Fel a fejjel! - Gyermekétkeztetési Alapítvány

Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Hú, micsoda időjárás van, úgy fúj a szél, már napok óta, teljesen kifáradok, míg végig bringázom kis településemet hajnalban az újsággal.

Nem nagyon szeretem most ezt a munkát, nagyon sok a furcsa ember, rengeteget "panaszkodnak" rám, hogy miért nem tudhatom. Pl.: van egy apró kis utca, mindössze 2 db újság jár ide, és az egyiket "elfelejtem" berakni, az egyik előfizető szerint, de már ilyet! Nem vagyok se gyengeelméjű, sem fogyatékos, hogy azért két újság előfizetést ne jegyezzek meg, és vajon miért ne raknám be az újságot? Igyekszem megbecsülni a régi előfizetőket, hiszen ettől függ az én fizetésem is, hogy hány újság előfizetés van, egyszerűen kevés a sütnivalóm, hogy megértsem.

Egyetlen magyarázata az lehet, hogy a személyem ellen van kifogása, vagy az ellen, hogy miért én vagyok a kézbesítő. Hogy mit és miért lehet ezen irigykedni, napi 600 Ft körül van az az összeg amit kapok azért, hogy kikézbesítek 133 db újságot, 12 km távolság alatt, aki ezt irigylésre méltónak találja, nosza rajta, lehet velem cserélni, átadom bárkinek! Keljen hajnal 4-kor, fél ötkor az utcán vagyok, és majdnem 7 óra van, mire hazaérek. Mondjuk sok függ az időjárástól, a mai szeles napon 7 órára értem haza, mert sok helyen csak tolni tudtam a bicajomat, helyesebben abba kapaszkodtam.

Nem jó ez a világ most, elhatalmasodott az irigység és a rosszindulat.

Tegnap voltam templomban is, jó volt kicsit megnyugodni, és lélekben is készülni az ünnepre. Keresztelő is volt, Orsolyának hívják a kislányt, akit kereszteltek. Sokszor volt már keresztelő, de a könnyeim mindig kicsordulnak ilyenkor, a Lelkésznő nagyon szépen tud beszélni ilyenkor, elmondja a szülőknek, keresztszülőknek, hogy a gyermek a jó Isten adománya, és csak ajándékba kapjuk gyermekünket egy időre, hogy nevelhessük, szerethessük, taníthassuk örömünk forrása legyen, és ő is tudjon minket alakítani, változtatni, hiszen ha belegondolunk mennyit változik egy nő az anyaság alatt, az tényleg nagyon döbbenetes. Hiszen vegyük elejétől, a legtöbb nő nehezen viseli ezt az áldásos állapotot, (hányás, szédülés, rossz közérzet) az elején, aztán pedig ahogy növekszik a baba, a többlet súly "cipelése" sem egyszerű, majd a szülés, a szoptatás, az éjszaki felkelések, a sok-sok tennivaló. Persze csodaszép dolgok ezek, de változást jelentenek az ember életében. És formálódunk az már biztos, de a legszebb feladat anyának lenni, és persze apának is. Nem akarom lebecsülni a férfiak jelentőségét ebben a nemes feladatban, hiszen nélkülük létre sem jöhetett volna az a kis emberi élet, és tudom, hogy nagyon sok férfiban több a szeretet is, mint az anyában, de én most csak az anyaság érzését próbáltam ecsetelgetni kicsit, hiszen ezt éltem át, erről vannak érzelmeim.

Tegnap kicsit diétás volt az ebédünk, csak húslevest főztem sertés húsból, és a főtt húshoz krumpli pürét készítettem paradicsommártással, és egy kis fejes salátát tejfölösen. A fiam nem szereti "annyira" a paradicsommártást, neki kedveskedtem a salátával, úgy hogy ma főznöm kell valami "normális" ebédet is a fiam szerint, tehát bepótolom a rántott húst, ami elmaradt és sütemény sem volt tegnap, mert nem találtam itthon karamell pudingport, így a süteményt is ma készítem el.

Beteg volt a fiam, nem volt iskolában csütörtökön és pénteken, még ma sem teljesen gyógyult meg, de ma már elment iskolába.

A lánykámnak ma nehéz napja lesz, írnak történelemből és angolból, és délután próbálnak a drámásokkal, ma délután még a dráma tanárnő elviszi őket egy kis "anya iskolai" látogatásra is, hogy megnézzék, ott hogyan próbálnak a drámások, mert csütörtökön versenyre mennek.

Mi ebben a kis faluban csak egy tagiskola vagyunk, de szerencsére megmaradt helyben a tanítás.

Elkezdődött az iskolában a papír és PET-palack gyűjtés, a legtöbbet gyűjtő gyerek ingyenes belépőt kap egy közeli állatparkba, szóval megindult a nyüzsgés kicsit.

Be is fejezem mára a naplómat, most hívott a barátnőm, hogy lenne egy lakás, amit ki kell takarítani. Neki egy ismerőse, és gyorsan rendbe akarja rakni, hogy tudjon ő is készülni az ünnepre! Szóval 11 körül megyek el itthonról, addig meg el kell végeznem, amit mára magamnak beterveztem, főleg a főzést.

Legyen csodaszép a napotok, történjenek jó dolgok veletek!

Üdvözlettel: Juhászné Mária

Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Nagyon cudar volt az idő reggel, esett az eső, mire hazaértem, teljesen vizes lettem, szó legszorosabb értelmében, még a bugyimat is le kellett cserélni, hiába volt rajtam az esőkabát, az csak egy ideig nem engedi át a vizet. De menni kell, az újságot mindenki szereti kora reggel elolvasni. És egyébként is ez a dolgom.

Fiamról remélem, ma már hazaengedik a Kórházból, csak délután megyek hozzá, és úgy, hogy haza is jön, beállították a gyógyszereit és tünetmentes is, remélem már semmi gond nem lesz vele. Lelkiismeret furdalásom van, mert szegény gyerek nem tudja magát hová tenni, azt érzi, hogy neki is kötelessége, hogy segítsen a megélhetésünkben, pedig neki ez nem a dolga még. Remélem, most kicsit rádöbben, és eszerint is fog élni ezután, egy fejlődő szervezetnek sokkal több pihenésre van szüksége, mint egy ilyen öreg csontnak, mint én is vagyok.

Egy barátommal tegnap beszélgettünk róla, hogy a történések óta kicsit más lettem, nem akarom, de akkor is ez van, megértem én az eszemmel, hogy nagyon sok a gondja, és a baja, és tehetetlen sok szempontból is, de akkor is, nem tudok a bőrömből kibújni. Érzékeny vagyok, és sok dolgot már másként látok, vagy tennék. Jó lecke volt ez arra nézve, hogy azért nem vagyunk egyformák, teljesen más a közeg, ahol élünk, és mások a lehetőségek is. És én kicsit előrébb járok a problémák megoldását tekintve, azt hiszem. Bár nekem nehezebb, mert kiskorú gyermekek is vannak az életemben, akiknek nem lehet azt mondani, hogy most nincs erre, vagy arra elég pénzünk, addig kell keresnem a megoldást, míg mindenre meglesz, ha szűkösen is. Aki egyedül él, tudom annak sem könnyebb, sőt lehet nehezebb is, mert a rezsi az annyi egy emberre is, mint akár háromra is (majdnem), de felelős vagyok a gyermekeimért, és sajnos csak egyedül.

Voltam tegnap templomban is, bár most szinte arra sem emlékszem, hogy miről beszélt a Lelkész Nő, teljesen el voltam foglalva a saját gondjaimmal, mindig ez az ige jutott az eszembe:"Ne aggodalmaskodjatok a holnap felől, elég minden napnak a maga baja. Minden gondotokat az Úrra vessétek, mert neki gondja van reátok...". Ezeken az igéken gondolkodtam, teszem én a dolgom, de nem tudok egy csomó dolgot megoldani, hiába rágódom rajta, csak tolom magam előtt. De tudom megoldódik minden, csak most még nem látom a fától az erdőt. Pedig van mindennek vége is... és ELMÚLIK a  sok rossz is... de a jó is.... Tudom ezek a gondolatok és ez a felfogás teljesen idegen azoknak, akik nem vallásosak, és gondolom csak üres szavaknak hatnak, de nekem egyfajta  megnyugvást ad. Nem azt, hogy majd lesz valahogy, hanem azt, hogy előbb-utóbb rájövök arra a helyes útra, amelyen menni kell tovább.

Ma készítek egy kis rakott krumplit, mert maradt még leves tegnapról, és sütök egy piskótát, ezeket szereti a Fiam, és szeretném, hogy érezze, hogy fontos nagyon nekünk, és örülünk, hogy végre itthon van.

Holnap megyek a Lánykámmal fogszabályzásra, remélem minden rendben lesz!

