munka, így megint lemaradtam róla. Maradt a bepótolnivaló házimunka, vasalnivaló, stb.. A kisebb öcsémék kb. két hónapja leköltöztek ide a mi környékünkre, ami azért nagyon jó, mert végre gyakrabban találkozhatunk Vele, és a gyerekekkel. Hiába élünk egy faluban, fél év is eltelt úgy, hogy nem is láttuk egymást, nem tudtunk a másikról semmit. Ő kora reggel elment dolgozni - amíg volt állása - csak későn járt haza, én olyankor pedig már dolgoztam. Most beszerveztem Őt is szüretelni, mert sajnos egyelőre nem halmozzák el állásajánlatokkal.
Miklós körül is zajlik az "élet", sportkör, foci, számítástechnika szakkör, már mindenhová beiratkozott, csak minél később kelljen hazajönnie iskolából. Sokszor - főleg mikor délutános vagyok, és a bátyja is dolgozik - komolyan veszekednem kell Vele, hogy induljon végre haza, mert már mondjuk négy óra van. Nagyon szeretik, ha műszakcsere van, mert akkor én is itthon vagyok velük egész délután, mint a jövő héten is. Ja, Miklósnak sikerült időpontot kérnem a szemészetre, úgyhogy oda is mennünk kell kontroll vizsgálatra. A kérdés az, hogy ha végre új szemüveget ír föl a doktor néni, miből fogjuk megvenni? Ugyanis 12 ezer forint volt 4 évvel ezelőtt is, gondolom, most sem ússzuk meg ez alatt az összeg alatt. De valahogy majd csak kikalkuláljuk, mert a gyereknek kell az erősebb szemüveg, nagyon gyakran fájlalja a fejét.

Tisztelettel:
                      A Dózsa család

 Tovább a család bemutatkozójához | Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez 

Szeretnék elnézést kérni, hogy kicsit elmaradtam, csak összejöttek a dolgaim. Tudom mindenkinek nehéz az élete, és mégis időt szakít, hogy a kötelezettségeinek eleget tegyen. Nekem ez most nem teljesen sikerült, de most pótolom!

Talán annyi a mentségem, hogy mostanában jó dolgok történnek velem. Már egy ideje járok napszámba almát szedni, nagyon keservesen szoktam meg ezt a nehéz fizikai munkát. Tudom, sokan úgy gondolják, hogy nem nehéz munka az. Szerintem, mielőtt kimondja valaki a rosszalló kritikát, talán gondolkozzon el rajta, hogy milyen egész nap a fa alatt négykézláb csúszkálva dobálni vödörbe az almát. Reggel 7-kor kezdünk, és délután 5-ig vagyunk, van fél óra ebédidőnk, és erre az időre kapunk 3.500 Ft-ot, kicsik a fák viszonylag, vagy én vagyok túl nagy, de alig férek be alá sokszor. A gazda a metszéskor nem vágja, vagy vágatja le az ágakat, hogy legyen több  termés, ez is nehezíti a munkánkat. Naponta megszedünk négyen, három pótkocsi almát, szóval kapkodjuk a kezünket egész nap rendesen. Az is igaz, ha nem így lenne, a gazda már nem is hívna másnap dolgozni. Szóval, ha az időjárás is engedi, de mostanában ritka nap volt, hogy nem áztunk el, almát szedünk. Egyik nap karfiolt is vágtunk, és lassan megkezdődik a krumpli válogatás is. Remélem, ezekre a munkákra is fognak hívni. Nagyon nagy szükségünk van a pénzre.

Esténként legtöbbször elaludtam ülve, bár igyekeztem korán lefeküdni is. A gyerekeim csodálatosan viselkednek velem, ellátják az állatokat, bevásárolnak, főznek is. Bár Édesanyám felügyelete mellett, de nagyon büszke vagyok rájuk, és örülök, hogy ilyenek. Napközben is sokszor ez ad erőt a munkához, hogy értük, nekik jobb legyen.

Sajnos már második hete, hogy nem tudtam a templomba sem elmenni. Nagyon hiányzik, de akárhogy igyekeztem nem jutottam el.

Itthon a kertben is nagyon sok munka lenne, hétvégén kiszedtük a krumplit, most ki van terítve száradni, mert nagyon sáros. Még meg kell válogatni, nagyon szép termésünk lett, legalább erre nem lesz gondunk. Bár az is igaz, hogy nagyon sokat dolgoztunk vele a nyáron, de ilyen ez a falusi élet. Mindennel nagyon sok munka van. Sokszor elgondolkodom, hogy sok gyerek azt sem tudja, hogy hol terem a krumpli és milyen sok vele a munka, bár ők biztosan mást tudnak jobban, hisz minden gyerek egy csoda, egy varázslat.

Elköszönök, most ennyire futotta az erőmből. Legyen mindenkinek csodaszép a napja, és az élete alakuljon a lehető legjobban!

Üdvözletem, és baráti ölelésemet küldöm minden kedves olvasómnak:

Juhászné Mária

Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Nagyobbik lányom nem tudja mitévő legyen egyszerűen, mert nem szeret kollégiumba járni. Gondolkozunk másik iskolában, nem tudom milyen döntést fog hozni, én nem akarom erőltetni. Szeretném, ha maga döntene, ami elég nehéz. Kisebbik kislányomat vinnem kell szemészetre a napokban, mert úgy néz ki nem jó neki a szemüveg, amit kiírtak. Valószínűleg gyenge. Olyan jó ma süt a nap, jó volna, ha még egy darabig nem köszöntene be a hideg, mert még tüzelővel sem állunk valami jól. Írtam a múltkori naplómban, hogy jelentkeztem egy csomagolói munkára, de még nem hívtak sajnos, pedig úgy várom a telefont, de semmi.

