Fel a fejjel! - Gyermekétkeztetési Alapítvány

Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Ez is csak olyan dolgos hét volt, mint a többi. Nem történt semmi említésre méltó esemény, folydogált minden a megszokott csöndes medrében. A Budapesti emlékeken elmerengve kezdtem el hétfő reggel a munkát, és szinte nem is érzékeltem, hogy elszaladt a délelőtt, csak a fáradságból jöttem rá, hogy egy teljesen más helyen jártam gondolatban, és rutinból végeztem a feladatomat.
Kedden telefonáltam a bank behajtó cégének - annak, amelyik mostanában újra megkeresett telefonon is és személyesen is, de nem voltam otthon - és kaptam egy tízezer forintos csekket, amit mielőbb be kellene fizetnem, hogy a bank lássa a fizetési hajlandóságot. Szinte lehetetlennek tűnik ez a kérés, mert pont most nem vagyunk abban a helyzetben, hogy akár ezer forint plusz kiadást is vállalni tudjunk.
A nagyfiamat sajnos még nem hívták vissza dolgozni, az egyszerűsített szerződés időtartama lejárt, és úgy néz ki, egyelőre nincs igény a munkájára. Ez nem volt valami hosszú távú segítség az anyagi helyzetünket tekintve, és csak a jó Isten tudja, mikor talál másik munkahelyet a gyerek. Én is keresem tovább a lehetőséget, hogy másik helyre tudjak menni, de nem könnyű. Most iskolába is mehetnék, de sajnos ahhoz állandó délelőttös műszakba kellene járnom. Már próbálkoztam egy helyen, de eljárás folyik a cég ellen, mert nem fizettek a dolgozóknak, és Ők perelnek. Még jó, hogy a  munkaügyis hölgy volt olyan aranyos, és felvilágosított, különben lehet, hogy gondolkodás nélkül itt hagytam volna a mostani munkámat, annyira vágyom arra, hogy végre tanulhassak, és olyan munkát végezhessek, amit elismernek és megbecsülnek.
Két nap múlva kezdődik az iskola, Miklós 8. osztályos lesz. Ő köszönti az első osztályosokat, pénteken hoztam haza a szövegét. Nem mondanám, hogy repesett az örömtől, jó időbe fog telni, mire újra visszatér a régi kerékvágásba, és fontos lesz Neki a szereplés, az érvényesülés. Remélem, időben átutalják a fizetésünket, mert még semmit nem szereztem be a felszereléséből. Iszonyú sok fizetnivalónk van, háromszor ennyi havi jövedelemre lenne szükségünk, hogy mindent kifusson.

Tisztelettel:

                        A Dózsa család

Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Kezdődik az iskola, nagyobbik lányunkat vasárnap költöztettük be a kollégiumba, kisebbik lányunk nagyon lebetegedett sajnos. Voltunk fül-orr-gégészeten, ma röntgenen, holnap újra fülészet. Jól kezdődik a szeptember, de általában mindig lebetegszenek szeptember környékén. Kislányomnak most kimutatta a röntgen, hogy gyulladása van az arcüregénél. Remélem, nem komoly. Még nem kaptunk gyógyszert rá, míg a fülész újra nem látja, kicsit ideges vagyok. Amúgy minden a régi, anyagi helyzetünk nem változott, minden úgy áll, mint ahogy leírtam már sok naplóban. Panaszkodni már nem fogok, mert nem lesz jobb úgy sem, csak néha jó a bánatunkat kibeszélni vagy akár leírni.

Üdvözlettel:

                        Vincze Zoltánné

NAPLÓ 08.23.-08.29.