A falunkban a Település Őrség nem alakult meg, kellő számú jelentkező sem volt, és pénz sem semmire, úgyhogy csak egy jó beszélgetés volt, de semmi nem változik. Szerintem ország szerte ilyen lehetetlen a helyzet. Sokat rontott ez az új kormány is a megélhetési lehetőségeken, hiába ígértek fűt-fát, semmi nem valósul meg, vagy ha mégis akkor nem egy ilyen súlyosan hátrányos kistérségben. Mi csak azt vesszük észre, hogy egy kiló kenyér 325 Ft, és sorolhatnám, munkahely egyáltalán nincs, és minden jövedelem kevesebbet ér, mert minden megemelkedett.

Ma találtam reggel egy dísztárcsát, haza is hoztam, már megvan az autóm első alkatrésze, szép lassan összerakom majd. Valaki elhagyta, és az út közepén volt. Felvettem, mert úgyis összetörik, ha áthajt rajta a következő autó.

De búcsúzom is! Legyen szép a napotok, és történjen minden a lehető legjobban a számotokra! Köszönöm, hogy értékes idejéből áldozott rám, aki elolvasta ezt a bejegyzésemet!

Üdvözlettel: Juhászné Mária

Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Újra írok, bár gondolom ezt észre is vettétek! Telnek a napok, a hónapok és már azon töröm a fejem, hogy mi is lesz, ha véget ér ez a támogatásos időszak. Nem lesz könnyű helyzet, de valahogy majd csak megoldódik, nekem ez óriási segítség volt, a tartós élelmiszerek nagy részét ebből az adományból tudtam beszerezni, és valahogy olyan biztonság-érzetet jelentet, hogy van ez az összeg.

Mindig igyekeztem és terveztem, hogy félre teszek mindig egy kis összeget, minden hónapban, de örültem, hogy ki tudtam mindent fizetni, amiket kellett, valahogy mindig kellett valami, vagy eltört, vagy elkopott, elromlott, de tudom, hogy így van ezzel mindenki, pedig nem élünk nagy lábon, folyamatos spórolás az életünk, nagyon meggondoljuk, hogy mire is költünk, és nagyon utána járunk minden után!

A héten nagyon nagy szerencsém volt, mert találtam egy boltot, ahol olcsón lehet vásárolni, például magamnak 290.-Ft/db áron vettem bakancsot, nem mondom, hogy nagyon divatos, és kényelmes, de azért el lehet benne "tipegni". Valahol megmaradhatott raktáron, és most kiárusítják, az a régi fajta széles, magas sarkú, és vastag talpú, de nem bánom, örülök, ha a gyerekeknek tudok olyat venni, ami egészséges a lábuknak is, hiszen ők még most kezdik az életet, most fejlődik a csontozatuk és most erősödik meg.

Tegnap voltunk templomban, végre kisütött a nap, így eljöttek a gyerekek is a templomba, ha jó idő van, szívesebben mozdul ki mindenki. Mint mindig, most is nagyon szép és jó dolgokról prédikált a Tiszteletes Nő, az volt a lényege, hogy semmi nincs ok nélkül, a jó Isten úgy rendezi az ember életét, hogy mindennek megvan a magyarázata, bár lehet csak évek, évtizedek múlva értjük meg, hogy ez miért és mire is volt jó!

Tudom, sok-sok ember nem hiszi ezt így el, és azt is tudom, hogy sok-sok ember nem látja az alagút végét, és a fáradtságtól, a minden napi gondoktól nem is mindig tudunk mindig annak örülni, ami van. Az ember mindig többre vágyik, és jobbat szeretne, pedig ha megelégednénk azzal, amink van, és kicsit figyelnénk mindenre, ami körül vesz, sokkal több lehetne az öröm az ember életében.

Észre kellene venni a nap sugár simogató, és jótékony hatását is, és nem csak annak kellene eszünkbe jutni, hogy megint meg kell tisztítani az ablakot, mert süt a nap, és jobban látszik a pára és a tél okozta szennyeződés. Nem azt akarom ezzel mondani, hogy nem kell ablakot tisztítani, de elmenni egyet sétálni a napsütésben a gyerekekkel, vagy bringázni egyet, az fontosabb dolog, és mindig időt szakítani rájuk.

Kellemes élményem volt a hétvégén, a szomszéd asszonyom kislányának volt a születésnapja (a lányom barátnője, osztálytársa is), és minden áron meg akarta tartani a "bulit" a kislány, az anyukája dolgozott szombaton is, péntek este átjött hozzám és beszélgettünk, és mondta, hogy vesz pár szelet süteményt, és mégis megtartja a "bulit" (4 kislány volt érintett a buliban). Én szombaton pogácsát sütöttem, küldtem át a szülinapra, és olyan aranyosak voltak, átvitte a lányom a számos gyertyáját és beleszúrták 2 szelet süteménybe, és mégis volt gyertya és süti és minden! Szóval ennyi, és a gyerekek a legjobban érezték magukat, mert az anyuka is leült hozzájuk és beszélgettek, és játszottak is együtt. Szóval nem mindig minden arról szól, hogy minden legyen, a gyerek a legrugalmasabb lény ezen a földön, ha emberszámba veszik megért mindent, és el is fogad mindent, mert a szeretet mindent legyőz! Tudom ez most érzelgősre és mese-szerűre is sikeredett, de néha ilyen is van, és ilyen is történik!

Egyébként telnek a napjaink, egyik a másik után, kihordom az újságot, ellátom az állatokat, mosok, főzök, takarítok, és korán lefekszem, mert hajnali 4 óra gyorsan eljön.

Fűtünk „ezerrel”, nem győzzük összehasogatni a fát, nagyon fogy, azt hittem elég lesz 2 télre is, az a mennyiség, amit kivágtunk, de valószínű elfogy ezen a télen.

Tegnap húsleves volt, rántott hússal + krumplipüré és almakompót. Nagyon romlik az alma, de ilyen dolgokra még fel lehet használni.

Ma sóletet készítek, tegnap beáztattam a babot és a füstölt csontot, és kolbászt rakok még bele, valószínű sütök hozzá egy kis csőrögét.

Délután pedig nyakamba veszem a falut, mert az újság előfizetési díját be kell szednem, az egész munkának ez a legrosszabb része, ezt nem szeretem, mert senki nem örül annak, ha fizetnie kell.(sajnos én is így vagyok ezzel, de ha használunk valamit, azt ki is kell fizetni).

El is búcsúzom, legyen mindenkinek csodaszép a napja, történjen minden a lehető legjobban mindenkinek, és köszönöm, hogy értékes idejéből áldozott az irományom olvasására!

Üdvözlettel: Juhászné Mária

Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Szilveszter este van, most jöttem haza a templomból, egyedül vagyok, a fiam a barátnőméknél baráti társaságban búcsúztatja az évet, a lányom a szomszédban, aki osztálytársa és barátnője is, ott is fiatal társaság jött össze és jól érzik magukat.

Nagyon cudar ez az időszak a magányos ember életében, bár tudom, hogy mindenki, így én is tehetek róla, hogy így alakult minden.

Nagyon jó és megható volt a templomban, csodálatosan hangzott az ének szava, a himnusz alatt beleborzongtam, annyira megható volt. A Tiszteletesnő prédikációja pedig most nagyon is szívhez szólt, a szeretetről, a segítségnyújtásról és jó cselekedetről beszélt, kérte, hogy gondolkodjunk el rajta, hogy megtettük-e amit esetleg megtehettünk volna, ma éjjel átérünk a túlsó partra, és kezdjük az új évet, vajon milyen lesz? Jobb, rosszabb, mint ez volt? Félünk, reménykedünk és remélhetőleg meg is tesszük azt, ami a dolgunk.

Kifelé jöttünk és mindenki kapott egy igét, egy kis könyvjelzőre nyomtatva, az enyém a Zsoltárok könyvének, 100. részének 4. verse: "Menjetek be az Ő kapuin hálaadással, tornácaiba dicséretekkel, adjatok hálákat Néki, áldjátok az Ő nevét!"

Ez az ige rész a hálaadásra serkenti az embert. Nekem nagyon kedves ez az "ajándék".

De elbúcsúzom, megyek, megrakom a kazánt, mert nagyon hideg van nálunk, aztán bekapcsolom a TV-t és próbálom eltölteni az időt, megvárom az éjfélt, a telefonok miatt, nem akarok gondot okozni a szeretteimnek, hogy nem veszem fel a telefont, mikor hívnak.

Köszönöm, hogy elolvastátok ezt a kis szilveszteri bejegyzésemet, nagyon kellemes ünneplést kívánok mindenkinek, akinek ez jutott ma estére, aki pedig egyedül van, érezze, hogy nincs is egyedül. És nem tudhatjuk, hogy miért is van ez így, talán azért, hogy előkészüljünk a jó és kellemes dolgok fogadására, hiszen át kell élni a nagyon rossz és kellemetlen dolgokat is, ahhoz, hogy értékelni tudjuk majd a jót.

Baráti ölelésemet küldöm szeretettel mindenkinek!

Juhászné Mária

Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Mostanában kicsit többet gondolkodom a kelleténél. Tele vagyok sok-sok kérdéssel és a válasz valahogy késik... Hogy miről gondolkodom? Az életről, a sorsról, a miértekről és hogyanokról, tudom, hogy felesleges dolgok, de akkor is ez foglalkoztat.

