Fel a fejjel! - Gyermekétkeztetési Alapítvány

Tovább a család bemutatkozójához | Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Telnek a napok. Egyre közelebb vagyunk a szeptemberhez. A gyerekeknek iskola, be kell vásárolni nekik. Füzetek, írószerek, táska, tolltartó, minden tönkre ment a tavalyi éven.

Csak az olcsóbb dolgokat tudtuk megvenni, ezek pedig nem tartanak túl sokáig.

Na meg itt van lassan a hűvös idő is, már azon gondolkodunk, hogy lesz tüzelő télére.

Már előre bele fájdul a fejem, hogy fogunk-e fázni a télen. A gyerekek még élvezik a nyarat, nekik még nincs úgy tétje a napoknak, hónapoknak.

De ez így van rendjén, majd amikor már önállóan kell gondoskodniuk magukról, akkor elég lesz a fejüket törni a mindennapokon.

Addig meg itt vagyunk nekik, és gondoskodunk róluk, a lehetőségeink szerint.

További kellemes nyarat kívánunk mindenkinek!

Tisztelettel:

A Márton család

Tovább a család bemutatkozójához | Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Van mindig intéznivaló, most intéztem a hivatalnál, hogy jövedelmet kapjak. Közben gyermek-védelmink is lejárt, azt elintéztem, hogy a tankönyvek ne kerüljenek pénzbe. A hatodikos Zsaninak 16.000 Ft lenne a könyv. Nagyfiamnak most már gyakorlatra kell majd járni, szereti ezt a szakmát, nem is volt olyan, hogy ne ment volna iskolába. Már majd megkapom a gyermekvédelmi pénzt, bevásárolunk az iskolába, amint fut a kis pénz. Remélem lassan is, de megoldódik minden, ha nem is egyszerre. Nagyon nehéz!

Maradok Tisztelettel:

Bede Mónika

Napló 2012.08.06.–08.12.

Tovább a család bemutatkozójához| Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Mint megígértem, leírom, mi történt az új melóban és a tanfolyamon. Gyakorlattal kezdtem, mint írtam, mert több mint két hete elindult a tanfolyam, ők voltak már elméleten is.  Most próbálom leírni, amiről lemaradtam. Egy nap csak egy tételre jut időm, mert ugye gyakorlat, meg az itthoni teendők is, és még másolom a tételeket is, kicsit húzós, de kibírjuk. A múlt héten délelőtt mentem, így reggel már fél ötkor keltem, az 5-ös busszal mentem, mert 6-ra benn kell lenni, és más busz nem megy, vissza pedig fél kettő, amikor hazafelé jön busz. Fél egykor végzek, és még utána van időm vásárolni, nézelődni, vagyis, ha lenne miből vásárolni, mert ugye a busz az mindennap 150 Ft. Tudom, nem nagy pénz, de sajnos nálunk sokszor ez is gond. És most még megkaptam a szoc. segélyt, de már szeptember 5-én nem lesz pénz, csak úgy 20-25 körül jön meg a tanfolyam díja, mert még elsején veszik el a munkalapot, azt végignézik, aláírják, kiszámolják, és úgy utal csak a Munkanélküli. Ha van hiányzás, hiába igazolt orvosi, arra a napra nem fizet. Próbálom úgy, hogy ne hiányozzak, mert minden forint számít. Nem kell sok a balesethez, és megtörténik. Szerdán megcsípte egy méhecske a lábamat, és úgy megdagadt csütörtök reggelre, hogy alig tudtam rá papucsot húzni, de még úgy is mentem, mert kell a pénz. Egy nagy ABC-ben vagyunk, ahol félóránként jön az áru, és délelőtt három tanuló, délután kettő. Így megállni sincs időd. Volt úgy, hogy de. 11 órakor ettünk egy szelet kenyeret, mert akkor jutott rá pár perc. Nagyon sokat kell dolgozni és pakolni, takarítani. De mi vállaltuk, így meg kell csinálni. És azt is el kell tűrni, ha megaláznak, ha beléd rúgnak, mert ezt választottad. A dolgozók kinevetik a tanulókat, pedig sok fiatalabb, mint én, és még iskolája sincs annyi. És amikor megkérdezték, milyen iskolám van, akkor csak annyit mondtak, hogy minek vagyok itt. Én megmondtam őszintén, a pénzért, mert van egy fiam, akit nevelni, taníttatni kell. Nem tudom, de én dolgoztam kereskedelemben régen, de nem ilyen világ volt. Most árulkodnak egymásra az emberek, azt nézik, ki mit csinál és hogyan, mindenki mindenkinek ellensége. És egy ilyen közegben kész rémálom letudni a hat és fél órát. És akkor mindig mondom, mi is lett ebből a világból. Mert nem a főnök, vagy a helyettese szól rád vagy parancsol neked, hanem a dolgozó. Sőt van kereskedelmis tanuló, II. osztályos, és még az is parancsolni akarna. Szóval nem nyakig tejfel az élet, főleg, ha olyan közegben vagy, de majd eltelik az a három hónap, és hátha sikerül valami igazi munkát találni.