Tegnap papírgyűjtés volt az általános iskolában, és a lányom rengeteg papírt gyűjtött össze. Nagyon büszke volt magára, mi is megdicsértük öt!

Üdvözlettel:

                        Vincze Zoltánné

Napló

Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Mint minden hónapban, most is elindultam szerencsét próbálni, talán találok valami munkát. Sajnos most is szomorúan tértem haza. Lehetőségek vannak, csak oda nem én kellek. Vagy túl öreg vagyok 40 évesen, vagy nem térítik a buszt, ami távolsági busz, és városi busz, összesen közel 40.000 forint lenne, és én a minimálbérből ezt, hogy fizessem ki, akkor mi marad? Mert még egész nap enni is kell valamit. Volt olyan kifogás is, hogy mivel kiskorú a gyerek, így táppénzen lennék vele, de ők a táppénzt nem fizetik, és ha megvan egy bizonyos óra hiányzás (igazoltan, orvosi), akkor elbúcsúznak a dolgozótól. Hát ilyen feltételek vannak, és így lehet állást keresni. És még a lényeget nem is írom, nem is szívesen foglalkoznak velem, mert nem vagyok RÁT-os, és így nem tudnak utánam támogatást felvenni. Mindenhol az első kérdés, RÁT-os vagyok-e, a második, hogy van-e gyerek, a harmadik, hogy be tudok-e járni és fizetni a buszt? Ilyen nehéz a falusi ember sorsa. Sok ember azt hiszi, mi falusiak nem kapaszkodunk. Dehogyis nem, csak városban mi nem tudunk érvényesülni, mert drága az utazás, és időhöz van kötve. Minden hónapban ezreket utazok el, hogy munkát találjak, de nem sikerül, akárhogy szeretném. Ez egy plusz kiadás, és még sikertelen is. Ezt mind a családnak kell nélkülözni. Napokat, hogy én munkát keresek, és ugye az útiköltség pénzbe kerül. És az eredmény pedig semmi. De a szükség nagy úr, és mikor már kilátástalan a helyzet, az ember kapkod mindenfelé. És sajnos a mi helyzetünk kilátástalan. Munka semmi, jövedelem semmi, és egy gyereket nevelni, iskoláztatni kell, ami nem olcsó mulatság. Kölcsönt, kölcsön hátára halmozunk, hogy iskoláztathassuk a kicsikémet. És most jön a rossz idő, a héten is végig esett, be kellett gyújtani, de mivel még tüzelőnk sincsen, megy a hősugárzó és pörög a villanyóra is. De nincs mit tenni ez a mi sorsunk.

Jó munkát, és köszönöm mindenki segítségét!

Tisztelettel:

                        Szécsiné Erika

Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez 

Nagyon nehéz időszakon vagyunk túl, és még nehezebb az, ami előttünk áll! Soha nem gondoltam volna, hogy egy ember élete milyen keserves dolgokból állhat! Holnap megint kórházba megyek, ami igazán megvisel, hiszen teljes egészében már nem tudok a családomra koncentrálni, teljesen lefoglalnak a betegségek, a mindennapi problémák. Párom dolgozik az új helyen, majd kiderül egy hónap után, hogy valójában milyen is? Gyermekünk már megkapta az első ötösét versmondásból, igen boldog volt! Egyre több felelősség van rajta is, egyre többet tanul, egyre többet vállal!

A helyzetünk változatlan az életszínvonalat illetően. Egyre rosszabbul vagyok lelkileg is, a sok megpróbáltatást már igazán nehezen viselem.

Másnap délután fejezem be ezt a levelemet, és ma gyermekünk megkapta szorgalomból az ötösét, magatartásból pedig a négyesét! Boldoggá tesz ez a kisgyerek, őszintén Ő tartja bennem-bennünk a lelket! Már most nagyon jó ember! Tiszteli tanárait, becsüli társait! Sokat gondolkozom az élet történésein, de még többet gondolkozom a sok „mi-miért?” kérdésen! Tudom butaság, hogy válaszokat szeretnék, de tudom, nem tettem-tettünk semmi olyat, amiért így kellene szenvednünk! Lelkiismeret furdalásom van a párom miatt is, mert rengeteget dolgozik, és én még mindig nem találtam munkát! Bánt, hogy nem tudok könnyíteni a terhén!

NAPLÓ

Tovább a család bemutatkozójához | Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

A hét eleji jó idő kedvezett a terveimnek. Édesanyámnál kész lettünk mindennel. Rendbe tettük a kertet, az udvart és összevágtuk a bontásból összejött faanyagot is. Úgy néz ki, az idén nem is kell fát vennie, és azt az összeget másra tudja költeni.

Mire ott végeztünk, újra eleredt az eső, úgyhogy az itthoni teendőket el kellett halasztani. Mivel egyfolytában zuhogott az eső, nem tudtunk kimenni az udvarra se, így beszorultunk a szobába. Sok időt töltöttünk együtt Robikával, amit Ő nagyon élvezett. Délutánonként, amikor hazajöttünk az óvodából csak Ő volt a középpontban. Sokat játszottunk és tévéztünk, de belecsempésztünk egy kis tanulást is a játékba. Vannak foglalkoztató füzeteink kimondottan az Ő korosztálya számára és abból oldottunk meg feladatokat. Nagyon tetszett neki a dolog, azt mondta ez olyan, mintha iskolás lenne. Remélem, ez a lelkesedés kitart majd az iskolában is.

A hétvégére be volt tervezve egy szüret, de sajnos a rossz idő miatt elhalasztották. Bízom benne, a jövő héten összejönnek végre a dolgok és jó idő lesz, ami munkát is hoz.

Üdvözlettel:

Bíró Klára