Nagyon hosszú az a reggeli két óra, míg az újságokat kézbesítem. Már megszoktam, hogy hová kell raknom újságot, és szinte automatikusan végzem a munkámat. Az utca kihalt, sehol egy lélek, a kutyák ugatnak, én pedig tekerem a biciklimet és gondolkodom. Minden eszembe jut, miért kell ezt nekem csinálni, miért nem valami mást, számvetést teszek az életemről is, hol tartok, mik a terveim, mit szeretnék.

Annyi nehéz sors van a világon, és vajon miért? Néha elég egy rossz döntés az ember életében, és visszafordíthatatlan dolgokat indít el, amiből nem lehet vagy nagyon nehéz kilábalni. Jó lenne, ha minél több ember akarna legalább ilyenkor segíteni a másikon. Aki megteheti annak eszébe sem jut, hogy bizony forog az élet, és bármikor kerülhet ő is nagyon nehéz helyzetbe, mert bizony nagyon nagy a jó Isten hatalma, ami nem volt még, az minden lehet.

De elég a gondolkodásból, írok inkább magunkról, volt a télapó, hozott apró dolgokat a csizmába, és azóta már szünet van az iskolában is, az utolsó napon volt a karácsonyi ünnepség, csodálatosan szép volt, megható és emelkedett.

Annyi szép vers és szerep volt, a gyerekek olyan átéléssel adták elő, öröm volt nézni őket. A "drámások" is előadtak egy darabot. Márton bácsi karácsonya volt a címe, a lányom is szerepelt benne, élveztem nagyon, velük együtt éltem át az egész történetet.

A fiamat elvitte a barátnőm magukhoz pár napra, majd csütörtökön fogja haza hozni, hogy a karácsonyt pénteken már együtt tölthessük, szeretetben, békességben.

Nagyon készülünk a karácsonyra, szenteste a templomba megyünk, ahol a lányom verset fog mondani, de ez a hét már Nagyhét, minden este van istentisztelet. A lányommal megyünk is rendszeresen, olyan jó este sétálni, miközben csikorog a hó a talpunk alatt. Ahogy gyalogolunk benne, fogjuk egymás kezét, és jókat nevetgélünk. Valahogy mindig van miről beszélgetni és nevetgélni. Nekem annyira jó érzés, hogy a lányom is eljön velem a templomba, és ott ül mellettem, sokszor eszembe jut, milyen volt mikor a Keresztanyámmal mentünk a templomba. (Ő volt, aki engem is magával vitt, és oda szoktatott a templomba) ahányszor leülök a padunkban, mindig eszembe jut, olyan mintha ott lenne Ő is, pedig már évek óta nincs velünk. Remélem, én is eszébe fogok majd jutni a lányomnak, ha már nem leszek…

Még nem teljesen tudom, hogy mi lesz a menü karácsonykor. Az biztos, hogy lesz bejgli, mi sütjük, diós és mákos is, szenteste nálunk a sült hús a hagyomány, és sütőtököt is sütünk mindig. Állítólag, aki ezt eszi, az gazdag lesz...

Első nap megyünk a templomba úrvacsorázni fogok. A fiam is eljön, Ő már gyakorolhatja ezt a kötelességét is, mert konfirmált. Második nap jönnek a Bátyámék és az Öcsémék ebédre, úgyhogy ez lesz az igazi karácsonyi ünneplés, mikor együtt a család. A Bátyámékkal él az Anyósa, az Öcsémék is elhozzák az Anyósékat, úgyhogy leszünk páran, de úgy vagyok vele, hogy szeretem, ha itt vannak ők is. Így teljes a család.

Ebéd előtt kimegyünk a temetőbe is, viszünk Apukámnak is fenyőágat, angyal-hajjal. Valamikor megígértük neki még életében, mikor a nagymamámék sírjához vittük együtt, neki is viszünk, ha már nem lesz velünk. Tudjátok olyan jó így együtt megállni a sírjánál, és gondolni rá, imádkozni, vagy csak úgy gondolkodni. Ki-ki hite és mentalítása szerint, hisz azért vagyunk, lettünk ilyenek, mert Ő ilyen volt, ezt láttuk, ez a természetes. A csontjainkba beivódott, és míg élünk, nekünk ez fontos, hisz CSALÁD vagyunk, a szó minden értelmében.

Sokszor azt érzem, azért is tudok újra és újra talpra állni, mert vannak nekem és vagyunk egymásnak.

Lehet, sokan azt gondolják, hogy nagyon sok pénzbe kerül a vendégség, valahogy úgy vagyok vele, hogy csirkét neveltünk, és a kertben is megtermett sok minden. És mindenki hoz valamit, én töltött káposztát készítek, az egyik sógornőm sütit hoz, a másik sógornőm francia és krumpli salátát a sültekhez, amit általában tepsiben sütünk meg. Míg beszélgetünk el is készül. Ital nincs, senki nem fogyaszt alkoholt, nem cigarettázik senki, ásványvíz és tea a gyerekeknek, hisz a hidegben az a legjobb ital.

De búcsúzom! Legyen mindenkinek a lehető legjobb a napja, a hete, az adventje. Mindenki hite szerint készüljön, egy idézetet olvastam, nem tudom kitől van:  "Ha az ünnep elérkezik, akkor ünnepelj egészen. Ölts fekete ruhát. Keféld meg a hajad vizes kefével. Tisztálkodjál belülről és kívülről. Felejts el mindent, mi a köznapok szertartása és feladata. Az ünnepet nem csak a naptárban írják piros betűkkel. Nézd a régieket, milyen áhítatosan, milyen feltétlenül, milyen körülményesen, mennyi vad örömmel ünnepeltek! Az ünnep a különbözés. Az ünnep a mély és a varázsos rendhagyás. Az ünnep legyen ünnepies. Az ünnepben legyen valami a régi rendtartásból, a hetedik napból, a megszakításból, a teljes kikapcsolásból, legyen benne áhítat és feltétlenség. Az ünnep az élet rangja, felsőbb értelme. Készülj föl rá testben és lélekben!"

 Mindenkinek ezt kívánom szeretettel:

Juhászné Mária

Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Már december van, kicsit megérintett a karácsonyi készülődés szele, vagy a depresszió, sokat agyalok azon, hogy magányos vagyok, egyedül élek, vagyis dehogy egyedül, vannak gyermekeim, és Édesanyám is velünk él, de akkor is én magányosan érzem magam, egyedül álló, elvált nő vagyok.

Végre eltelt ez a pocsék hétvége. Bár a mai nap is elég rossz, lévén éjszaka nem aludtam szinte semmit, egymagam tudtam ezt véghez vinni forgolódással és járkálással és óraleséssel. 
A következő hetek se lesznek valami mesések a számomra. Igen, a Karácsony és a Szilveszter miatt. Ilyenkor felerősödik bennem az érzés, hogy nagyon is elégedetlen vagyok az életemmel.
Csak gondolkodom, elmúlt Karácsonyokról, melyek szépek voltak és olyanokról (sajnos ebből több van) amit inkább el kéne örökre felejteni. Ez a mostani nyugodt lesz, az biztos.

Ez is valami, ne akarjunk túl sokat. A gyerekek megkapják a szívük vágyát, szerencsére nem túl nagyok az igények, a teljesíthető kategóriában vannak. Én meg örülhetek az Ő örömüknek.
Társ persze sehol, senki, akihez fizikailag vagy akár csak lelkileg oda lehetne simulni és szavak nélkül is értené, hogy  mi van.
Szerintem ezek nem valami fényes kilátások, és akkor is depresszióssá leszek tőle egy kicsit, ha tudom, hogy  nem vagyok egyedül ebben a témában, sőt van, akinek még rosszabb!
Még tudnék borongani egy kicsit, de azt hiszem, ennyi épp elég lesz belőlem.

A lánykám ma kiránduláson vesz részt, a fővárosba mentek egy cirkuszi előadásra, és a Néprajzi Múzeumba, nagyon készült a lelkem, csupa izgalom volt már tegnap is, és egy hete szervezkedik, hogy ki viszi be a közelben lévő városba kocsival a hajnali vonathoz, szerencsére egy jó ismerősünk elvállalta, és a saját lánykájával együtt fuvarozza hajnalban és este is haza.

Szerencsére az összeg sem volt túlságosan tetemes, 2.500 Ft-ot kellett fizetni, és ezek a programok nem ennyibe kerülnek, de valahogy nagyon ügyes az Igazgatónőnk az iskolában és szerez támogatókat, vagy valahogy megoldja.

A fiam ma megveszi a december havi bérletét, még mindig érdemesebb ezt venni, mint naponta jegyet, olcsóbban jön ki, hiába nemsokára már szünet lesz.

Tegnap segített egy barátjának lomtalanításkor, a barátja nagymamájának a házát eladták, és ezt takarították ki, csekélyke juttatásért, (500-ft-ot kaptak fejenként) nem is ez a lényeg, de a fiam összeszedett egy csomó lomot, hozott egy fekete-fehér tv-t és a konyhaszekrénybe üveget, edényeket és sorolhatnám... Nagyon talpra esett srác, jó érzéke van minden ilyen dolgokhoz!

