Fel a fejjel! - Gyermekétkeztetési Alapítvány

Tovább a család bemutatkozójához | Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Most már végérvényesen itt a tél. Reggelente már elég hideg van. A szünet alatt jó, hogy nem kellett menni a gyerekeknek, mert még nem voltunk erre felkészülve, de még egy pár nap és újra kezdődik az iskola. 

A gyerekek tanulnak, a lemaradásokat pótolják, amiket a hiányzások miatt összegyűjtöttek.

A múlt hét nem jól ért véget, szombaton felmondtak a munkahelyemen, még a próbaidőt sem töltöttem le. A munkámmal meg voltak elégedve, de tíz embert el kellett küldeniük. Remélem, mielőbb találok munkát, mert itthon csak a problémákkal foglalkozom.

De legalább a férjemnek van munkája, így a nem várt költségeket és a számlák egy részét tudjuk valamiből fizetni.

Sikerült egy kis tűzifát venni, a férjem fizetéséből megelőlegezte a főnöke, így most ebben a hónapban nem kap fizetést.

De az a lényeg, hogy most egy darabig nem kell idegeskedni, hogy fogunk-e fázni.

További jó egészséget kívánunk mindenkinek:

A Márton család

Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Nagyon szomorú és ideges vagyok, vagyunk. Nem tudunk hova fordulni, kihez is lehet, nem tudjuk?! Végrehajtásra kerültünk, pár hét, és mindent el akarnak árverezni. Voltak kint nálunk a mai napon, hogy fizessünk, de nem bírunk, a tartozásunk már növekedett -sajnos a büntető kamat miatt- oly annyira, hogy az szörnyű! Nem volt millió felett az adósság, és most több mint milliót kellene kifizetnünk, de hogyan és miből, mikor még élni is alig bírunk! Lehet nem a télen, -a hideg miatt gondolom, nem lakoltatnak ki- de tavasszal már nincs, ami meg védjen minket ettől. Segítséget szeretnék kérni, ha bárki esetleg tudna nekünk egy kiutat találni, hogy ne kerüljünk az utcára, kérem írjon!

Sokat sírok, és visszafordítanám az időt, és sok mindent nem így tennék, ahogy tettük. A gyermekeimet sajnálom, nem magunkat, Ők isszák meg a levét az egésznek, pedig mi nem ezt akartuk és mégis ez lett! Fizetnénk mindent, ha tudnánk, de a számláinkat és élelmünket is alig-alig tudjuk megoldani. Amink van, az hitelből van, sajnos nem volt segítségünk soha, hogy másképp csináltuk volna. Mi csak egy normális hajlékot akartunk magunknak, és gyermekinknek. Szeretnénk megoldani ezt a problémát, de hogyan? Pénzünk nincs, az adósság csak nő, és egyre több lesz, az esélyünk a fizetésre pedig egyre kisebb lesz! Lehetőségeink nincsenek, ezen a vidéken ahol lakunk, se munkával se semmivel. Mi tévők legyünk?! Ha valaki csak egy parányi segítséget is tudna nekünk nyújtani, örökké hálásak lennék! Én nem arra gondolok, hogy csak úgy segítsenek, mi tudjuk, hogy ki kell fizetni a kölcsönt, amit felvettünk, de kis jövedelemből nem lehet több százezer Forintot fizetni havonta, amit a Bank akar!

Üdvözlettel:

Vincze Zoltánné

Egy elkeseredett család

Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

A múlt héten, pénteken tartották az iskolában a nagyoknak a ˝tök jó˝ bulit, amit nagy lelkesedéssel fogadtak. Ilyenkor nem csak az esti tini diszkó a program, hanem a délelőtti tanítási órákat is lazábbra fogják a tanárok. Sajnos most nem tudtam nekik annyi költőpénzt adni, de beérték a kevéssel is, megértették, hogy most nincs.
A hét nagyon lassan telik, sokat unatkoznak a gyerekek, kinn nem nagyon lehetnek, nedves, hideg idő van most. A kicsit ma már elvittem magammal sétálni, őt még annyira sem kötik le az otthoni dolgok, mint a nagyobbakat. Kis barátnője elutazott a családjával egy hétre, oda sem tud menni.
Elmentünk a bálás ruha árushoz, hátha találnánk rávaló téli kabátot, sajnos nem sikerült, pedig jó lett volna, jóval olcsóban megúsztam volna, mint újonnan. Megvárom a családit és veszek neki, mert nincs télikabátja, csizmákat is vennem kell mind a háromnak. Jó dolog, hogy megnyílt ez a bálás, csak az a gond, hogy gyakran kell menni, hogy az ember jó dolgokat kifogjon. Én a héten szinte ki sem mozdultam, Edina megy a boltba vagy ahová küldöm, önállóan, ügyesen vásárol.
Most zárom naplóm, üdvözlöm az Alapítvány munkatársait és a családokat, olvasókat.