Tovább a család bemutatkozójához | Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Ez a hét végig munkával telt. Az egyik szobában teljesen kész a meszelés és a takarítás és a másikat is elkezdtük. A kész szoba (TV szoba-nappali) nagyon szép lett. A korábbi halványlila helyett most napsárga színű lett; így világosabbnak látszik és vidámabb is. A hálószoba narancsszínű volt és úgy beszéltük meg, hogy újra olyan lesz. Remélem, be tudjuk fejezni időben, mert a jövő hétre már rossz időt mondanak.
Kezdődik az óvoda is. Már mindent megvettünk és össze is pakoltunk. Az idén először Robika napközis lesz, és ott alszik majd az oviban délutánonként. Remélem, könnyen megszokja majd.
Pénteken ruhaakció volt a védőnőnél. Segítettünk ki- és bepakolni. Nagyon sokan eljöttek és szerencsére mindenki talált olyan darabokat, amiket keresett. Én is sok szép dolgot tudtam válogatni, mind a hármunknak. Főleg a gyerekre gondoltam, mert most nagyon nő és gyorsan rövid lesz minden nadrág szára és pulóver ujja.
A hétvégén is a szobát csináltuk, de azért maradt idő egymásra is. Kihasználva a jó időt és a vakáció utolsó napjait sokat játszottunk Robikával.
Jövő héttől kicsit megváltoznak a napjaink és furcsa lesz, hogy napközben csönd lesz itthon. Biztosan nehezen szokom majd meg, hogy nem csicsereg egész nap a fülembe a kis "törpénk".

Üdvözlettel:

Bíró Klára

Tovább a család bemutatkozójához | Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez 

Kicsit lemaradtam. Összejöttek a dolgaim, elfoglalt voltam. Nagyon sok a munka a kertben, napközben nagyon meleg van, és kezdődik a tanítás is. Elég nagy dolog, hogy van napszám is, és így egy kis pénzkeresethez jutok. Bodzát járok szedni már egy hete, és mire ennek vége szedik az almát is. Az egyik termelő már szólt, hogy folyamatosan szükség lenne rám, ez nagyon jó hír legalábbis nekem.

Voltunk a héten bevásárolni is a gyerekeknek, táskákat, füzeteket és egyéb írószereket. A könyveket szerencsére ingyen kapjuk az iskolában, mert egyedülállóként nevelem őket, és gyermekvédelmi kedvezményt  kapunk.

De még hátra van a ruhatár felszerelése. Akkorát nőttek a gyermekeim, szinte mindenből újat kell venni.

Ezúton is meg szeretném ragadni a lehetőséget, hogy hátha van az olvasók között is valaki, aki tudna nekem ruhákat küldeni a gyerekeknek. Tudom, hogy nem nyűzi el a ruhákat a saját gyerek, de sok ember azt gondolja, hogy nem bajlódik ezzel is. Higgyék el nekem nagyon nagy segítség lenne! Kérném, ha valaki tud segíteni, vegye a fáradságot és jelezze! A jó Isten is megáldja érte!

A gyermekeim jól vannak, egészségesek, értelmesek, okosak, és nagyon sajnálják, hogy vége a nyárnak, a gondtalan életnek, kezdődik a tanítás. De ez az élet rendje, a jó dolgoknak is vége szakad egyszer, és mi mindig abban reménykedünk, hogy a rossz dolgoknak is.

Búcsúzom, legyen mindenkinek csodaszép a napja, és élvezze ki a nyár utolsó meleg napjait!

Üdvözlettel:

Juhászné Mária

NAPLÓ 08.16.-08.22.

Tovább a család bemutatkozójához | Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

 

A hét első fele mozgalmasan, munkával, a hosszú hétvége pedig pihenéssel telt.
Az egyik szobát elkezdtük javítani-meszelni. Sok munka van vele, menet közben derült fény sok apró rejtett hibára, úgyhogy lassan haladunk.
Szerdán hazalátogatott a húgom az új barátjával és annak a kisfiával. Pont Robikával egy idős, úgyhogy volt öröm. Sok időt töltöttünk együtt. Kirándultunk az erdőben és jókat beszélgettünk. A gyerekek jól megértették egymást, és sokat játszottak együtt.
A pénteki ünnepnapon utcabál volt. Mi is elmentünk, és a hét elejei nehézségek után jól "kibuliztuk" magunkat.
A foci VB-n felbuzdulva közös programként szombaton kilátogattunk a helyi focicsapat mérkőzésére. A gyerekeknek nagyon tetszett, lelkesen szurkoltak.
Vasárnap a húgomék hazautaztak, ami főleg a két kisfiút viselte meg. Nagyon jól megvoltak együtt, és nehezen váltak el egymástól. Azt hiszem mind a ketten egy új barátra találtak. A búcsúzás nekünk is nehéz volt.
Újra vége lett egy hétnek. Jön egy új, és folytatódik az élet a maga szépségeivel, és persze nehézségeivel együtt.