Mostanában nem sok szerencse kísér, a kerékpárom folyton kiadások forrása, kellett rá világítás, és most a gumi is tönkre ment, a külsőt is cserélni kell, ez kb. 2.000 Ft, de nem kapok kerékpárt csak 1 év után, ha már annyit dolgoztam. Addig csak költhetek a saját ócska bringámra, ami eddig is elég használt volt!

Kézbesítem az újságokat, bár most már nagyon hidegek a reggelek, többször esett, hol hó, eső, ónos eső. Ez a legnehezebb része most a munkámnak, a tél. De folyton arra összpontosítok, hogy vége lesz ennek is, és nyáron nagyon szuper lesz!

Ma paprikás krumpli és zöldbab leves lesz az ebéd, kicsit össze kell húznunk magunkat, mostanában sok volt a kiadás, és jön a karácsony is. Az ajándékok már megvannak, apróságok, de tudom örömet okoz. Mindig olyan dolgot szoktunk, ami praktikus és tudjuk, hogy szükséges, így egész évben szeretettel és örömmel tudjuk használni!

Egyébként ezek a tárgyak semmiségek ahhoz az érzésekhez, amiket átélünk együtt.

Bár mióta Apukám nincs velünk, beárnyékolja az évforduló még a karácsonyt is, most hétvégén fogunk rá emlékezni újra, itt ebédelnek nálunk a Testvéreim, majd együtt megyünk ki a temetőbe, most lesz 3 éve, hogy Apu elhunyt.

November 25-én történt vele az a baleset, hogy elesett, és be kellett pár öltéssel a homlokát ölteni, aztán már napról napra gyengébb lett, és dec. 10-én meghalt, a temetése dec.13-án volt, azóta nekünk a karácsony, gyászos ünnep is, bár tudjuk, hogy ezek a dolgok nem kellene, hogy vegyenek az ünnep fényéből, de akkor is ez van.

Sokáig okoltam magam a balesete miatt, pár pillanatra maradt csak felügyelet nélkül, és ő addig "útnak indult", így esett el, de egyszer egy nénike azt mondta, "Minden halálnak van egy postája, nektek ez volt az " azóta belenyugszom, hogy ennek így kellett történnie, hisz hitem szerint minden el van előre rendezve.

Vasárnap voltam templomban is, advent 2. vasárnapja volt, égett a 2. gyertya is az adventi- koszorún, sokféle ünnep lehet a karácsony, várja mindenki hite és beállítottsága, vagy lehetőségei szerint.

Azt bizton állíthatom, hogy nem csak anyagiakon múlik egy ünnep fénye, öltöztessük ünneplőbe addigra a lelkünket, és tegyünk minél több jót embertársainkkal, mondjuk töltsünk meg egy cipősdobozt, vagy segítsünk a környezetünkben valakinek, mindegy mit és mekkora dolgot, hisz kis lépesekkel juthatunk messzire, és a jó érzések balzsamot jelentenek sokszor a megfáradt szívünkre.

De búcsúzom! Teljen az advent várakozással mindenkinek, hisz mindenkinek vannak vágyai álmai, és váljanak is valóra ezek az álmok, vágyak. Szeretettel teljes hetet kívánok minden olvasómnak, aki értékes idejéből áldozott pár percet az írásomra!

Szeretettel üdvözlöm minden olvasómat:

Juhászné Mária

                                                                                                          Vissza a főoldalra

Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Itt a tél, a rossz idő, esik-fúj. Tudom, most van itt az ideje, csak kicsit rosszul esik.

Megyünk ki a temetőbe, András nap lesz, Édesapám névnapja, a gyerekekkel készítettünk virágcsokrot, kivisszük, és emlékezünk a sírjánál is. Megtesszük nagyon sokszor itthon is, hisz annyi mindenről eszünkbe jut, nagyon sok mindent hagyott ránk, tőle tanultunk, Ő volt a minta, a példa. Őrizzük emlékét, míg élünk!

Tegnap is voltam templomban, advent első vasárnapja volt, égett az első gyertya az adventi-koszorún, sajnos sok ember csak a külsőségekben készül a karácsonyra, ajándék-ajándék hátán, és megnyugtatjuk háborgó lelkiismeretünket, azt hisszük, a dolgok, a tárgyak pótolják a kihagyott beszélgetéseket, odafigyeléseket, pedig dehogy.

A hétvégén névnapi és szülinapi „buli” volt nálunk, a lánykám barátnői voltak a vendégek, heten voltak összesen. Sütöttünk süteményt  a lányommal, kókuszgolyót, rakott mézest, és sajtos perecet, és persze üdítő és gofri volt, amit akkor sütöttem nekik, vagyis sütöttünk szinte együtt, mert meg kellett várni, míg megérkeznek a lányok, és együtt készítettük el a tésztát, és akkor kezdtem el a sütést! Szerencsére elég nagy a konyhánk, elfértünk, és szinte mindenki csinált valamit, tojást tört az egyik, kimérte a tejet, a cukrot, a lisztet a másik, stb., beosztottuk. Közös volt minden, és együtt ettünk is. Pláne amelyik nem jól sikerült, és "lyukas" maradt. Szeretnek itt lenni, és ide jönni, már alig várták, hogy szombat legyen, este 7-kor még nem akartak hazamenni, pedig voltak telefon csörgések, amik kérték, hogy induljon már haza. Aztán a szomszédok személyesen jöttek a gyerekekért, így feloszlott a társaság 8 körül. Jókat játszottak, szaladgáltak, „discoztak” és persze csipegettek egész délután. Az egyik kislány még mézeskalács fűszereket is hozott, akciós volt valahol, és eszébe jutott, hogy tavaly is itt sütötte nálunk a mézes kalácsot, és hozott nekünk is. De közölte, hogy cserébe jön sütni mézeskalácsot karácsony előtt. Egyébként is itt van sokszor.

A lánykám már szinte meg is szokta a fogszabályozóját, harapni nem lehet vele, csak apró darabokra eltörögetni, vagy összevágni az ételt, és lassabban, megrágva mindent tud enni. Büszke vagyok rá nagyon, ügyes gyerek!

Kézbesítem az újságokat, hisz más választási lehetőségem úgy sincs, próbálok útközben, biciklizés közben a pozitív dolgokra gondolni, hogy mennyi örömet okozok embereknek, hogy el tudják olvasni a híreket, és a sorsomra nem gondolva végezni a munkát. Bizony sokszor elkeseredem, főleg szombat vagy vasárnap hajnalban, mikor szinte mindenki, alszik, pihen még, én meg az utat járom. Nagyon rosszul tud esni, de néha elfog ez az érzés is.

Próbálom magam túltenni rajta, nagyon muszáj, mert a gyerekek még többet emésztik magukat, hogy milyen nehéz dolgom van, ők még alszanak,nekem meg korán kell kelnem, és menni kell, ha esik, ha fúj.

A fiam tanulgat, úgy-ahogy, a hétvégén fát volt vágni, egy barátjának segített, nagyon elcsodálkozott a dolgokon, mert aki eladta a fát, kapott negyvenezer forintot a fáért, aki pedig a fűrészt hozta és napszámba a fűrészelésért dolgozott, hazavitt ötvenezret, fonákság, de ez van...Valahogy félrecsúsztak a dolgok, sokszor úgy érzem...

Szóval karácsony lesz, Advent a várakozás ideje, a szeretet ünnepére készülünk, vallási szempontból pedig az egyik legfontosabb és legszebb ünnepünk, készüljön mindenki hovatartozása és lelki érzései szerint, de kicsit álljunk is meg, és gondolkozzunk is el. Főleg a vásárlás előtt, kell-e ez nekünk, erre van-e szüksége annak, akinek szántam, vagy csak azért veszem, hogy adjak valamit, mert ez így illik.

Sok idős emberrel szoktam beszélgetni, akik előfizetnek az újságra csak azért, hogy legyen mivel eltölteni a reggelt, vagy csak megszokásból évtizedek óta hűséges előfizetők, és míg élnek nem mondják már le. Sokan elmesélik, hogy jönnek a gyermekek, az unokák karácsony előtt, után, ki hogy tud, és várják ezek a mamák a szeretteiket, lehet a saját gyermekeik nem is tudják mekkora örömet okoznak azzal, hogy egyáltalán eljönnek hozzájuk. Összerakják a kis pénzecskéjüket és odaadják, az unokáknak mert már nem tudnak venni nekik ajándékot, hiszen nem tudják, hogy mit szeretnek, és mire vágynak a gyerekek, majd ők megveszik maguknak. Van egy nénike, akit elvisz a lánya magához az ünnepekre, pedig vagy 300 km-re élnek egymástól, ezt valahogy mindenki irigyli ezt a nénikét, és vigasztalják magukat, mert ez a gyermek megteheti, megengedheti magának, hiszen anyagilag úgy áll.

Csupán eszembe jutott ez a dolog, így advent idején.