Varga Jánosné

Tovább a család bemutatkozójához | Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Gyorsan telt a mostani hetünk. Edina hála Istennek mehetett oviba, meggyógyult várta is, mert már hiányzott neki a nyüzsgés. Nagy erővel készülnek a november 19-i jótékonysági bálra, ami minden évben megrendezésre kerül nálunk. Ilyenkor a gyerekek mindig készülnek műsorral, amit a szülőknek és a vendégeknek adnak elő. Az oviból van a nagy csoport és minden osztály, akik különböző műsort adnak elő. Nikinek is be van minden napjai táblázva a suliban. Jól jött nekik a szünet, mert nagyon kezd kifáradni a terhelésektől, ami most rajtuk van, és persze még e mellett a tanulás. Barátnőivel nagyon készült a ”Halloween” napra, de nagyon jól sült el nekik, mert a jelmezük is nagyon szuper volt, és végül a cukorkákat, amit kaptak, azt közösen elfogyasztották. Jól érzik magukat a szünetben a lányok, hogy aludhatnak sokáig, de az óra átállítással meg vannak egy kicsit kavarodva, ahogy persze én is. Anyukám szombaton volt 54 éves, nagyon örült, hogy a gyermekei, és unokáival töltötte e napot, igaz ajándékot mi nem tudtunk vinni, de neki nem az volt a fontos, hanem, hogy ott voltunk vele, és a lányok köszöntő verset mondtak a mamának, amin annyira meg hatódott, hogy sírva fakadt. Erőt vett magán, és megvendégelte az unokákat sütivel, aminek nagyon örültek, mert a mama sütije a legfinomabb. Edina ismételten rosszalkodott, amíg én főztem a hétvégén. Mindig agyal valamin, pár héttel ezelőtt írtam, akkor a hajába vágott bele, most meg a szemöldökét ollóval, hát nagyon mérges lettem rá, mondtam is neki, mire oviba megy, ki sem nő neki, de ha ki nevetik meg is érdemli. Ő nagyon eleven kislány, olyanokat csinál sokszor, hogy csak csodálkozom, hogy mi is rejlik még benne. A mostani hét amilyen gyors volt, olyan zsúfolt is. Mindenkinek szép napot kívánok!

Fülöp Ildikó és gyermekei

Tovább a család bemutatkozójához | Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

A héten Anyu sok új gyógyszert kapott, és sajnos nem jó. Olyan mellékhatásai vannak, hogy rosszul van tőle nagyon sokat.

A férjemnek sajnos pénteken kellett mennie utoljára dolgozni. Leépítések voltak és sajnálatos módon ő is beleesett.

Nagyon el vagyunk szomorodva, mert így is nagyon nehezen éltünk, de most még az az egy fizetés sem lesz.

Azon vagyunk, hogy minél előbb találjunk munkát, de nagyon nehéz. Leadtunk már rengeteg önéletrajzot, és voltunk is pár helyen, de sehonnan nem szólnak vissza.

Most csak egy jövedelem lesz az, amit a gyerekek után kapunk. Iszonyú nehéz lesz. Egy vigasz van, hogy ez a havi segítség nagyon sokat számit, mert legalább azért ennivaló lesz.

Nagyon el vagyok keseredve, mert így sem tudjuk fizetni rendesen a jelzáloghitelünket, és ha ez így marad, akkor hamarosan még a házunkat is elveszítjük. Nem tudom mi lesz velünk.

Ez a hét nem volt annyira jó, csak gond, és szomorúság.

Üdvözlettel:

A Nagy család

Tovább a család bemutatkozójához | Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Ez a  legrosszabb hét, mert ilyenkor megemlékezünk halottainkról, akik mindennap hiányoznak, de ilyenkor érezzük legjobban, hogy nincsenek köztünk. Koszorúval és mécsessel mentünk a temetőbe a nagymamák sírjához. Volt az őszi szünet, ami gyorsan eltelt, főleg, hogy program is volt. Falevelet gereblyéztünk a gyerekekkel, sütöttünk, főztünk együtt. Jó hogy van ez a segítség így volt otthon egy kis alapanyag. 