Köszönöm a támogatást, és a jó Isten áldja meg Önöket a jóságukért! Jó pihenést, jó nyaralást!

Szécsiné Fehér Erika és Bence   

Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

A hetünk a megszokott ritmusban telt. A lányoknak unatkoznak, egyre nehezebben tudom lefoglalni őket. Fiam még mindig a Mamánál. Beszéltem vele telefonon nagyon tetszett neki a keresztanyjánál töltött pár nap, mindig vitte őt valamerre, sétálni, játszótérre, stb. Természetesen a Pesti kirándulás volt a fő élmény. Pénteken már jön haza, Mesi nagyon várja akkor ő mehet. Tervezi, hogy mit visz magával, és már a ruháit is összekészítette. Örülök, hogy van anyósom és legalább ő tud a gyerekeknek egy kis élményt, változatosságot adni avval, hogy elviszi őket nyaralni. Sajnos nem volt felhőtlen a kapcsolatom vele a házasságunk elején, de az utóbbi években megváltozott minden, remélem még sokáig velünk marad! Az én anyukám sajnos már régóta nincs köztünk.

Üdvözlettel:

Varga Jánosné

Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Nagy készülődés van a lányoknál, az iskolához pakolásznak, meg minden. Várják már a könyveket is, és jövő héten már az is meg lesz talán. Végre lehűlt a levegő, ennek örülünk. A kertben vagyunk, amikor csak időnk engedi, mert nagyon sok a munka. Gazolni és a termést is fel szedni. Igaz nagyon rossz lett az idei termés, de hát az is valami. Sok a munka, sokszor azt sem tudom, mivel kezdjem, de hát jó, hogy van munka, örülök. Sajnos nem jutottunk el, még strandra sem, az idei nyáron ez nagyon bánt engem, a lányok miatt pedig ez igazán nem lett volna nagy dolog, de ezt sem tudtam nekik teljesíteni. De hát mindent nem lehet sajnos. A remény az marad, és remélem, majd csak minden jobb lesz és sorban majd mindenre adatik lehetőségünk egyszer csak. Kicsit boldogtalan vagyok, lelkem összetört, sok minden hiányzik, és az fáj a legjobban, hogy ezek kis dolgok, parányok, de annyira fáj nekem. Fizettünk ebben a hónapban az adósságokba, remélem egyszer elfogy. Oly nehéz az élet, és oly nehéz ezt elviselni, néha már úgy érzem elfogy az erő, de ránézek a gyermekeimre, és összeszedem magam, és azt mondom magamban, nem adhatom fel. Nem akarok már panaszkodni, hisz már annyi mindent és annyiszor leírtam a mi sok problémáinkat. Az a baj, hogy a férjemmel is konfliktusok vannak a problémák miatt, amit próbálnék elkerülni, de nem mindig sikerül, és ez a lányokat is megviseli.