Ma kelkáposzta főzelék lesz az ebéd, virslit és tükörtojást sütök feltétnek, és máglyarakást kért a lánykám azt még elkészítem délután, mert ő csak négykor jön haza, kézilabda edzése van.

A múlt héten felszántotta egy ismerős a kertünket, előtte leszártépőzte a kukoricaszárat, úgyhogy várja a havat a kertünk is.

Kiraktuk a madár-etetőket, és jönnek is szorgalmasan a madárkák. Nagyon szeretik a gyerekek nézegetni és Édesanyám is.

Búcsúzom, legyen mindenkinek csodaszép a napja, és hete, vegye észre mindenki minden napnak a gyönyörűségét, a varázsát és teljen a lehető legjobban mindenkinek, aki értékes idejéből áldozott az olvasásra!

Üdvözlettel:

Juhászné Mária  

                                                                                                          Vissza a főoldalra

Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Már egy hete, hogy nem járok napszámba, sütök-főzök a gyerekeknek, és takarítgatom a lakást. Sok minden elmaradt, ablakot pucolok, szőnyeget tisztítom át, a kárpitokat, a fürdőszobát, az edényeket súrolgattam át. Csupa semmitmondó dolog, de annyira elmegy az idő vele, és ha kész, akkor tudomásul vesszük, hogy megcsináltam, de olyan nagy feltűnést nem okoz.. Bár a lakásban az illatok teljesen mások, mint ezelőtt, hiába szellőztettünk mindig. Szóval azért a „komfortérzet” csak jobb így.

Voltam vasárnap templomban is. Már annyira hiányzott, és olyan jó volt feltöltődni, annyira jó dolgokról prédikált most is a Tiszteletes nő, leginkább így tudnám megfogalmazni, hogy az önmagunk elfogadásáról, hogy érjem be azzal ami, aki vagyok, és fogadjam el, hogy ide rakott a jó Isten ebbe a családba, ebbe az utcába, ebbe a faluba, és itt kell a lehető legjobban elvégeznem a dolgaimat, rám bízta a szeretteimet. És tennem kell a dolgomat a legjobb belátásom és erőm felett, sok ember azt mondja, hogy könnyű nekem, mert mindent rábízok a jó Istenre. Dehogy bízok, csak nem kapkodok, nem sietek, megvárom, amíg segítséget kapok, de az is igaz, hogy kérem is, nekem az imádkozás nagyon fontos napi cselekedet, és a családom többi tagjának is. De azért tesszük a dolgainkat, nem mondom, hogy nem vétkezem, vagy nincsenek bűnös és elégedetlenkedő gondolataim, de igyekszem, hogy ne hatalmasodjon el rajtam, mert a negatív érzések, gondolatok elviszik az ember erejét.

Azt tudom, hogy minden embernek vannak gondjai, problémái, de menni kell az utunkon tovább.

Találtam idézetet, amit most ide bemásolok:

„A pozitív gondolkodás azt jelenti, hogy felismerem: minden ami van, engem szolgál, és nekem segít még akkor is, ha kifejezetten kellemetlen vagy fájdalmas. Ennél fogva minden jó, úgynevezett negatív nem is létezik, csupán olyan kellemetlen jóról beszélhetünk, amelynek bekövetkeztét én tettem szükségessé.” (Kurt Tepperwein)

Talán a mottómul is szolgálhatna ez nekem....

Ez a másik idézet pedig még mindig a szeretetről:

„Szeretetre, összetartásra akkor van szükség, amikor élünk, és nem akkor, amikor már csak egy földkupacot lehet gondozni, a másik ember után...."

Nem tudom, hogy ki a szerzője, és sokan gondolhatják, hogy nem a szeretetről szól, szerintem arról szól, vannak akiket nehéz szeretni, mikor még élnek, de akkor kell szeretni, és nem a temetés után a hozzátartozóinkat.

Nagyon mély érzések és gondolatok ezek, de remélem lesz valaki akinek segítséget tud majd nyújtani, hisz sokan vagyunk és sokfélék.

Ma már kész az ebéd, tökfőzelék van fasírttal, és rakott krumpli, ma nem kellett levest főznöm, maradt tegnapról zöldségleves, bár a gyerekek nem nagyon hiányolják a levest, de a lánykám miatt is muszáj ilyeneket főznöm. Tegnap voltunk fogszabályozáson és „betekerték a fogait dróttal", biztos nem ez a neve ennek az eljárásnak, de nekem ennyi jön le belőle, kedden fogják felrakni az állandó fogszabályozóját, ezért kellett most ezt tenni vele, nagyon sajnálom, sokat szenved vele, a nyelvét már „kikezdte" ez a drót és alig tud enni, leginkább csak pépes vagy folyékony dolgokat tud magához venni.

Délután megyek egy barátnőmhöz, segítek neki csirkét ölni és megtisztítani, a fiam is később jön haza, edzése van, focizni jár, a lányom meg iskolai tánc-szakkörön van délután, de holnap végre szombat és lehet pihenni nekik egy kicsit.

Nekem sajnos nem, szombaton és vasárnap is van újság, és sajnos vége a reggeli lustálkodásnak, hajnalban kelek.

Elbúcsúzom! Lehet, kicsit furcsára sikeredett ez az írásom, de ez is én vagyok. Most ilyen hangulatban voltam! Legyen minden olvasómnak csodaszép a napja, és történjen minden a lehető legjobban!

Szeretettel:

Juhászné Mária

Vissza a főoldalra

Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Nagyon telnek a hónapok, már november van! Szerencsére mindig van munka, ezen a héten még lesz napszám, pár napig almát szedünk, aztán pedig káposztát vágunk. Nagyon jó ez a kiegészítő munka, az újságkézbesítést is lassan megszokom, csupán az a gondom, hogy igen hosszú a falunk, és fárasztó minden reggel ilyen sokat biciklizni, bár lehet a kerékpározás még menne is, csak az a gond, hogy 116-szor le is kell szállnom a bicajról, (ennyi újságot kézbesítek naponta), hozzávetőlegesen naponta 5 km-t kerékpározok. Tudom, hogy sokan ettől többet is kerékpároznak, csupán edzés miatt is, nekem most az a nehéz, hogy hajnali órákban teszem meg ezt az utat, 5 és 7 óra között kézbesítek, majd fél 8-tól napszámba megyek este 5-ig, már sokszor érzem a kimerültség jeleit, de nagyon kell a pénz, és végre adódott lehetőség, hogy egy kicsit könnyíthetek az életünkön...

A családom jól van, Édesanyám szerencsére egészséges, már a korához képest, szedi a gyógyszereit és pszichésen jó hatással van rá, hogy szükség van rá kicsit jobban a családban is, legalábbis most ezt jobban érzi.

Gyermekeim csodálatos kis emberkék, nagyon sokat segítenek, és nagyon sajnálnak, mikor fáradtan haza érek, teljesen ki vagyok ilyenkor már „szolgálva”, terített asztal vár, és együtt vacsorázunk, közben elmesélik a napi történéseket, mit csináltak, mit gondolnak, és mik a tervek akár holnapra, vagy mire van szükségük.

Lányom nagyon várja a fogszabályozó első próbáját, ami november 11-én lesz, és 16-án fogja megkapni végleg, szegénykém tele van félelemmel, hogy is fog tudni vele enni, és milyen érzés lesz, és nem utolsó sorban a barátnők mit szólnak majd hozzá, nem fogják-e csúfolni miatta, remélem minden megoldódik rendben!

Az őszi munkákkal is készen vagyunk, betakarítottuk a kertben termett terményeket, elraktároztuk nagy részét a pincében, vagy a kamrában.

Nemrég volt halottak napja, nagy szeretettel emlékeztünk Édesapámra, együtt volt a családunk, a Bátyámék és az Öcsémék is itthon ebédeltek, és aztán együtt mentünk a temetőbe, sokat beszélgettünk Apuról és a hiányáról, már 3 éve lesz, hogy nincs köztünk, mégis nagyon fáj a hiánya még mindig.
Nagyon „szép” volt a temető, a sok emlékezés mécsese, gyertyája világított és a csodaszép virágokkal beborított sírhalmok, ahogy körbeállták a rokonok, barátok. Sok-sok család ilyenkor találkozik, mert az még mindig olyan szép dolog, hogy a távolban élő emberek is ellátogatnak legalább ilyenkor a szerettei sírjához.

Nekünk is voltak távol élő rokonaink is, unokatestvéreim az ország túlsó feléből. Remélem, ez a hagyomány még nagyon megmarad a családunkban is.

Búcsúzom, de már nyugodt szívvel megígérem, hogy a következő beszámolóm kicsit hosszabb lesz, több lesz a szabad időm, és lesz időm írogatni is.

Legyen minden olvasómnak csodaszép a napja, a hete, történjen minden a lehető legjobban vele és a szeretteivel!