Tisztelettel:

A Törjék család

Tovább a család bemutatkozójához | Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Hamar elment az ünnep voltak vendégek is, jó volt egy kicsit együtt lenni, beszélgetni. Pénteken voltak a nagybátyámék, Vasárnap pedig Péter nővéréék. Kicsit nehézkes volt a főzés, hiszen hónap vége van igen-igen csak üres már a szekrény, de megoldódott minden, hiszen a támogatás vásárlásakor gondoltam rá, hogy legyen egy kis sütibe való is, és persze hús is. Nem volt nagy lakoma, de ők nem is várták el. Megkezdődik egy új hónap, aggodalom, hogy mennyit is kell most is fizetni, mindig félek a hónapok negyedik napjától. Vikikém nagyon köhög, még ünnep előtt voltunk orvosnál, de nem találta betegnek, még csak a torka sem piros, kapott rá szirupot, de nem igazán jó. Sokat teázik amúgy is, mindenki azt iszik, a hónap elején vásárolt 10 kiló cukor is jócskán elfogyott, de hát mindent azért veszünk, hogy elfogyasszuk. Kaptam a támogatott Juhász családtól kabátot, amit a nagylány kinőtt már, de mi nagyon örültünk neki, és hálás vagyok nekik, hogy ránk gondoltak. Mindennek nagyon tudnak örülni a lányok, és örülök neki, hogy igyekszenek mindent megbecsülni. Sógornőm is hazahozta a lánya kinőtt ruháit, abban is volt már, ami jó rájuk. Együtt sétáltunk ki a temetőbe, megemlékeztünk mindenkiről, sajnos Péter még ilyenkor is dolgozott. Tököt faragtunk a lányokkal egyik este, apa is segített, nagyon szeretik nézni, ahogyan világit benne a mécses. Most már a mikulást várják, bár már a nagynénitől megkapták a kis babákat, amiket arra szántak nekik, pedig még van pár hét mire ide ér a ”nagyszakállú”. Nehéz lesz a december, mindent megoldani, hogy ne csalódjanak, és legyen ajándék is, és még a kis Vanda szülinapja is lesz, a 6-ik. Kívánok mindenkinek szép kellemes napokat, együtt töltött estéket, jó egészséget.

Tisztelettel:

Rinkóné Emese

Tovább a család bemutatkozójához | Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

A múlt hét kicsit még mindig a betegségé volt. A középső fiunk nagyon köhögött, ezért nem ment oviba csütörtöktől. A legkisebb csütörtökön kezdte a bölcsit, a betegeskedés után. Féltünk, hogy sírni fog, de nagyon boldogan ment be. A nagyfiunknak papírgyűjtés volt a suliban. Egy kicsit mindenki náthás, de hát ebben az évszakban ez már természetes.

Tisztelettel:

Rácz Istvánné

Tovább a család bemutatkozójához| Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

A napok szinte úgy egybefolynak. A férjem, Pista meggyógyult, jár is dolgozni, még ezen a hosszú hétvégén is dolgoznak. Remélem ezeket a napokat kifizetik rendesen, nagyon nehéz, Ő szinte nincs is itthon. Így mindent nekem kell megoldanom. Kilyukadt a gázbojlerunk, végleg megadta magát, most fizetéskor kénytelenek leszünk lecserélni. Nem hiányoznak az ilyen kiadások. Sorba minden tönkre megy, elromlik itthon. Sokszor azt gondolom, már csak a "csoda" segíthetne ezeket kicserélni, megjavítani. Most itt az őszi-szünet a gyerekeknek, annak örülők, hogy Ők még nem voltak betegek. Itthon lesznek, nem is tudom, mit főzzek nekik nap mint nap, így hónap végére kiürülünk az élelmiszerekből, minden elfogy ilyenkorra. Nehéz hónapról-hónapra élni, de jó, hogy az idén van ez a támogatás. A férjem öccséék a másik faluból ide költöztek *********-ra, pár házzal följebb tőlünk, a férjem szülei is jöttek. Eladták a házukat, és ezt a házat meg teljesen felújították, minden új lett sógoroméknak. Nem mentünk át, hogy beköltöztek pedig a férjem szerelte a fűtést, vizet, szennyvizet náluk. A szülei még meg se köszönték a munkáját. Soha nem is érdeklődnek a férjem után, meg a gyerekek után. Hogy eladták a házukat jól jött volna nekünk is egy kis segítség minden téren. Sajnos vannak ilyen szülők egyik gyereknek mindent adnak, hogy minden új legyen, a másik gyerekükkel nem is beszélnek…

Köszönettel:

Gulyás Istvánné

Tovább a család bemutatkozójához | Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Egy hét megint a hátunk mögött, nem is tudom, sokszor elgondolkozom azon, hogy várom, hogy teljen az idő, vagy csak hamisak az érzékszerveim, és úgy érzékeljük, kell, hogy haladjunk az idővel. Mintha lenne valami fontos, halaszthatatlan dolgunk, ami fele igyekszünk. Nem vagyok benne biztos, ha tehetném -ha volna rá lehetőségem- megállítanám-e az időt, azt hiszem egyértelmű, hogy igen.