Üdvözlettel:

Vincze Zoltánné

Tovább a család bemutatkozójához | Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Lassan, de biztosan látszik, hogy véget ér a nyári szünet. Most már az unatkozás átcsap némi feszültségbe, és kétségbeesésbe, a gyerekeken már egyre jobban ez figyelhető meg. Természetesen én is nagyon izgulok, de még inkább ideges vagyok, mert nem tudom milyen, és, hogy viszonyulnak a Tanárok és a gyerekek egyaránt a mássághoz, amit Detti képvisel. Nagyon féltem, amiért egyszerre kell szembesülnie a cseppet sem elfogadó  közösséggel.
Egy hete a fülembe jutott, hogy a tanáriba beszéltek rólunk, és nagyon rosszul esett, amit hallottam (enyhén szólva szapultak) és olyan, akiről egyáltalán nem gondoltam volna.
Nagyon feldúlt ez a téma, de jobban átgondolva felül kerekedek a történeten, és eldöntöttem, nem állok nekik, hanem megpróbálok változtatni a véleményükön, ha majd így sem megy, akkor nem veszek róluk tudomást és tovább lépek. Végül is nem ők a fontosak, hanem a gyerekek. Sokan kérdezték, akkor miért nem máshová iratom Őket, váltsunk iskolát.
Azért sem, hisz ők csak emberek, akik csacsognak és sejtésük nincs a dolgokról. Kiállok magamért, és azokért, akiket szeretek.
Van, aki látszat szerint, van, aki látszat alapján ítél, nagy a különbség, előbbi elítélendő, utóbbi erény!
Szép napot mindenkinek:

A Lencsés család

Tovább a család bemutatkozójához | Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Hétfőn éjszaka megint rosszul lettem. Bevittek ****-ra a sürgősségi osztályra, kiderült, hogy 3 db 1 cm-es epekő éktelenkedik a hasamban és ettől görcsöltem. Kaptam infúziót és utána haza is engedtek, mivel a műtétre várni kell. A diétát nálunk nem nehéz betartani, hiszen mi a férjemmel szinte alig eszünk, hogy több maradjon a gyerekeknek.

A gyerekek nagyon megijedtek, hogy megint így látnak, sápadtan és erőtlenül, de elmagyaráztam nekik, hogy majd kiszedik azokat a rondaságokat és utána megint a régi anyuci leszek. Hét végére már jobban voltam a gyógyszerektől, mivel a gyerekek egész héten nagyon sokat segítettek a házimunkában, ismét elővettük a bicikliket és elmentünk a ****-be kirándulni. Nagyon jólesett a mozgás, a friss levegő, láttunk nyulat, őzet és hallottunk szebbnél szebb madárhangokat. A gyerekek meg ismét megleptek egy gyönyörű erdei virágcsokorral.

Tovább a család bemutatkozójához| Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Már az új lakásban vagyunk, igaz, nincs semmink, de együtt vagyunk. Minden este együtt alszunk és ettől jobb érzés nincs a világon. Nagyon kellene egy hűtő, mosógép és egy szekrényünk sincs, de ez elviselhető. A legfontosabb, a gyerekek jól vannak, nem betegek. Danin kijött valami, a lábán meg a kezén piros folt. Az orvos azt mondta, túl száraz a bőre, vegyek rá popsikenőcsöt. 11-12-én volt a szülinapjuk, nem mondtam nekik, ők még túl kicsik, hogy számon tartsák a napot. Nem szóltam nekik, mert nem tudtam volna venni nekik semmit.

Az apjuk nem jelentkezik, azt hittem, szülinapra megjelenik, de nem. Jobb is, hogy nem jön.