Üdvözlettel:

Juhászné Mária

Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Nehéz ez az élet! Azt hittem, egyre könnyebb, és egyszerűbb lesz minden, de sajnos egyre jobban el vagyok foglalva és fáradva. Még szerencsére mindig tart a napszám, körülbelül még egy hétig. Hajnal négykor kelek, fél öt körül érkezik meg az újság, ezt kb. hét órára kézbesítem ki, majd fél nyolcra megyek a napszámba, ez ötig tart, a héten egy napot sem tudtam napszámba menni, mert az előfizetési díjakat kellett "begyűjtenem". Nem sok sikerrel, sajnos nagyon sok ember nem tud fizetni, én várok, amíg várhatok, de aztán valószínű meg kell szüntetnem az előfizetését.

A gyerekeim nagyon aranyosak, kedvesen viselkednek, és nagyon megértőek, és a lényeg, nagyon sokat segítenek. Nélkülük nem lehetne ennyi mindent tennem, de tudják, hogy együtt-egymásért mindent könnyebb.

Nagyon sok olyan embernek ismertem meg az életét a napszám alatt, akikről teljesen mást gondoltam, mint ami valójában van. Sajnos rá kell jönnöm, hogy senkiről nem gondolhatok csak úgy valamit, amíg nem győződtem meg róla, hogy mi is az igazság. Nagyon jó lecke ez nekem. Sok-sok erőt kapok emberektől, akiknek még az enyémtől is rosszabb a sorsa, mégis vidáman tudják élni az életüket. Valahogy tudomásul veszik, hogy "nekik ez jutott".

Kívánok mindenkinek kellemes őszi napokat, és történjen minden a lehető legjobban a számotokra!

Üdvözlettel:

Juhászné Mária

Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Újabb hetünk telt el lótás-futással. Mindig azt remélem, hogy egyre könnyebb lesz, de aztán valami mégis közbe szól. Nem rossz dolgok, hanem jók, de ugye gonddal-bajjal jár. Kezdem az elején, már tíz napja vagyok újság-kézbesítő. Nagyon nehezen szokom meg, egyre hidegebbek a reggelek, és ugye sietek, mert utána napszámba megyek. Az egyik helyen ahová jártam, befejeződött az almaszüret, a másik helyen ahová jelenleg is járok, nagyon sok munka van. Van alma, krumpli, karfiol, káposzta, nagytételben. Itt még vasárnap is dolgozni kell, vagyis hogy is írjam, nem kell, csak szólnak, hogy munka lenne vasárnap is. Aki nem megy, annak nem szólnak hétköznap sem. Szóval valahogy egyszerű az élet: munka, munka, és munka. Ha hazaérek, fáradt vagyok, este nyolckor pedig már el is alszom, még ülve is, de az is igaz, hogy négykor kelek reggel. Annyira jó érzés, hogy a gyerekeim nagyon sokat segítenek. Bevásárolnak, segítenek Édesanyámnak a főzésben és mindenben.

A pénz nagyon jól jön. Befizettem a fogszabályzó árát, és azóta vettünk egy kandallót is a középső szobába, kicsit rásegítünk a fűtésre vele. Alkalmi vétel volt, a tulajdonos nagyon rendes volt velem, elég olcsón adta, 35.000 forintot kért érte, pedig még használva sem volt, csupán tartaléknak vették a fiának, de most úgy döntöttek,hogy eladják, ne foglalja a helyet. Én pedig jókor voltam jó helyen. Ez egy olyan kiadás, amire pillanatnyilag volt pénzem, és hosszú távon be fogja hozni az árát.

Beültettük  az egyik este a temetőt is. Az egyik ismerősömet kértem meg, hogy a városból hozzon nekem árvácskát, elhozta, én pedig este munka után beültettem az Apukám és a Nagyszüleim sírját. Nagyon szépek a virágok, sötét bordó és világossárga az árvácska, ezeket kombináltam össze. Velem voltak a gyerekek is. Míg ültettük a sírokat, beszélgettünk az Apukám hiányáról. Még emlékeznek rá, mikor az én nagyszüleim sírját ültettük Apuval együtt, hogyan mérte ki a virágok helyét, hogy szép és mutatós legyen, a gereblye nyelét használta erre, és figyelt mindenre. Kijelölte minden egyes bokor helyét, és aztán megnézte, hogyan néz így ki, majd cserélgette a színeket, a bokrokat nagyságtól függően, és újra nézte. És ha rendben volt, helyére ültette. A fiam ugyanezt végigcsinálta. Az a gondolat jutott eszembe, hogy "akire emlékeznek az nem hal meg" és mi valahogy azt érzem, tovább visszük azokat a dolgokat, amiket ránk hagyott Apukám.

Végre a kertből is felhoztunk mindent, csupán a kukorica maradt még lent, de annak nem árt a fagy. Rengeteg kardvirághagymánk lett. Végre volt időnk, és kiszedtük azt is. Tavaly eldugattuk az apró pici hagyma-kezdeményeket is, mostanra megnőttek, és remélem, jövőre vagy azután virágot is hoznak. Csodálatos a természet, meghálálja minden a gondoskodást, a törődést. És mi most valahogy azt érzem, élvezzük a munkánk gyümölcsét. Igaz, sok a tennivaló mindig, de olyan jó látni, hogy volt értelme a munkának.

Mostanában elég normális dolgok érnek, de azt hiszem, megérdemeljük. Nagyon sokat tettünk érte, hogy változzon az életünk és teszünk is érte. Kívánom minden olvasómnak, hogy velük is csupa jó dolog történjen, és változzon úgy az életük, hogy az a lehető legjobb legyen a számukra. Baráti ölelésem, és üdvözletemet küldöm azoknak, akik értékes idejükből szántak iromány olvasására is!

Juhászné Mária

Vissza a főoldalra

Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Ezt nem gondoltam volna, hogy ennyire összejönnek a dolgaim. De csak szépen sorban: jelentkeztem egy hirdetésre, újságkézbesítőt kerestek kis falumban. Nem is igazán bíztam benne, hogy esélyes lehetek rá. De megkaptam az állást, úgyhogy október 1-től napilap kézbesítő is lettem. A munka szerintem nehéz. Hajnali órákban kell házhoz vinnem az újságot. Szerencsés esetben már öt órakor itt van a futár az újsággal, és útnak is indulok. Egy hétig, míg a betanulási időm volt, az elődömmel együtt róttuk a sötétben az utat, hogy mindenkihez eljusson az újság, és kora reggel olvashassa.

Ez a tevékenység nem számít munkaviszonynak, megbízásos szerződés csupán. És a pénz is nagyon kevés, de a semmitől azért több. A nincsnél többet jelent, bár most nagyon kiütöttem magam. Nagyon sokat vállaltam, betanulni az újságkihordást, és a napszámot sem hagytam abba. Fél hétre végeztem az újsággal, és hétkor kezdtem a napszámot, vagy almát szedtünk, vagy krumplit válogattunk. Este ötkor, mint egy hulla, úgy kerültem haza. Azért írom múlt időben, mert ma nem voltam, de holnap kezdem újra.

Ma a lányomat vittem fogszabályozásra, összejött a pénz, a 65.000 Ft, amit nekem kellett érte fizetni, november 11-én megyünk az első próbára, majd 16-án fogjuk megkapni, vagyis akkor már véglegesen felrakják a kislányomnak.

Az őszi munkák is egyre sorakoznak. A hajnali fagyok, a dér egyre jobban emlékeztet a tél kezdetére. Lassan mindent be kell takarítani. A cékla szinte teljesen kint van a földből, a paprikák megpirosodtak, a paradicsomot megviselte a dér és elszáradt, a zöldbabot leszedtem, a krumpli felválogatva a pincében. A kukorica szinte teljesen kibujt a suskóból, a hétvégén remélem, letudjuk törni és a padláson tovább száradhat.

Szóval van munka bőven. Remélem, a napszám is kitart még ebben a hónapban. Nagyon nagy szükségem lenne rá. Azzal nyugtatom magam, hogy majd pihenek télen.

El is búcsúzom, legyen mindenkinek csodaszép a napja, a hete, élvezze ki a napsütés utolsó lehetőségeit, még néha hatalmas ereje van a napnak.

Üdvözletem küldöm minden olvasómnak:

Juhászné Mária

 Tovább a család bemutatkozójához | Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez 

Szeretnék elnézést kérni, hogy kicsit elmaradtam, csak összejöttek a dolgaim. Tudom mindenkinek nehéz az élete, és mégis időt szakít, hogy a kötelezettségeinek eleget tegyen. Nekem ez most nem teljesen sikerült, de most pótolom!

Talán annyi a mentségem, hogy mostanában jó dolgok történnek velem. Már egy ideje járok napszámba almát szedni, nagyon keservesen szoktam meg ezt a nehéz fizikai munkát. Tudom, sokan úgy gondolják, hogy nem nehéz munka az. Szerintem, mielőtt kimondja valaki a rosszalló kritikát, talán gondolkozzon el rajta, hogy milyen egész nap a fa alatt négykézláb csúszkálva dobálni vödörbe az almát. Reggel 7-kor kezdünk, és délután 5-ig vagyunk, van fél óra ebédidőnk, és erre az időre kapunk 3.500 Ft-ot, kicsik a fák viszonylag, vagy én vagyok túl nagy, de alig férek be alá sokszor. A gazda a metszéskor nem vágja, vagy vágatja le az ágakat, hogy legyen több  termés, ez is nehezíti a munkánkat. Naponta megszedünk négyen, három pótkocsi almát, szóval kapkodjuk a kezünket egész nap rendesen. Az is igaz, ha nem így lenne, a gazda már nem is hívna másnap dolgozni. Szóval, ha az időjárás is engedi, de mostanában ritka nap volt, hogy nem áztunk el, almát szedünk. Egyik nap karfiolt is vágtunk, és lassan megkezdődik a krumpli válogatás is. Remélem, ezekre a munkákra is fognak hívni. Nagyon nagy szükségünk van a pénzre.