Üdvözlettel:

Bíró Klára

Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Telnek a hetek és lassan itt az ősz. Születésnapom volt augusztus 12-én, 34 éves lettem. Tegnap pedig a házassági évfordulónk volt, a 15-dik. Nem ünnepeltük egyiket sem, eltelt úgy, mint a többi unalmas nap, sajnos. Gyerekeknek sikerült pár darab füzetet megvennünk, de még sok minden kéne, ami nincs még meg. Még az a szerencse, hogy a könyveket nem kell kifizetnünk, mert azt kedvezményesen megkapjuk, mivel kicsi a jövedelmünk. Lányok már napról napra egyre izgatottabbak a suli miatt, nagyon várják már. A múlt héten voltak ingyenes táborban az itteni iskola szervezte a vadászházban különböző programokkal, jól érezték magukat. Egy nap még strandra is elmentek legalább eljutottak egyszer a nyáron a strandra. Szép őszies a mai idő, nagyon kellemes, tényleg olyan jó volt kint ülni ma.

Üdvözlettel:

                        Vincze Zoltánné

Tisztelt Gyermekétkeztetési Alapítvány!

Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez 

Az idő nehezen telt el és a kisfiamnak is rossz napjai voltak. Sőt Sári és Lacika meg is voltak fázva, a kisfiam ismételten későn aludt el esténként. Már előre félek az ovitól, hogy mi lesz, ha éjfélkor, vagy még később alszik el, és reggel hatkor kelni kell. Elsején kezdjük az ovit, bár jönnek a helyi ovitól is családlátogatásra, hogy miért nem oda viszem a fiam, de sajnos az nem megfelelő, mert sokan vannak egy csoportban és a fiam csak a kártyával tud kommunikálni és speciális foglalkozás kell neki. Nekem is egyszerűbb lenne, ha helyben lenne, de ha egyszer nem jó, muszáj a 25 km-re lévő óvoda. Sőt 5 éves korától óvodaköteles, ha nem hordom, büntetést róhatnak ki ránk, sőt a családit is megvonhatják. De én azon vagyok, hogy a fiamnak jó legyen és keresem-kutatom részére, egyfolytában intézkedek és sajnos sokszor sikertelenül.

Most még a pelus ügy sem rendeződött, pedig októbertől lehetne újra közgyógyra, de nincs megfelelő méretű.

Én voltam gasztroenterológián, meg kellett a gyomortükrözést csinálni. Négy napig izgultam, mire odajutottam, nem volt kellemes.

Voltunk a kisfiammal a Bethesda korházban is  EEG-n. Szerencsére nem találtak epilepsziára utaló jeleket, de csináltak egy lábröntgent is, ott találtak gyulladást a lábában. Nem hiába sír és fogja a kis lábát. Kapott rá kenőcsöt. Sajnos esténként újból kellett kezdeni a Haloperidol gyógyszert, napközben nem adom neki, mert akkor még feszültebb. Voltunka a dédinél is, hazajött a kórházból.

Férjem munkahelyén az egyik szakból hiányzik egy ember, helyette tud menni túlórázni. Ez most nagyon jól jön, mert a gyerekeknek nadrágja kevés van, sőt váltócipőjük sincs az oviba. Az államkincstár is most küldte az igazoláshoz a papírt, mert szeptemberben lejárna az emelt Családi Pótlék és a 90%-os hatósági, hosszabbítanom kell, hogy továbbra is kapjam. Bár ne kéne, mert akkor tudnám, hogy egészséges, de sajnos beteg!