Jön az ovi, megint ruha, cipő, tisztasági, stb., stb. Most azon töröm magam, miből vegyem meg ezeket. Gyermekvédelmi 5 700 Ft fejenként, ezt most fogom kapni, de az kevés kettő gyereknek, már Dóri most mondja, hogy ha megy oviba, neki fülbevaló kell, mert minden barátnőjének van, csak neki nincs. Fél évig lehetünk a lakásban. Munka kellene, de még a leszázalékolásról sem jött papír. Már egy hónapja, hogy voltam. Nagyon nehéz, de próbálok bizonyítani, hogy talpra tudok állni. Egy biztos háttér kell a gyerekeknek, ahol otthon érzik magukat. Nem akarok vándorolni velük. Bízom és reménykedem, hogy egyszer jobb lesz minden.

Köszönettel:

Szakácsné Kiss Katalin

Tovább a család bemutatkozójához | Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Nagyon idegőrlő hetünk volt! Gyerekeim nyugtalanok, a nagy gyerekemmel nehezen bírunk. Nem tudjuk, hogy mi az oka, lehet serdül, ellenkezik, egésznap csak ül az udvaron, és csak bámul maga elé és szót ki nem tudunk belőle kihúzni!

Itt nálunk, *******-on kétnapos ünnepség volt, amit itt a városi parkban rendeztek meg. Nagyon jó volt a gyerekek, nagyon élvezték, volt egy pár magánvállalkozó, akik ingyen adtak töltött káposztát, és rétest a gyerekeimnek, mivel nem volt pénzünk arra, hogy vegyünk nekik. Nagyon sok koncert volt.

Ma voltam az iskolában a könyveket átvenni, és nagyon tetszenek a gyerekeknek az új könyvek. Sok érdekesség van bennük, azt mondják. Egész délelőtt nézegették.

Tegnap voltunk egy kis bodzát szedni, de sajnos alig találtunk, nagyon sokat kellett menni utána, amíg tudtunk szedni 40 kg-t. De annak is örültünk! De volt bosszúságunk is, egyszerre két biciklit is elloptak a gyerekektől. A hét elején a könyvtár elől. Kerestük, de nincs meg, úgyhogy most kölcsön biciklivel járunk. Most elég hűvös az idő nálunk, vastagon kell öltöznünk, mert rendesen hideg van. Remélem iskolakezdés után már többet tudok írni, mert akkor több minden történik velünk általában. Most ennyi fért a kis naplómba, de remélem lassan többet fogok tudni írni. És mindenkinek még egyszer köszönünk mindent, saját és kedves családom nevében!

Tisztelettel:

Cseténé Viola és családja

Tovább a család bemutatkozójához| Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Az élet ismételten rossz felé visz bennünket. A családi béke helyreállt, de sajnos jött vele a betegség. A párom bal keze szombat reggelre csuklótól lefelé lebénult. Szombaton átvittem az ügyeletre, ahonnan egyből beutalták a a neurológiai klinikára. Ott kapott B1 vitamint vénásan és majd csak ma kezdik el kivizsgálni. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy így nem kell hónapokat várni arra a vizsgálatra, amire nem kapott még időpontot. Semmi pénzt nem kap még egyelőre, se választ a nyugdíjtól. Idegileg ki van mindenki, a számlák ismét csak gyűlnek, és nem látom, hol van a kiút. Vasárnap megkeresett egy ismerősöm, hogy nem lenne-e kedvem virágot kötni. A válaszom természetesen igen volt, ma meg már hívott, hogy ne kezdjek hozzá, mert lemondták a megrendelést. És majd szól, ha lesz valami. De az is mikor, kérdem én? Úgyhogy most egyedül maradtam mindent nekem kell intézni. Elnézést kérek, hogy csak panaszkodni tudok! Remélem hamarosan vége lesz ennek a lejtőnek, és felfelé haladunk mert már nagyon lent vagyunk!

Tisztelettel:

Pásztor Józsefné és családja