Most állj, és így lenne a legjobb, nekem a gyerekek miatt kellene az idő.

„Vedd a napot ajándéknak, amit mások pazarolnak”- József Attila

Rá kell, hogy jöjjünk, a világunkat addig alakítottuk a tudásunk szerinti legjobbra, hogy észre sem vettük, elfelejtünk lassan, de biztosan a mának élni, és a most pillanatát megélni. Csak aggódunk a jövőn, és kesergünk a múlton, hogy is kéne, hogy legyen: -azért dolgozunk, hogy éljünk, vagy azért élünk, hogy dolgozhassunk!? Az időnk lett kevesebb, vagy cseppet sem lett tökéletes a tökéletesre gyúrt világunk?

Szerettem volna azt is leírni, amit gondolok, miközben megállok egy pillanatra és leírom mi történt velünk, és hogy érzünk.

Jól vagyunk, örülnek a gyerekek az őszi szünetnek, kaptunk adományba temperát, filctollat, festéket az biztos, hogy sokat fogunk festeni.

Tegnap esti mese helyett elálmodoztunk, mi lenne, ha nyernénk a lottón. Jó volt nagyon is, a gyerekek külön szobáról és, hogy apának nem kellene elmennie, egy új nadrág egy baba (ennyire rossz a helyzet?). Már álmodni sem merünk nagyot!

Tisztelettel, és üdvözlettel:

Lencsés Jánosné

Tovább a család bemutatkozójához| Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

A hét teljes nyugalomban telt. A csajok oviban, a nagyfiam suliban, szerencsére senki sem volt beteg. Hétvégén a párom a kertben tevékenykedett, ki lett szedve a paradicsom és a paprika száraz gaza. A kiskertbe pedig sikerült szerezni eperpalántát és azt ültette el. Ma pedig málna bokrot kaptunk az pedig holnap lesz kiültetve. Nem bír megülni egy helyben, nem igazán hagyja el magát. Kedden ismét volt orvosnál, és újabb tápszereket írtak fel neki. Sőt még egy füzetet is kell vezetnie arról, hogy mit evett, hány grammot és, hogy mennyi kalóriát tartalmazott az étel. Ezt egy hónapig kell vezetnie, és utána vissza kell mennie kontrollra. Ezen a héten már van az őszi szünet, nem fogok unatkozni itthon. De kell a gyerekeknek is egy kis pihenő, és kikapcsolódás. Meg mi is legalább többet lehetünk együtt. Tisztelettel:

Pásztor Józsefné és családja

Tovább a család bemutatkozójához | Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

A helyzetünk szinte változatlan előző naplóbejegyzésem óta. A gyerekek folyamatosan betegek. Vagy egyik, vagy a másik. Most a héten mindketten itthon voltak a férjemmel. Alig járunk oviba, mindig belázasodnak, köhögnek stb. Tegnap éjjel már én is 39 fokos lázzal küszködtem, de úgy tűnik a nehezén túl vagyok. A férjem is kapja a folyamatos utánpótlást bacilusokból. Kapják a multivitamin szirupot, és főként mióta van ez a támogatás, hála Istennek gyümölcsöt is tudok venni nekik, és mégis mindig baj van!

A lányok már azon gondolkodnak, hogy mit kérjenek a Mikulástól és a Jézuskától. Már néhány rajz el is készült, amit majd postáznom kell.

Időben akarják megírni a leveleket, mert tavaly késett a posta és nem éppen a kívánságok voltak a fa alatt.