Köszönettel:

                        Tolnainé Hajnalka

A Családsegítő adott kölcsönbe egy könyvet: Egy kisfiú a címe- egy autista gyerekről szól, mintha a fiamat olvasnám benne.

Tisztelt Gyermekétkeztetési Alapítvány!

Tovább a család bemutatkozójához | Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Kisfiammal- életében először- sikerült elmennünk nyaralni. Nehezen szántam rá magam, de nem bántam meg! Ismerősök rábeszélésének engedtem, és nagyon jól tettem.

Kisfiam 6 éves, és még soha nem tudtam elvinni nyaralni. Na persze nem luxusnyaralásra kell gondolni- tóparton voltunk sátorozni.

A fiúk horgásztak (horgásztó partján voltunk), minden napra napijegyet kellett váltaniuk a peca miatt. Ennek az volt a nagy előnye számunkra, hogy sem a sátorhelyért, sem a vízhasználatért nem kellett fizetnünk. Gyakorlatilag csak élelmiszerre költöttünk, amit itthon is meg kellett volna tenni.

Kisfiam nagyon jól érezte magát, haza sem akart jönni. Volt több közel azonos korú gyerek, összebarátkoztak, és egész nap játszottak. És persze óriási élmény volt az esti tábortűz, a sátorban való alvás.

Néhány napja jöttünk haza, de még mindig a mosással, vasalással, pakolással vagyok elfoglalva, mert hát készültem, a nyári ruhák mellett előkerültek az őszi-téli ruhák is. Az éjszakák azért hűvösek voltak, fel kellett öltözni. Mióta hazajöttünk, készülünk az iskolába (igaz, még csak elméleti szinten).

Most kezdi az 1. osztályt a kisfiam. Nagyon nagy lázban ég, hogy iskolás lesz. Gyűjtögetjük a szórólapokat, nézegetjük, mi, hol, mennyibe kerül. Egyedül talán az iskolatáskára nem lesz gondunk, egy kolléganőmtől fogjuk kapni.

Most be is fejezem az írást, mert a gyerek ki akarja szedni a tollat a kezemből –menne ki bicajozni.

Tisztelettel:

                        Tóth Anna

Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez
 

Ennek a nyárnak a legmozgalmasabb hete áll mögöttünk. Hétfőn ment a férjem az orvosi bizottság elé, ami reméljük, nem volt újra hiábavaló vesződség. Délután óriási vihar kerekedett, Csaba fiam este fél hétre ért haza a munkából. Nagyon meg voltunk ijedve, mert nem értük el telefonon, és ilyenkor csak a legrosszabbra gondol az ember. Hála a gondviselésnek, nem történt baja a brigádnak, mindenki épségben hazajutott a családjához!
Szerdán megjelent a banki behajtó cég embere, de sajnos nem tudtam vele személyesen beszélni, hiszen dolgoztam, de hagyott telefonszámot, amin föl kell majd hívnom, hogy újra kezdjük az egyezkedést a fizetési feltételekről. Nem tudom, mindez hová fog vezetni, ugyanis a dolgozó fiam csütörtökön rossz hírrel és lógó orral jött haza, mert egyenlőre nem kell mennie dolgozni - nincs szükség több emberre - majd szólnak neki, ha változik a helyzet. Ez ugye a mi esetünkben több hetet is igénybe vehet, ami az anyagi helyzetünkre nézve katasztrófa. Így sem értük még utol magunkat, most iskolakezdés előtt pedig újra ott vagyunk, ahonnan indultunk.
Közben a barátnőmmel összeegyeztettük az utazás időpontját, és péntek reggel el is indultunk, én és a gyerekek. Eljöttek értünk egészen ******ig, máskülönben nem tudtuk volna anyagilag fedezni az utat. Nagyon jól éreztük magunkat, rengeteg programot szerveztek nekünk, nem volt időnk unatkozni. Nagyon hálás vagyok az egész családnak, mert olyan élménnyel ajándékoztak meg minket, amiből az év hátralévő részében "táplálkozhatunk".
Vasárnap késő délután érkeztünk haza, jó fáradtan a több órás utazás miatt, és holnap  - vagyis hétfőn - már vár a munka. Tíz nap múlva kezdődik az iskola, az utolsó simításokat végezzük az épületben, hogy minden rendben legyen az évnyitóra.