Esténként legtöbbször elaludtam ülve, bár igyekeztem korán lefeküdni is. A gyerekeim csodálatosan viselkednek velem, ellátják az állatokat, bevásárolnak, főznek is. Bár Édesanyám felügyelete mellett, de nagyon büszke vagyok rájuk, és örülök, hogy ilyenek. Napközben is sokszor ez ad erőt a munkához, hogy értük, nekik jobb legyen.

Sajnos már második hete, hogy nem tudtam a templomba sem elmenni. Nagyon hiányzik, de akárhogy igyekeztem nem jutottam el.

Itthon a kertben is nagyon sok munka lenne, hétvégén kiszedtük a krumplit, most ki van terítve száradni, mert nagyon sáros. Még meg kell válogatni, nagyon szép termésünk lett, legalább erre nem lesz gondunk. Bár az is igaz, hogy nagyon sokat dolgoztunk vele a nyáron, de ilyen ez a falusi élet. Mindennel nagyon sok munka van. Sokszor elgondolkodom, hogy sok gyerek azt sem tudja, hogy hol terem a krumpli és milyen sok vele a munka, bár ők biztosan mást tudnak jobban, hisz minden gyerek egy csoda, egy varázslat.

Elköszönök, most ennyire futotta az erőmből. Legyen mindenkinek csodaszép a napja, és az élete alakuljon a lehető legjobban!

Üdvözletem, és baráti ölelésemet küldöm minden kedves olvasómnak:

Juhászné Mária

Tovább a család bemutatkozójához | Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez 

Gyorsan telnek a napok, már szeptember közepén tartunk. Szinte minden nap dolgozom, valahogy híre megy a faluban, ha valaki úgy dolgozik, hogy az megfelel a "gazdának". Ajánlják egymásnak az embert. Nagyon keservesen szoktam meg ezt a nehéz fizikai munkát, de úgy érezem egyre könnyebben megy. Azért annak még mindig nagyon örülök, ha nem kell végigdolgozni a napot. Ha hamarabb felszedjük azt az alma mennyiséget, amit a gazda kitűzött célként, és ideadja azt a pénzt, amit máskor is ad ha tovább dolgozunk, az dupla öröm. Valahogy így tűnik fernek, megvan a munka, és jár a pénz is. Ha rövidebb idő alatt és ügyesebben végeztük el a munkát, akkor a teljes összeg jár. Jó kis csapatformáló dolog!

A gyerekeim nagyon aranyosak, ha hazajövök, teljesen kiszolgálnak, kapok vacsorát, újságot és pihenjek csak nyugodtan, megcsinálnak mindent. Este megfőzünk másnapra, és be is vásárolnak, szóval jó érzés nagyon! Valahogy mindig is ebben bíztam, hogy ilyenek lesznek és olyan jó tudni, hogy számíthatok rájuk mindig, mindenben.

A tanulás is teljesen rendben megy, a fiam is rákapcsolt, végre megérti, hogy sokkal könnyebb lesz egész évben a helyzete, ha év elején összeszedi a jó jegyeket. Valahogy a tanárok akkor jobban "békén hagyják".

Tanul, és jelentkezik felelni is. És hozza naponta az ötösöket. Így sikerélménye van, mert szerinte is könnyű és egyszerű dolgokért kapott ötöst.

A lánykám beiratkozott egy csomó szakkörre, de ha kedve van, én nem tartom vissza, jár: tánc és dráma, társastánc, kézilabda, matek, angol, és informatika szakkörre. Remélem, nem megy a tanulás rovására, de szorgalmas kislány és tanul esténként is.

Pénteken Idősek napját tart az Önkormányzat, az általános iskolás gyerekek adják a műsort, a lányom szavalni fog, és táncol is, pontozós rokit és angol keringőt fognak táncolni.

Természetesen Édesanyám is elmegy az ünnepségre, megnézi az unokáját, és egyébként is, neki sem árt egy kis kikapcsolódás. Beszélget az ismerősökkel.

Sajnos a svájci frank alapú hitelem komoly fejtörésre ad okot. Nagyon sokat kell fizetnem. Tudom, hogy sokan vannak így vele, de azt is tudom, hogy mindenkinek a maga nyomorúsága a legnagyobb.

Ma is voltam templomban. János Közönséges I. levele, 5-részből szólt az ige: „A hit, ami legyőzi a világot...”. Talán ezt a részt sok embernek érdemes lenne elolvasni. Sok-sok háborgó lélek kérdezi nap, mint nap, hogy miért éppen engem, miért nekem adja a sok rosszat. Hitem szerint, megoldást is ad az Isten, ha gondot ad. A gondokkal formál, alakít és semmi nem érkezik, akkor amikor mi szeretnének, hanem akkor amikor elérkezett az ideje.

Tudom, sok embernek ez hihetetlen dolog, de gondoljuk végig. Az igazán szerető szülőnek nagyon sokszor kell szigorúnak lennie, és sokszor kell nemet mondania a gyermekének, hogy tudja az a gyerek és tanulja meg, hogy mi a helyes és mi nem az. És mi a jó út, és melyik nem az. Irányítani, nyesegetni kell a gyermeket is, hiszen magától még nem tudja eldönteni, hogy melyik út a helyes, és melyik döntés a jó döntés. Sok nem tetsző döntést is kell hoznunk, akár vele vagy akár nélküle is, ami majd évek múlva fogja a javát szolgálni. Nekem a hit megnyugvást jelent, azt hiszem nem buta beletörődést, hanem egyfajta biztonságot, hogy nem vagyok egyedül. Így leírva, és ismeretlenül talán nem érthető teljesen, de akik ismernek, azok  elfogadják, hogy ilyen vagyok, lettem. Azt hiszem nagyképűség nélkül mondhatom, hogy az életem a garancia. Arra, amiket leírok. És ha csak egy embert nyertem meg annak, hogy előveszi a bibliát, és megkeresi ezt az igerészt és elolvassa, már nem volt hiába való leírni.

Hétfőn az almaszedésen mindig megkérdezik, hogy miről beszélt a Tiszteletesnő, és el szoktam mondani, és volt, hogy azt mondták, jó lehetett hallgatni, és ott lenni. Ma is volt egy nő, aki volt a templomban, akivel együtt szedem az almát. Láttam sírt is néha, de remélem ezek a megkönnyebbülés könnyei voltak.

Remélhetőleg ezen a héten már nem lesz eső. Jó lenne a napsütéses idő. Szerencsénk volt, elkerülte a falunkat az ítéletidő, de a környéken nagyon sok kárt okozott a hirtelen lezúduló eső. Borzasztó lehet azoknak, akiknek ezt kell átélniük!

Kívánok minden olvasómnak csodaszép napsütéses hetet, történjen minden a lehető legjobban a számotokra, és köszönöm, hogy értékes időtökből áldoztatok az én írásomra is!

A jó Isten áldása kísérje az Alapítvány munkáját, az adakozókét és az adományra szorulókét is. Indítson minél több embert arra, segítsen, ha tud. Mert másoknak szeretettel örömet okozni csodálatos érzés. Ha valaki csak azzal tud segíteni, hogy meghallgat egy embert, az is több, mint a semmi, vagy rámosolygunk egy szomorú emberre. De azt hiszem, sokunknak, a megélhetés mezsgyéjén egyensúlyozóknak az a segítség, amit Önöktől kapunk az életet jelenti. A gyermekeink mosolyát, azt, hogy nem éheznek, tudnak tanulni, és azt tapasztalják, hogy jók az emberek. Hitet, értelmet kapnak az életükhöz. A jövő nemzedéke talán megtanul bízni és remélni ezen a segítségen keresztül is!

Üdvözlettel:

Juhászné Mária

Vissza a főoldalra

Tovább a család bemutatkozójához | Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez 

Hűvös lett az idő, sok eső esett, de még nagyon sok munka van a kertben, a betakarításban.

A héten volt a születésnapom a gyerekek nagyon készültek rá, számolgatták a pénzüket, és tervezgettek, végül egy cserép virágot, egy Krotont kaptam, és illatos gyertyát. Azaz igazság, hogy nagyon megörültem neki, olyan jó ajándékot kapni, és élvezni, hogy szeretnek. A cserepes virágot meg egyébként is nagyon szeretem.

Azon a napon vendégség is volt nálunk, az Öcsém Anyósáék jöttek el. Igaz, Ők véletlenül választották ezt a napot, de akkor is, jó volt együtt lenni velük. Sütöttem sajtos pogácsát, almás sütit, és töltött káposzta volt az ebéd. 