Igényeink lennének, de sajnos jelen pillanatban még a napi megélhetés biztosítása a fő cél. Persze valahogyan fogunk venni ajándékot, de sajnos nem biztos, hogy azt, amit áhítanak. Még mindig nem tudom, mi lesz velünk hamarosan, ha el kell költözni innen. Voltam bent az önkormányzatnál, szociális lakáspályázat nincs kiírva, és nem is várható a jövőben, teljesen el vagyok keseredve, nem tudom mitévő legyek. Albérletet egy fizetésből nem tudunk fizetni, reménytelen a helyzet, csak a csoda segíthet. Naponta imádkozom az Úrhoz, hogy könyörüljön meg rajtunk, ne engedje, hogy az utcára kerüljünk! Bízom Benne, hogy nem hagy magunkra minket. Nagyon nehéz helyzetekben sohasem hagyott a saját nyomorúságunkba, hanem valami módon fölemelt és megszabadított a szenvedéstől... Ebben reménykedem most is, hogy a segítségünkre siet, mert már nagyon elfáradtunk!

Tisztelettel:

Füredi Tiborné

Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Sok jó hírrel most sem szolgálhatok. Gáz még mindig nincs, nagyon nehéz
egyedül az öt gyerekkel. A férjem, mióta nem lakik velünk, egy forinttal sem
támogat bennünket. Nagyon félek a téltől, hogy itt fagyunk meg, itt van a
gyerekek név és szülinapja, mikulás, karácsony… Már jó pár éve nincs
karácsonyfánk, és ajándék sincs! Most is betegek a gyerekek, Esztinek és
Evelinnek torokgyulladása van, Dávid is lázas. Erről a hétről ennyit!

Tisztelettel:

Molnár Sándorné

Tovább a család bemutatkozójához | Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Ez a hetünk úgy kezdődött, hogy látogatót fogadott a családunk.

********ről jöttek a bátyámék, Ők apám testvére a feleségével, és mikor kezdődik a mindenszentek, körbejárják a rokonságot, egy évben egyszer.

Nagy meglepetésünkre nálunk kezdték először a látogatást.

Minden gyerek itthon volt már, mire ideértek, csak Évi nem, mert Ő kollégista.

Jó volt viszontlátni egymást egy év elteltével ismét.

A gyerekek nagyon örültek az ajándékoknak, amit kaptak főleg a gyümölcsöknek.

Annyi meleg használt ruhaneműt, cipőt, táskákat és csecsebecséket kaptunk,

hogy itt a faluba, még másik két  családnak is adtam belőle, aminek nagyon örültek.

Az egyik családnál hét gyermek van, a másiknál négy gyerek.

Sokat beszélgetünk mindenről, és még egy gyógy-masszázson is átestem.

A bátyám felesége ezzel foglalkozik, és szóba jött, hogy milyen lapockafájdalmaim

vannak már lassan három hete.

Jól megmasszírozott, alig bírtam lábra állni utána, de nagyon sokat ért!

Mivel ők ********iek, és nem tudnak termelni, nem engedtük el őket üres kézzel,

Igaz, nekünk se sok van, de pakoltunk nekik egy nagyobb szatyornyi krumplit, zöldséget, céklát és sütőtököt, aminek nagyon örültek.

Ádám fiam a héten volt focizni füves pályán a csapattal *******ón, nagy újságolással jött haza, hogy 6:1-re nyertek! Ő volt a kapus, és csak egy gólt engedett be.

A héten a tüdőszűrös busz is volt a faluban, minden 30. évet betöltöttnek kötelező volt menni. 

Én nem mentem, mert engem minden éven megszűrnek a tüdőgondozóban, ha

megyek, ez majd 2012. januárjában lesz aktuális.

Palinak megint volt munkája, a héten először, két kertet művel meg  abból a maradék recepteket váltottuk ki. Utána volt három kert, abból pedig vettem mosószert, és élelmet.

Pénteken volt segélyosztás is, mert jön a mindenszentek, így kiadták azt a kis pénzt.

Abból eltettem Mariannak 5200 Forintot, mert be kell neki vinni szünet után könyvre.

Meg cseréltünk egy gázpalackot, és maradt 800 Forintom.

Ebben a hónapban még Évivel is mennem kellett volna kontrollvizsgálatra, de nem volt rá úgy pénzem, mert 3000 Forint egy vizsgálat, amikor meg mentünk volna, 2010.10.31-én a doktornő nem rendelt, így eltettük a jövő hétre.

Most pedig magamról írnék egy pár dolgot. Ügye már lassan két hete szedem itt a drága, erős fájdalom csillapítókat, meg kenőcsözzük a lapockámat, de csak bekábulok a gyógyszertől, le gyengülök a fájdalom viszont ott marad, úgyhogy jövő héten egy röntgenre megyek.

Hát ennyi történt nálunk a héten.

Köszönettel, tisztelettel:

Szellő Pálné Éva