Tisztelettel:

                        A Dózsa család

NAPLÓ 08.09.-08.15.

Tovább a család bemutatkozójához | Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Nem unatkoztunk ezen a héten sem.
Elkezdtük a meszelést, ami remélhetőleg az egész házon végigmegy. Nehezen fogtunk hozzá, de a konyhát megcsináltuk. Igaz, ott nem volt sok javítani való így gyorsan ment. A hét végére teljesen kész lett. Jövő héten kezdjük a szobákat, remélem az sem fog elhúzódni nagyon sokáig.
Szerdán újabb élelmiszersegély osztás volt. Most olyan emberek kaptak, akik az előzőből valamiért kimaradtak. Újra csak megköszönni tudom Önöknek és az adományozóknak magam és a többiek nevében is, hogy ilyen lehetőség is van a rászorulók számára.
A héten bevásároltunk az e havi pénzből (amit szintén köszönünk). Sokszor azt sem tudom, hol kezdjem a vásárlást, hogy jusson mindenből de mindenkinek külön is kedvezzek. Szerencsére az én családom nem válogatós; úgyhogy szinte mindegy, hogy mi kerül az asztalra. Néha azért tartok "közvélemény kutatást", hogy ki mit szeretne enni, és akkor megcsinálom a külön kedvenceket.
Végre kész Robika szemüvege. Csak lencsét cseréltek, mert már elég karcos volt, a keret szerencsére még jó. 6800 Ft volt.
A hétvégi kánikulában a medencében "strandoltunk" és a szomszéd gyerekekkel nagy vízipisztoly-csatákat vívtunk. Ha már nyaralni nem tudunk elmenni legalább valami izgalmas nyári emléke legyen a mi kisfiunknak is.

                  Üdvözlettel : Bíró Klára

Napló

Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez 

A héten nem történt semmi új. A gondok, bajok napról napra nőnek. Nem tudom mi lesz, Bencének, hogy tudom előteremteni az iskolakezdésre valót. Kilátástalan a helyzetünk, nem tudom mi lesz! Augusztusban letelik a férjem szerződése is, és nem tudom, meghosszabítják-e, mert ezek inkább nyári munkák. Ha még egy hónapig meghosszabítanák, nekünk az is jó lenne. A házrészlettel is el vagyunk maradva, és most jön az iskola, és tüzelő is kellene. Sajnos munka nincs semmi, ahol pénzt kereshetnénk. Nagyon fáj most is a hátam, a lábaim, és a csomóm sem akar visszahúzódni. Most még fájdalomcsillapítóm sincs, mert nem jut rá, így kínlódom. Még szerencse, hogy Bencének van mit enni, az Önök és a Támogatók jóvoltából. Nem tudom mi lenne velünk a támogatás nélkül, inkább bele se gondolok. Így is el vagyunk adósodva. Köszönök minden segítséget, minden jószívű Támogatónak, és az Alapítványnak!

Tisztelettel:

                        Szécsiné Erika

Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez 

Lassan addig jutok, hogy egyáltalán nem lesz kedvem felkelni reggelente. Nap, mint nap emberek rosszindulatával kell szembe néznem, és most már az is igen megvisel, hogy nincs még munkám! Egyszerűen nem tudom, hogy hogyan tovább? Vagy van-e értelme tovább? Orvoshoz is kellene ugye mennem, de már nem tudom megoldani! Tényleg nem! Amikor az ember bajban van, akkor a legbutább, hogy reménykedik! Nagyon megviselnek lelkileg a dolgok, de tudom, nem adhatom fel! Szeretném, ha meggyógyulhatnék, és dolgozhatnék! Jó lenne egy kis levegőhöz jutni, megnyugodni! Harc az életünk, harc a mindennapokért! Erőt a drága kisfiunk ad nekünk, aki megérti, ha egy szelet csokit nem tudunk neki megvenni, és ha kap egy szelet csokit, akkor olyan hálás, hogy a kezemet puszilgatja! Jó ember lesz belőle, hiszen már most egy áldott gyermek! Este, mikor lefekszünk, akkor az arcomra ad egy puszit, és mondja: Jó éjt drága anyukám! Ilyenkor mindig összeszorul a szívem, mert nem tudom, hogy mi lesz másnap!? Látom-e még? Megijesztenek ezek az eszméletvesztések, amik már egy jó ideje tartanak. Főleg az aggaszt, hogy nem tudják az orvosok, hogy mitől lyukadt ki az agyam. Talán istennek még terve van velem, mert még éltet minket, és ez jó jel! Párom dolgozik, szegény igen nehezen bírja, de csinálja! Nem tehet mást! Aggódom miatta is! Már rég jelentkeznie kellett volna a kezelőorvosnál, de nem tudjuk megoldani! Nem tudom, mikor tud majd elmenni? Egy dolog vigasztal minket, hogy bármi-bárhogyan is fog alakulni, nyugodtan vagyunk, mert mi tényleg mindent tisztességesen csinálunk! Igyekszünk jól élni, cselekedni!

Tovább a teljes naplóhoz

Napló

Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

A gyerekek nagyon várják az Augusztus 20-i fesztivált. Nagyon sok program várja ilyenkor a gyerekeket és a felnőtteket egyaránt, itt a faluban. Minden évben szerveznek műsort, a végén kilenc óra után még tűzijáték is van, amit nagyon élveznek a gyerekek. Erre mindig el szoktunk menni. Sokat játszanak a szabadban, labdáznak, de nagyon örülnének, ha lenne biciklijük. Nekünk sajnos nem telik rá, de ha valakinek lenne olyan, amit már nem használ, azt szívesen elfogadnánk.

Köszönettel és tisztelettel:

                                               Déri Ferencné

Napló

Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez 

Sokat töprengek ilyenkor, hogy nincs munka, mi is lesz velünk, ha a párom szerződése letelik augusztus 31-én, és visszakerül 28.500 Ft-ra, amit egy családból csak egy kaphat. És most már lassan vége az idénymunkának. Már csak a szőlő és az almaszüret lesz. A baracknak vége, mert az eső mindet tönkre tette , így nem takarították be több, mint a felét. És itthon a kiskertben sem jobb a helyzet. A krumpli kicsi, és kezd rohadni. A paradicsom rohad, az uborka leszáradt és még sorolhatnám mi mindent tett tönkre az idő. Most nem lesz mit betakarítani. Mindig szoktam uborkát berakni, most annyi volt, amit megettünk minden nap a kenyérhez, vagy az ebédhez. Lecsót is nagyon szeretem télen, de most azt se tudok berakni. A hagyma nagy része megrohadt, a paradicsom szintén, és a paprika olyan kicsi, talán októberre sem nő meg. Barackot raktam be egy pár üveggel, de ha szorul a helyzet, akkor Bencének azt is fel szoktam bontani, így az sem marad télire. Aztán jön az iskola, ami nagy gond. Bencének cipő, ruha, füzetek, stb. kell. Már előre félek, hogy fogom előteremteni. A heti egyszeri takarításból elég nehéz lesz. A ház részlettel is el vagyunk maradva két hónappal, most mindenképpen fizetni kell. Szóval nehéz az élet. Még volt munka, addig vidám, és előrelátó voltam, de most, hogy nincsen semmi, így kissé búskomor vagyok. Minden nap azon gondolkodom, hogyan lesz tovább. Most legalább valami jó is történt a héten, mert megjött a számlánkra az önök támogatása, így mehettünk vásárolni. Bence úgy örül, hogy ki sem lehet mondani.

Már sorolja: „Anya veszel húst, joghurtot, csokit, és veszel egy jégkrémet is!”. Olyan aranyos, amikor így örül, és mindig számolja, hogy mikor megyünk vásárolni, mennyi nap van még hátra. És ezt Önöknek köszönhetem és a Támogatóknak. Nagyon köszönöm a Bence nevében is! A jó Isten áldja meg az összes Támogatót, és az Alapítványt is, amiért segített ezen a sok kis éhes szájon, akik Önök nélkül sokat nélkülöznének. Köszönöm! Köszönöm!