Egy ismerőstől kaptunk kiskutyát és cicát, ezért jöttek el, elvinni az állatokat. Most költöztek családi házba, és úgy gondolták, hogy ez nekik is jó, ha van. Szegény kutyuska nagyon bátortalan volt, fél az emberektől, mert a régi gazdája nagyon megverte. Már hozzánk szokott, az igaz, hogy megsimogatni még nem lehetett, de legalább elfogadta a kezemből az ennivalót. Már mondják az új tulajdonosok is, hogy ott náluk is nagyon fél még, de napról napra barátságosabb lesz, és közelebb jön hozzájuk. Nem tudom megérteni azt az embert, aki megveri az állatot. Tanítási szándékkal persze én is "rákoppintok" a kiskutyusunk orrára, ha megrágja a papucsot, vagy éppen a lábam alá megy, és majd elesek benne, de ez teljesen más. Pedig annak az embernek is van éppen elég gondja, aki verte az állatot (alkoholista) vagy talán éppen ezért tesz ilyet, tehetetlen dühében, vagy mámoros állapotában.

Más. Járok napszámba dolgozni, van, hogy egy héten 2-3 alkalommal is megyek almát szedni. Nem könnyű munka, de ez van, és ennek is örülök, mert nem egyszerű reggel 7-től 5-ig hulló almát szedni. A férfiak lerázzák a fáról az almát és elviszik a tele vödröket, mi nők, meg szedjük, és szedjük egész nap. Van, aki guggolva, van aki letérdel, van aki hajol. Lehet ez így leírva olyan semmiségnek tűnik, de azt hiszem aki csinálta már, az tudja, hogy milyen.

Sokat beszélgetünk róla, hogy olyan rossz dolog, olyan gyönyörű almát leráznak és lé-almának adják el, pedig csodaszép nagyok, és jó fajtájú, jó ízű, és mégsem tudja a tulajdonos eladni "ládás almaként". Állítólag nincs rá kereslet, inkább odaadja 18 Ft-ért kilónként a finom ***********i almát, és behozzák a külföldi silány minőséget jó drágán. De mint minden ez is üzlet, nem tudjuk, hogy mi, és hogyan irányítja a piacot.

Önkormányzati választás lesz. Beindult a kampány. Teljesen meglepődtem, hogy a törvény lehetőséget ad arra is, hogy bárki jelölheti magát az én településemen is. Ez egy ***********i kis falu, ahol élek, és egy **********i lakhelyű férfi itt jelöltette magát polgármesternek. Semmilyen kapcsolata nincs a faluval. Nincsenek itt rokonai, ismerősei, állítólag a térképről nézte ki a falut. Azt, hogy hogyan szerezte meg a kopogtató cédulát, azt inkább nem írom le…

Az biztos, hogy változtatnék ezen a törvényen, szerintem legalább annyi kikötés kellene, hogy helybeli lakos legyen. De mindegy, nem az én tisztem ezeket a dolgokat megítélni. A cifra csak az lenne, ha mégis megnyerné a választás, mert ugye, mint tudjuk, van aminek hatalma van, és a szegény világban sok ember akár minimális összegért is eladja azt amilye van, jelen esetben a szavazatát... De nem politizálok már, csak nekem érdekes és sajnos elszomorító dolog ez!

A kertemben is nagyon sok a munka, betakarítottuk a babot, már csak egyfajta van, aminek száradnia kell. Uborka már nincs, elszáradt, a paradicsom is csak annyit terem már, amit reggelire elfogyasztunk. A paprika nagyon szép lett, azok a hatalmas pritaminpaprikák is beérnek szép pirosra. Kedvező volt az időjárás neki. Az őszibarack az sajnos elrohadt már a fán. Olyan keveset tudtunk belőle enni, befőzni meg csak pár üveggel. Gyönyörű lett a sárgarépa is, csak az eső miatt szétcsattant, és így nem lesz tartós. Káposzta, karalábé a téli még most nő igazán. Szőlő is kevés van, és sok a rohadt benne. A krumpli még a földben van. A sok eső miatt várok még, hogy kiszáradjon a föld egy kicsit, és aztán kiszedjük, hogy ne legyen sáros, és ne úgy tegyük el a pincébe.

A gyerekek iskolába járnak, lassan belerázódnak a mindennapokba. A lányomnak már az első napokban is sok volt a házi feladata. Megcsinálja a szorgalmi feladatokat is. Ismét kitűnő szeretne lenni. A fiam az nem igazán remekel a suliban. Őt nem érdekli a tanulás. Minden mással elbíbelődik, csak tanulni ne kellene. Most a kedvenc időtöltése, hogy lovagolni jár egy barátjánál. Nekik van lovuk, és ezzel töltik a délutánt. Persze azok után, hogy elvégzi  a feladatait, megeteti az állatokat, és megcsinálja a leckéjét.

Sajnos a nyuszikat el kellett pusztítani, megcsípte a szúnyog őket, és csak szenvedtek szegények. Három volt, amit eltemettünk. De csirkénk még van bőven, pedig töltjük a fagyasztót, sokszor elgondolkodom rajta, hogy nagyon sokba kerül, de hát szeretjük a házi csirkét, nagyon finom leves és minden készíthető belőle, nem mondom, hogy nem adunk neki tápot, de igyekszünk minél kevesebbet adni nekik, és vágás előtt már csak kukoricát kapnak.

Szóval élünk, dolgozunk, tesszük, amit úgy érezzük, meg kell tennünk.

Most vasárnap is voltam templomban. Valahogy nem érzem jól magam, ha valami miatt nem tudok elmenni. Annyira szükségem van a feltöltődésre, és nekem most ez jelenti a megnyugvást, a vigaszt, és a reményt.

Tudom, hogy ez a dolgom, nevelni a gyermekeimet, és ápolni beteg Édesanyámat, és tenni a dolgomat, de olyan nagyon jó lenne, egy kicsit másként is élni néha.

Színesítjük a napjainkat, hogy elmegyünk kirándulni a gyerekekkel a határba. Bicajozunk kicsit, meglessük az állatokat, gyönyörködünk a fákban, amik roskadoznak a terméstől, hallgatjuk a madárdalt. Élvezzük az ősz színeit, a napsütést, aminek már nincs akkora ereje. Remélem, a sok nélkülözés és a sok "nem" mellett azért széppé tudom tenni a gyermekeim életét.

Elbúcsúzom, ma nincs munka, de délután utazunk a  megyeszékhelyre mammográfiás vizsgálatra, most kaptunk új időpontot, mert a múltkor (júniusban) elromlott a gép. Csütörtökön pedig véradás lesz. Azon a napon remélem nem lesz munka, vagyis azt mondta a tulajdonos, hogy nem lesz almaszedés, így el tudok menni vért adni. Ritka a vércsoportom, és egyébként is rendszeres véradó vagyok.

Legyen mindenkinek csodaszép a napja, a hete. Történjen minden a lehető legjobban, köszönöm, hogy az értékes időből én is kaptam pár percet, míg elolvasták ezt a bejegyzést.

Üdvözlettel:

Juhászné Mária

Vissza a főoldalra

Tovább a család bemutatkozójához | Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez 

Kicsit lemaradtam. Összejöttek a dolgaim, elfoglalt voltam. Nagyon sok a munka a kertben, napközben nagyon meleg van, és kezdődik a tanítás is. Elég nagy dolog, hogy van napszám is, és így egy kis pénzkeresethez jutok. Bodzát járok szedni már egy hete, és mire ennek vége szedik az almát is. Az egyik termelő már szólt, hogy folyamatosan szükség lenne rám, ez nagyon jó hír legalábbis nekem.

Voltunk a héten bevásárolni is a gyerekeknek, táskákat, füzeteket és egyéb írószereket. A könyveket szerencsére ingyen kapjuk az iskolában, mert egyedülállóként nevelem őket, és gyermekvédelmi kedvezményt  kapunk.

De még hátra van a ruhatár felszerelése. Akkorát nőttek a gyermekeim, szinte mindenből újat kell venni.

Ezúton is meg szeretném ragadni a lehetőséget, hogy hátha van az olvasók között is valaki, aki tudna nekem ruhákat küldeni a gyerekeknek. Tudom, hogy nem nyűzi el a ruhákat a saját gyerek, de sok ember azt gondolja, hogy nem bajlódik ezzel is. Higgyék el nekem nagyon nagy segítség lenne! Kérném, ha valaki tud segíteni, vegye a fáradságot és jelezze! A jó Isten is megáldja érte!

A gyermekeim jól vannak, egészségesek, értelmesek, okosak, és nagyon sajnálják, hogy vége a nyárnak, a gondtalan életnek, kezdődik a tanítás. De ez az élet rendje, a jó dolgoknak is vége szakad egyszer, és mi mindig abban reménykedünk, hogy a rossz dolgoknak is.

Búcsúzom, legyen mindenkinek csodaszép a napja, és élvezze ki a nyár utolsó meleg napjait!

Üdvözlettel:

Juhászné Mária