Jó munkát!

Tisztelettel:

                        Szécsiné Erika

Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez

Múlt levelemben említettem, hogy a férjem munkahelyet változtatott. Hát egy hete van ott, de nagyon nehéz munka. Kazángépen dolgozik, és sok helyen megégette magát, nem tudom bírni fogja-e, de azt mondta, megpróbál mindent. Itt nagyon kevés ember marad meg, mert nehéz munka. Én mondtam neki, hogyha nem bírja, akkor nem bírja, majd megpróbálja valahol máshol, de persze ez nem olyan könnyű a mai világban. Voltam én is munka után érdeklődni, itt helyben is, és messzebb is, de nem jártam sikerrel. Egyszerűen nincs munka itt mifelénk, pedig annyira mennék dolgozni, annyira szükségünk lenne rá, hogy én is keresek, de nem adom fel továbbra sem! Lányok nagyon várják már az iskolát. Minden nap azt hallom tőlük, hogy: „Unatkozom, mikor kezdődik már az iskola?!” Még sajnos nem sikerült megvenni a tanszereket nekik, nincs pénz, és fogalmam sincs mitévő legyek. Jó az idő most, volt egy pár zivatar és nagyon féltünk, mert mióta volt az a nagy a múltkor, azóta reszketünk, ha beborul.

Üdv.:

            Vincze Zoltánné

Tovább a család bemutatkozójához |Tovább a család korábbi naplóbejegyzéseihez
 

Egy teljesen átlagos hét áll mögöttünk, sok munkával. Két hét múlva kezdődik az iskola, és készre kell addigra takarítani az egész nagy épületet. Délelőttös műszakban dolgozom, egészen szeptember 1-ig, akkor vissza kell állni az eredeti délutános munkarendbe. Egész nap sikálok, súrolok, ablakot pucolok, délután pedig itthon a főzés, mosás, takarítás. De hát ez nem újdonság, örülni kell, hogy van munka, és család, akiről gondoskodhatunk!
Hétfőn a férjem kontrollvizsgálatra ment a felnőtt ideggondozóba, és megint új gyógyszert kapott.
Miklós hamar megunta az edzést, már elég régen volt az unokatestvérénél. Hamarosan az utolsó évet kezdi az általános iskolában, hihetetlen, hogy már 14 éves lesz! Főleg azért, mert nagyon kicsi a korához képest. Még mindig nincs 150 centi sem, sokan alsósnak nézik.
Még mindig nem tudtam széthordani az önéletrajzomat, nem tudok most arra költeni, hogy utazgassak. Csütörtökön hívott a barátnőm, aki pest mellett lakik, és meghívott engem és a két gyereket egy hosszú hétvégére. Bízom benne, hogy el tudunk menni, mert jó lenne egy kicsit világot látni, és kikapcsolódni. Sajnos, az olyan családok, mint mi is, nem engedhetik meg maguknak, hogy egy moziba, vagy évente legalább egyszer strandra elvigye a gyerekeit. 19 éve nem voltam moziban, strandon pedig a 20 éves házasságunk alatt egyszer, mikor a nagy fiam 3 éves volt. Miklóst még nem sikerült ilyen élményekkel megajándékoznunk, de szerencsésnek mondhatom magam azért, mert nem haragszik érte, hisz teljesen tisztában van a helyzetünkkel. Azért szomorú, hogy az egész életünk úgy telik el, hogy dolgozunk látástól vakulásig, fizetjük a számlákat, reggeltől estig egy merő rohanás az élet, és annyi öröm sem jut, hogy az ember a gyerekeivel szórakozzon egy picit!
De elég az önsajnálatból, hisz nagyon kivételes ajándékot kaptunk azzal, hogy ebben a programban helyet kaptunk, és segítséget a megélhetéshez! Köszönet érte mindenkinek!

Tisztelettel:
                      A Dózsa család